Ars Sacra 2025

Idén négy intézményünk csatlakozott kiállítás rendezéssel és koncerttel az Ars Sacra Fesztiválhoz, amely minden évben az egyházművészet kilencnapos ünnepe. A rangos eseménysorozat idén „A remény zarándokai” mottóval vette kezdetét, és idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. A XIX. Ars Sacra Fesztivál megnyitójára szeptember 13-án került sor a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban, melyet Dr. Erdő Péter bíboros atya nyitott meg.

A Szent József Katolikus Általános Iskola és Gimnázium idén is szeretettel várta és hívta kiállításukra az érdeklődőket. 

“Az ajtó nyitva, gyertek be rajta!” címmel nyílt közös képzőművészeti kiállítása az iskola felsőtagozatos és gimnazista rajzszakkörös diákjainak, valamint tanáruknak, Tremmel Hudik Katalin képzőművésznek a Szent József Házban. A diákok az Ars Sacra Fesztivál „A remény zarándokai” mottójára reflektáltak alkotásaikkal.

A Szent József Házban megrendezett kiállítást szeptember 14-én nyitotta meg Szili András atya, a Békásmegyer-Ófalui Szent József Plébánia templom plébániai kormányzója. Az ünnepélyes megnyitón a fenntartó is képviseltette magát.

Fotó: Oláh Gábor Péter, EKIF

Szeptember 15-én Esztergomban, a Zárdatemplomban volt a Balassa Bálint kórus és a Zsolt Nándor Zeneiskola művésztanárainak hangversenye.

A koncerten népszerű klasszikus egyházi művek és kamarazenei darabok hangzottak el. Vezényelt Udvardyné Pásztor Ágnes. További közreműködők voltak: Pálmai Árpád ének, Reményi Orsolya csembaló, Sutyinszki Beáta fuvola, Süliné Faragó Izabella gordonka.

Sutyinszki Beáta művésztanár öszzefoglalója: Zsolt Nándor összefoglaló

Szeptember 15-én Budapesten, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban volt a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának hangversenye. A koncerten Sapszon Borbála vezetésével egyházzenei művek mellett hangszeres műsorszámok is felcsendültek a Laudate kórus tagjainak előadásában.

A Kórusiskolások programja: ARS SACRA

Szeptember 21-én KÖZÉPKORI ÉS KORTÁRS ZENE A LITURGIÁBAN címmel történt a Belvárosi Szent Mihály-templomban a Budapesti Énekes Iskola Albertfalvi Tagozatának énekes szolgálata, szentmise, vesperás és rövid egyházzenei áhitat. Orgonán közreműködött: Farkas Domonkos, Mezei János, vezényelt: Csonka Szabina Babett.

“Szeretettel küldöm az Ars Sacra keretein belüli hangversenyünk plakátját. Nem is igazi koncert, hanem szentmise és vesperás, amiben elhangzanak középkori és kortárs egyházzenei tételek. Ha időtök engedi, szeretettel látunk a közös imádságon.” – invitálta a fenntartót Csonka Szabina Babett tanárnő.

Fotó: Oláh Gábor Péter, EKIF

A hangverseny plakátja: plakát-2025.09.21-Dukay-Ars Sacra

Kodályosok szolgálata a Mária-napi Főbúcsún

“Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért! A jubileumi Szentév kiemelt programjaként szeptember 13-án került sor a Bodajki Mária-napi Főbúcsúra, ahol Mórocz Tamás kanonok-plébános atya meghívására vegyeskarunk működött közre énekes szolgálattal. A kórust Sapszon Ferenc karnagy úr vezényelte. Az ünnepi liturgia Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéinek jelenlétében zajlott. Az ereklyék ünnepélyes körmenetben érkeztek meg a templomba, amelyet Ferenc pápa 2023-ban Basilica Minor rangra emelt. 17 órakor kezdődött a magyar szentek és boldogok tiszteletére készült keresztút a templomban, majd 19 órakor az ünnepi szentmise a zarándokudvaron. Az ünnepi szertartásokat Spányi Antal püspök úr vezette. A szentmisén a szentévi himnusz is elhangzott. Nagy öröm volt számunkra, hogy csatlakozhattunk a székesfehérvári egyházmegye nagy ünnepéhez. Vegyeskarunk zenei szolgálata nagyon szépen sikerült. Köszönjük Tamás atya elismerő szavait! Az EWTN élőben közvetítette a szertartásokat: https://www.youtube.com/watch?v=sYOCTxGER9k&ab_channel=EWTNKatolikusTelev%C3%ADzi%C3%B3
Mórocz Tamás kanonok úr az alábbi helyen méltatja iskolánkat és a kórust:  3:31:52″

Fényképek forrása: a templom Facebook oldala: https://www.facebook.com/photo/?fbid=1205556324934143&set=pcb.1205558748267234&locale=hu_HU

Forrás: Friedrich Attila igazgató, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

   

Látogatás a Mindszentyneumban

József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola nevelőtestülete szeptember 12-én látogatást tett Zalaegerszegen a Mindszentyneumban, vagyis a Mindszenty József Látogatóközpontban. A tanári kar megtekintette a Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek életútját és a kommunista diktatúra alatti egyházüldözés időszakát bemutató kiállításokat.

A rendezvényről az iskola igazgatója készített összefoglalót: Mindszentyneum látogatás

Forrás: Krén-Poroszka Jolán igazgató, József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

 

 

Testvérvárosi jubileum

Friedrich Attila igazgató úr, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vezetője ismét örömteli tájékoztatást küldött a fenntartónak: “A Regensburger Domspatzen testvériskolájaként nagy öröm volt számunkra, hogy szeptember 5-én Regensburg és Budavár testvérvárosi kapcsolatának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Psallite kamarakórus adhatott egy rövid koncertet. Köszönjük Gertrud Maltz-Schwarzfischer főpolgármester asszony és Böröcz László polgármester úr iskolánkat, és a kórust is méltató szavait! Gyümölcsöző testvérvárosi együttműködést kívánunk!”

Képek: https://www.facebook.com/korusiskola

Forrás: Friedrich Attila igazgató, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

Videó: Friedrichné Vizy Judit, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

 

Tanévkezdő igazgatói értekezletünk

Az idei, 2025/26-os tanév első igazgatói értekezletének háziasszonya a Salkaházi Katolikus Iskola új igazgatója, Hajdu Dalma nővér volt. Az értekezlet elején búcsút vettünk Zádoryné Leiner Erika nyugdíjba vonuló előző igazgatónktól, akinek Gyetván Gábor főigazgató atya köszönte meg az eredményes és sikerekben gazdag életút azon részét is, amit az intézmény az EKIF fenntartásában töltött. Zádoryné Erika emeritus igazgatóként fogja a továbbiakban segíteni Dalma nővér igazgatói tevékyenységét.  A megbeszélést idén is Oláh Gábor Péter tanügyi igazgató vezette, aki bevezetőjében az idén 60 éve kiadott GRAVISSIMUM EDUCATIONIS kezdetű deklarációt a keresztény nevelésről, Ferenc pápának a Szentév kezdetén, valamint Leó pápának is a pedagógusokhoz intézett szavait idézte.

Dr. Pécsi Rita neveléskutató “Fejleszt vagy rombol ” címmel rendkívül érdekfeszítő előadást tartott a digitális világ gyermekekre-fiatalokra tett hatásairól és azok megelőzéséről és mérsékléséről. Ezt követően Sápi Ákos az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület elnöke tartott előadást “Közösségi tanuló biztosítás – Közösségi ösztöndíj” témában.

Góz Gábor műszaki igazgató idén is a megvalósult és folyamatban levő beruházások adataival és képeivel hozta lázba a hallgatóságot, és kitért a közeljövőben induló fejlesztésekre is. Műszaki igazgatónk jelezte, hogy az előző naptári év végén megküldött fejlesztési igényeket összegezve 2025-ben 34 felújítás befejezése várható.

Oláh Gáborné főigazgatóhelyettes előadásával folytatódott értekezletünk, aki a szeptemberi TÉR béremelésről, a tankönyvrendelések lezárásáról, az iskola- és óvoda-titkári képzésekről, valamint az EKIF informatikai eszköz-felméréséről tartott tájékoztatást.

Ezt követően Gyetván Gábor főigazgató atya a fenntartó vezetőségének bővüléséről adott tájékoztatást – Dóra Zoltán eddigi igazgatónkat 2025. augusztus 15-től tanügyi igazgatóhelyettesnek nevezte ki. Ezután az új igazgatókról, az adminisztrációs feladatok gondos vezetésének elvárt rendjéről, a bevezetendő rendszeres visszajelzésekről, az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola átvételének folyamatáról beszélt a főigazgató.

A fenntartói tanügyi blokkot a tanügyi igazgató aktuális témák (az OKM-2024, a nyelvvizsgák és az érettségi idei sikerei, a TÉR-2025 fenntartói eredményei és tapasztalatai, az Ökoiskolai sikerek, a jubileumi szentév további programjai, a tanév rendjéből következő aktuális teendők és feladatok, EKIF pedagógus konferenciák, EKIF versenyek  stb.) fókuszba helyezésével zárta.

Összefoglaló: Oláh Gábor Péter tanügyi igzgató, EKIF

Fotó: Illés Erika tanügyi referens, EKIF

 

Sortpálya avatás a Kórusiskolában

Friedrich Attila igazgató úr, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vezetője az alábbi örömteli tájékoztatást küldte a fenntartónak:

“Ismeretes, hogy Kodály Zoltán a zenei nevelés mellett milyen nagy jelentőséget tulajdonított a testmozgásnak. Írásaiban Platónt is többször idézi, aki az Állam című művében fontos megállapítást tesz:

„Aki a testedzést és a zenét szépen elegyíti és mértéket tartva alkalmazza a lélekre, leginkább ezt nevezhetnénk zeneileg képzett és magával összhangban lévő embernek.”

Így tehát a kodályi örökség szellemében is nagy öröm volt a kórusiskolás közösség számára, hogy szeptember 2-án reggel felavathattuk a felújított sportpályánkat. A nemzeti színű szalag átvágása után a 12. osztály csapata és a 9-11. osztályokból jelentkező játékosokból álló csapat barátságos focimérkőzésére került sor. Az iskola diákjai alkották a lelkes szurkolók táborát. A meccs után Jánosa Domokos atya az aktívan sportoló Boldog Carlo Acutis tiszteletére megáldotta a kórusiskola új ékességét. Hálásan köszönjük a Fenntartó gondoskodását és támogatását, amely lehetővé tette, hogy diákjaink egy ilyen korszerű pályán mozoghassanak.”

Forrás: Friedrich Attila igazgató, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

Fotó: Friedrichné Vizy Judit, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

 

Ervin Gábor vértanú pap emlékezete a Kolpingban

Debreczeni Zsolt igazgató úr a fenntartónak küldött levelében tudósított az idei tanév év eleji pedagógus továbbképzésről, amelynek során megemlékeztek Ervin Gábor vértanú papról, aki hét éven keresztül itt működött a Salvator Intézetben* (tanítóképző).

Augusztus 29-én, pénteken a budapest-angyalföldi Huba utcai Kolping Katolikus Iskolában Ervin Gábor vértanú pap, a Salvator Intézet hittanára 1936–1943 című rendezvényen a tanári kar részére tartott előadást Kránitz Mihály, Depaula Flavio, valamint Kövesdy Tamás, a Városmajori Katolikus Egyesület (VÁKE) volt elnöke, Fischer János, Ervin Gábor keresztfia és Varga Péter András filozófustörténész.

Részletes, képes tudósítás olvasható itt: https://www.magyarkurir.hu/hirek/el-kell-dontenem-krisztust-akarom-kovetni-vagy-valaki-mast-emlekezes-ervin-gaborra

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

*Salvator Intézet, Bp. (XIII. Huba u. 6-7.), a Budapesten 1899-ben megtelepedett Szalvátor Nővérek az angyalföldi szegény gyermekekkel kapcsolatos szociális tevékenységük folytatásaként 1906-ban nyitották meg intézetük magvát, az óvodát, majd az elemi iskolát. (Forrás: https://lexikon.katolikus.hu/S/Szalv%C3%A1tor%20Int%C3%A9zet.html)

 

Veni Sancte 2025

Veni Sancte Spiritus – Jöjj, Szentlélek Úristen!

Erdő Péter bíboros atya kezdeményezésére szeptember 1-jén immár hetedik alkalommal került sor a budapesti katolikus iskolák közös Veni Sanctéjára, a Szent István-bazilika előtti téren. Az ünnepélyes tanévnyitón idén is 34 katolikus egyházi fenntartású (egyházmegyei és szerzetesi) iskola ötezernégyszáz tanulója, pedagógusa vett részt. Közös Veni Sancte szentmisénkkel mi is csatlakozunk a 2025-ös jubileumi Szentév programjaihoz.

Erdő Péter az iskoláknak küldött levelében Ferenc pápát is idézte: „A jubileumnak sok mondanivalója van az oktatás és az iskola világának, ugyanis a „remény zarándokai” mindazok az emberek, akik életük értelmét keresik, és azok is, akik segítenek a legfiatalabbaknak ezen az úton járni. A jó pedagógus a remény embere, mert bizalommal és türelemmel az emberi növekedés projektjének szenteli magát.”

A főpásztor a program szervezését ismét Gyetván Gábor főigazgató atyára és az általa vezetett Budapesti Katolikus Intézményfenntartó Központra (EKIF) bízta. A rendezői feladatokat – az EKIF és a Bazilika munkatársain kívül – a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai látják el.

A zenei szolgálatot idén a Pannonia Sacra Katolikus Iskola énekkara végezte. Vezényelt Blazsek Andrea karnagy. A Szentév himnuszát velük énekelte a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola énekkara, vezényelt: Sapszon Ferenc karnagy.

A szentmisét idén is megtisztelte jelenlétével Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Jelen volt és velünk ünnepelt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára és irodaigazgatója, dr. Németh Gábor és dr. Czapkó Mihály atya, a Katolikus Pedagógiai Intézet részéről Barcsák Marianna intézetvezető és Szenthe-Tormássi Anna intézetvezető-helyettes, a közoktatásban szolgáló szerzetesek és szerzetes elöljárók, valamint az EKIF vezetősége és dolgozói is.

A szentmise végén az EKIF hét igazgatója vette át a főpásztortól a következő időszakra szóló igazgatói megbízásának dokumentumát. Friedrich Attila, Käfer György Gergely, Sillye Gergely és Udvardyné Pásztor Ágnes igazgatók újabb ciklusra, Hajdu Dalma, Kondás Balázs és Kürti Zoltán pedig új igazgatóként vette át megbízási oklevelét a főpásztortól.

Részletes, képes tudósítás olvasható itt: https://www.magyarkurir.hu/hirek/erdo-peter-foegyhazmegye-veni-sancte-szentmisejen-erteke-van-tetteinknek-alkotasainknak

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

“Boldogságos Szűz Mária, iskolák Királynője, könyörögj érettünk!”

A Kodály Kórusiskola küldött egy részletet az általuk is énekelt :

Köszönet érte.

2025.08.22. – Böjt és imanap a békéért

XIV. Leó pápa augusztus 20-án arra buzdította a híveket, hogy augusztus 22-én, Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepén tartsanak böjtöt és imádkozzanak a háborúban szenvedőkért. Erdő Péter bíboros, prímás augusztus 21-én arra hívta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjait, híveit és minden jó szándékú embert, hogy csatlakozzanak a pápai kezdeményezéshez.

Forrás: Magyar Kurir Katolikus Hírportál

https://www.magyarkurir.hu/hirek/erdo-peter-csatlakozasra-hiv-xiv-leo-papa-altal-bekeert-meghirdetett-penteki-bojti-es-imanaphoz

Katolikus Iskolás Világjátékok Budapesten

Július 14-20. között Budapesten zajlott a katolikus iskolai diákszövetségek nyári játéka, amelyet a Ludovika Arénában tartottak. A nyári játékokat idén 75. alkalommal rendezték meg, amelyet immár hatodszor a KIDS, a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége látott vendégül. Három kontinens 15 országából mintegy 900 diák érkezett a rangadóra, edző és tanár, kísérő és technikai személyzet, hogy különböző sportágakban – labdajátékban, atlétikában, úszásban és asztaliteniszben összemérjék erejüket. A találkozóra XIV. Leó pápa is eljuttatta üzenetét, amelyet a KIDS elnöke, Török Csaba atya olvasott föl a jelenlévőknek. A Vatican News, a Szentszék hírportálja is tudósított az eseményről: https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2025-07/xiv-leo-uzenet-budapest-nemzetkozi-katolikus-diakjatekok.html

“Az a fiatal, aki sportol, ellenáll a digitális világban való elszigetelődés kísértésének, ehelyett belemerül a valóság konkrétságába. Ez a valóság pedig gazdag testvériségben, erőfeszítésben és vidámságban. A sportot támogató iskola értékeli diákjai emberi és társadalmi formációját, és nemcsak mentális és lelki fejlődésüket, hanem fizikai jólétüket is előmozdítva. Ezenfelül a nemzetközi versenyeken sportoló fiatal diákok bizonyságát adják annak, hogy a sport – a különböző emberek közötti békés találkozás eszközeként – összekapcsoló erővel bír.” – hangsúlyozta levelében a Szentatya.

A szervező bizottság nevében Magó Kinga, a KIDS alelnöke, a Szent Gellért Gimnázium testnevelő tanára hosszasan és lekesen beszélt a rendezvényről, valamint a sport-misszió lehetőségeiről az EWTN Katolikus TV műsorában: https://katolikus.tv/katolikus-iskolas-vilagjatekok-budapesten/

Fenntartóként is gratulálunk Magó Kinga tanárnőnek az elhangzott lángoló szavaihoz, a nagyszabású verseny sikeres megszervezéséhez, valamint a Need a team – “Kell egy csapat” szlogen fókuszba helyezéséhez. Sport-missziós tevékenységére a Jó Isten további bőséges áldását kérjük!

      

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01