A Laudate Gyermekkar hatalmas sikere

Fenntartóként is örömmel adjuk hírül, hogy a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate Gyermekkara Sapszon Borbála vezetésével megnyerte az A/2 gyermekkari kategóriát a Kodály Zoltán X. Kórusversenyen.

Az “A” szinten indult összes kórus közül (ami 8 kategóriában 27 kórus, kicsinyektől felnőttekig) a Laudate kórus kapta a legmagasabb pontszámot, 48,1 pontot a maximális 50 pontból. A nagydíj versenyt nem mi nyertük, de ez a pontszám magáért beszél. Különdíjként részvételi lehetőséget kaptunk a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen, ami az öt legrangosabb kórus világverseny egyike. Nagyon ügyesek voltak a lányok, büszkék vagyunk Rájuk!” – értesítette a csodálatos sikerről a fenntartót Friedrich Attila igazgató úr.

Képek forrása: https://www.facebook.com/korusiskola/

Forrás: Friedrich Attila igazgató úr, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

A jövő zöld generációjáért díj 2025

Fenntartóként is ismételt öröm öröm és büszkeség számunkra, hogy Kuti Margit igazgató asszony, a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola vezetője 2025-ben, immár második alkalommal különdíjban részesült a Fiatal Családosok Klubja és a Zöld Követ Egyesület által létrehozott, „A jövő zöld generációjáért díj 2025” pályázaton.

Az eseményről részletes tudósítás olvasható az iskola weboldalán: https://iskola.sztlorinc.hu/a-jovo-zold-generaciojaert-dij-atadasa-2025-ben/ 

Örömmel gratulálunk Kuti Margit igazgató asszonynak a környezetvédelmi díj ismételt elnyeréséhez!

Forrás: dr. Soósné Varga Mariann és Szarvas Attila igazgatóhelyettesek, Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola és Liliomkert Óvoda

Szentévi advent – művészettel

Tremmel Hudik Katalin képzőművész, művésztanár (Szent József Iskola) kézműves alkotása is képviselte Magyarországot a római Szent Péter tér barokk oszlopcsarnokában rendezett „Száz Betlehem a Vatikánban” kiállításon az előző adventben és karácsony időszakában.

A tanárnő „Magyar Betlehem” című olajképének, melyet Ferenc pápának ajándékozott 2024. márciusban, Szent József napja kapcsán. Ennek a festménynek giclée nyomatát állították ki Rómában, a Szent Péter téren, és ez a kép harmadmagával képviselte Magyarországot, a „Száz Betlehem a Vatikánban” kiállításon.

A Vatikánból megérkezett a tanárnőnek a kiállításon való részvételét igazoló oklevele is – az Evangelizációs Dikasztérium, valamint a Szentszéki Magyar Nagykövetség kísérőleveleivel együtt.

Forrás: Tremmel Hudik Katalin művésztanár és Hajna Ákos Gábor igazgató úr, Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Fenntartóként ismételten gratulálunk Tremmel Hudik Katalin képzőművész, művésztanárunknak a Szentévi kiállításon való meghíváshoz és részvételhez!

Szent Erzsébetre emlékeztek Esztergomban

A tanévnek új fenntartóval és igazgatóval nekivágó esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola a hagyományoknak megfelelően ünnepelte meg névadó szentjének november 19-i liturgikus emléknapját. A Napsugár csoport ünnepi műsoráról, a gyermekek koszorúzásáról és lámpás zarándoklatáról, az iskola alsó tagozatosai szentmséjéről és a Szent Vince-idősotthon lakóinak megajándékozásáról is tudósított a magyar Kurír katolikus Hírportál a november 23-i tudósításában: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szentmise-kenyerosztas-es-fogadalomtetel-szent-erzsebetre-emlekeztek-esztergomban

Az 5–8. évfolyamosok, továbbá a 9.c és a 9.ny osztályosok 8:00 órától a Loyolai Szent Ignác-templomban ünnepelték az iskola névadóját. A szentmisén Török Csaba püspöki delegátus, az Esztergomi Bazilika plébánosa megáldotta az újonnan érkező ötödikes és kilencedikes diákok jelvényeit. Szentbeszédében történelmi forrásokra és Szent Erzsébetről szóló legendákra hivatkozva mutatta be azt a Szent Erzsébetet, aki a mélabús ábrázolásokkal szemben szeretett táncolni, és akit hitvesi hűség és életöröm jellemzett. A teológus aláhúzta: ne kelletlenül vagy kényszerűségből adjunk, mert Isten a jókedvű adakozót szereti (2Kor 9,7). Az ünnepélyes fogadalomtétel sorait Erdős Áron, az iskolai diákönkormányzat elnöke mondta előre, majd mondatait együtt ismételték a fogadalomtevők. Ezt követően a jelvényeket az osztályfőnökök és az iskola vezetői kitűzték a gyerekek kabátjára, jelképezve és erősítve ezzel az újonnan csatlakozók közösséghez tartozását.

9:45-től a 9.a,b,d osztályok és a 10–12. évfolyamok szentmiséje kezdődött a vízivárosi templomban. Bársony Árpád káplán homíliájában azt járta körül, hogy a szeretet gyakorlása során ugyan sebezhetővé válunk, de ettől nem kell félni, mert éppen ebben a gyengeségben mutatkozik meg az erő (vö. 2Kor 12,9).

Kürti Zoltán, az iskola igazgatója a szentmisét követő beszédében kihangsúlyozta: Szent Erzsébet irgalmassága és szociális szeretete nem a lelkiismeret megnyugtatásáról szól. Nem alkalmakhoz kötött. A mindennapok során oda kell fordítanunk az arcunkat, ahonnan vétek lenne elfordítani: a szükséget szenvedők felé. Legyünk az Igének cselekvői, hirdessük az evangéliumot jó példával, és lássuk meg egymásban Krisztust! Ha így teszünk, akkor elmondhatjuk: méltó módon ápoljuk névadónk örökségét – fogalmazott  az igazgató.

A Szent Erzsébet liturgikus emléknapjához kötődő eseményen számos szülő mellett jelen volt Oláh Gábor Péter, az intézmény új fenntartójának, a Budapesti Katolikus Intézményfenntartó Központnak (EKIF) a tanügyi igazgatója is.

Forrás: Kürti Zoltán igazgató úr, Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola

Fotó: Láng István

Magyar Kurír

  

EKIF Hitoktatói nap 2025

November 20-án, a D50 Rendezvényközpont Róma termében második alkalommal került megrendezésre az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye fenntartásában működő iskolák hitoktatóinak – atyák, nővérek, tanárok – szakmai napja, több mint 120 résztvevővel, amelyen az intézmények vezetői is jelen voltak. A rendezvény házigazdája Dóra Zoltán tanügyi igazgatóhelyettes volt.
A szakmai nap egyik célja az volt, hogy az intézményekben folyó hitoktatás, hitre nevelés lehetőségeinek bemutatásával az intézmények megismerjék egymás, és adottságaik szerint bővíthessék saját gyakorlatukat. A köszöntők és a szakmai napot bevezető ima után, ebben a témában két előadás hangzott el.
Oláh Gábor Péter az EKIF tanügyi igazgatója „Hol szól a kélek? A hitoktatás számokban” című előadásában bemutatta a hitoktatásban érintett csoportok, gyermek, a hitoktatást végzők és a hittanból érettségizők számának, eredményeinek alakulását és háláját kifejezve felvillantotta az EKIF weboldalán katolikus hitünkkel kapcsolatosan megjelent idei híreket is.  Végül a résztvevők figyelmébe ajánlotta a Weiner intézményünkben 2022-ben indult Liturgikus Könnyűzenei Képzés során  Matt Maher “The Lord’s Prayer” című dala alapján készült “Jöjjön el az országod” című dalt: https://www.youtube.com/watch?v=_TBntpcwUt0
Főelőadásként Gyetván Gábor atya az EKIF főigazgatója a „Hittel színezve: a hitoktatás palettája” című előadásában az iskolákban folyó hitoktatás gyakorlatát tematikus csoportokba rendezve mutatta be. Részletesen elemezte a hitoktatási gyakorlatokat, kiemelve, többször személyes élményeken keresztül bemutatva, az azokban rejlő lehetőségeket, és a megvalósítással járó nehézségeket is. Előadása végén hálás szívvel mondott köszönetet a hitoktatást, hitre nevelést végzőknek odaadó és elkötelezett nevelő és oktató munkájukért.

A szakmai nap a résztvevők személyes elköteleződését, lelki megerősítését is célul tűzte ki. Ezért nap második felében levetítésre került Henry Nouwen: A szeretett c. filmje, amit Kelemen László hitoktatási felügyelő atya  „Görbetükör” című előadása követett. Az előadás a reményt, a hitet, és a szeretetet tetteiben hirdető hitoktatói magatartást állította a középpontba, a korántsem ezeket az értékeket követő világunkban.
Az előadások utáni fórumon Gábor atya és László atya válaszoltak a hitoktatók által küldött kérdésekre.
A fórumot José Tolentino de Mendonça bíboros, a Kultúra és Nevelés Dikasztérium prefektusa, katekétáknak küldött üzenete zárta: „Mélyen meg vagyok győződve arről, hogy munkátok, amely éppoly fontos, mint amennyire csendes, nélkülözhetetlen nemcsak a nevelési és az egyházi közösségeink, hanem az emberiség megújulásához is”.
A programok végén Gyetván Gábor főigazgató atya a következő szakmai napra is meghívta a hitoktatókat és Kelemen László atya megáldotta résztvevőket.

Köszönjük az előadók, a szervezők, a résztvevő hitoktatók és atyák hitből fakadó tevékenységét és lelkesedését, amellyel a Magyar Katolikus Egyház evangelizációs és missziós tevékenységében osztoznak.

Összefoglaló: Dóra Zoltán, EKIF

Képek: Dóra Zoltán és Oláh Gábor Péter, EKIF

Kolpingos pedagógusok kitüntetése

A Kolping Katolikus Iskola facebook oldala is örömmel tudatta a jó hírt: “Nagy büszkeséggel osztjuk meg, hogy iskolánk két kiemelkedő testnevelő tanára, Bruckner Anna és Somogyi Nándor igazgatóhelyettes elismerést vehettek át a XIII. kerülettől példaértékű szakmai munkájukért.
Mindketten sokat tesznek azért, hogy a diákok számára a mozgás öröm, a sport pedig valódi közösségteremtő erő legyen. Lelkesedésük, felkészültségük és elhivatottságuk évről évre meghatározza iskolánk sportéletét.
Gratulálunk a díjazottaknak, és köszönjük, hogy munkájukkal gazdagítják iskolánk mindennapjait!”

Fenntartóként is szeretettel gratulálunk a kitüntetett Bruckner Anna tanárnőnek és Somogyi Nándor igazgatóhelyettes úrnak. További életükre és szakmai-pedagógiai munkájukra az Úr Isten bőséges áldását kérjük.

Forrás: Debreczeni Zsolt József igazgató úr, Boldog Adolf Kolping Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Sportgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (https://www.facebook.com/kolpinghuba/)

Mindszenty jubileumi emlékérem

“Tegnap vehettem át egy szép emlékérmet a Mindszenty Alapítvány rendezvényén, a Mindszenty Közösségtalálkozón. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az 50 érem egyikét közösségünk kapta. Az erről szóló posztunk: https://www.facebook.com/korusiskola” – fogalmazott a fenntartónak küldött levelében Friedrich Attila igazgató úr, a Kodály Zoltán Kórusiskola vezetője.

Nagy megtiszteltetés a Kórusiskola számára, hogy a Mindszenty Alapítvány bennünket is megajándékozott az 50 db jubileumi emlékérem egyikével.
Továbbra is örömmel működünk közre Mindszenty bíboros atya tiszteletét szolgáló ünnepi eseményeken.

Forrás: Friedrich Attila igazgató úr, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

Fenntartóként is gratulálunk és örülünk, hogy a Kodály Kórusiskola elnyerte a Mindszenty jubileumi emlékérem kitüntetést, amely jelzi, hogy méltó módon ápolják a karizmatikus és megtörhetetlen magyar bíboros emlékét.

 

Szent Márton-projekthét 2025

A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskolában idén is megrendezték az immár hagyományos Szent Márton-projekthetet, amelynek célja, hogy tanulóik közelebb kerüljenek Szent Márton életének üzenetéhez és a hozzá kapcsolódó népi hagyományokhoz. Gratulálunk a projekthét szép és élménydús eseményeihez.

“Az idei hét mottója – „Egy apró szeretet-szikra is fényesebbé teszi a világot” – egész héten át iránytűként szolgált: arra emlékeztetett bennünket, hogy a jóság, az önzetlenség és az egymásra való odafigyelés apró cselekedetei is képesek beragyogni a mindennapokat” – tudósít az intézmény weboldala: https://www.sztlorinc.hu/wordpress/egy-apro-szeretet-szikra-is-fenyesebbe-teszi-a-vilagot-szent-marton-projekthet/

Fotó: Gorácz József tanár úr

Forrás: Kuti Margit igazgató, Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola és Liliomkert Óvoda

Kodályos diákok zenei szolgálata

November 11-én ünnepelte fennállásának 75. jubileumát a Katolikus Szeretetszolgálat. Az ünnepi szentmisén a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola gimnáziumi Vegyeskara működött közre Sapszon Ferenc karnagy úr vezényletével, és az asszisztenciában is az intézmény diákjai is szolgáltak.

Az iskola  facebook oldalának tudósítása itt olvasható: https://www.facebook.com/korusiskola

A Magyar Kurir Katolikus Hírportál tudósítása pedig itt: https://www.magyarkurir.hu/hazai/az-onzetlen-szeretet-ma-is-szukseges-szentmisevel-zarta-jubileumat-katolikus-szeretetszolgalat

Forrás: Friedrich Attila igazgató, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

Fenntartóként is örülünk, hogy a Kodály Kórusikola együtt ünnepelhetett a Katolikus Szeretetszolgálattal, akiknek áldozatos munkáját kísérje továbbra is a Jóisten áldása!

   

 

Energiahatékony Iskola cím – másodszor

A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola immár második alkalommal nyerte el az Energiahatékony Iskola címet. Az ezt igazoló tanúsítványt 2025 októberében a Virtuális Erőmű Program XV. díjátadó gáláján vehette át Kuti Margit igazgató a Parlament felsőházi termében.Iskolánk idén második alkalommal nyerte el az “Energiahatékony iskola” címet. Az eseményről szóló beszámoló itt érhető el:
https://www.sztlorinc.hu/wordpress/masodik-alkalommal-nyertuk-el-az-energiahatekony-iskola-cimet/

Forrás: Kuti Margit igazgató, Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola és Liliomkert Óvoda

Fenntartóként büszkeséggel mondunk köszönetet munkatársainknak, elsősorban Góz Gábor műszaki igazgatónknak és Kuti Margit igazgató asszonynak, aki sok energiát belefektetve ismételten megpályázta ezt a díjat, mellyel a szakma is elismerte a fenntartó és az iskola közös és sikeres korszerűsítő tevékenységét.

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01