Természettudományos napok a Szent Gellértben

“Iskolánkban minden évben 7 munkanapot kifejezetten a Természettudományoknak szánunk. Idei témánk a Teremtésvédelem, ezen belül pedig a hulladékfeldolgozás.

Székely János püspök atya teremtésvédelmi előadásával indult a program, melyet minden gimnazista diákunk meghallgatott. Erre az alkalomra iskolánk zenekara megtanulta és gyönyörű előadásban tolmácsolta Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát.” – kezdi rövid összefoglalóját Tegzes Kinga, az intézmény igazgatóhelyettese. A diákok február 15-én a Hulladékfeldolgozó Műbe tettek tanulmányi kirándulást.

Az összefoglaló itt olvasható: termtudnapoGellért2024

 

A Jó Pásztor óvoda megáldása Budakalászon

Erdő Péter bíboros, prímás február 15-én Budakalászon ünnepélyes keretek között megáldotta a Jó Pásztor Óvodát, amelyet alig másfél hónapja vettek birtokba a gyerekek. Az óvoda a Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tagintézményeként kezdte meg működését. Az ünnepségen részt vettek Soltész Miklós és Vitályos Eszter államtitkárok, Tarnai Richárd Pest vármegyei főispán, Göbl Richárd polgármester, Gyetván Gábor atya, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága főigazgatója, valamint Kelemen László  és Varga Zoltán atyák is, a település előző és jelenlegi plébánosai.

Hajna Ákos Gábor igazgató házigazdaként  elismerően szólt a beruházás előkészítésében és lebonyolításában közreműködő szakemberek munkájáról, és külön köszönetet mondott Balázsné Nagyapáti Edit óvodavezetőnek és munkatársainak, hogy az elmúlt másfél hónapban életet leheltek az óvodába, hiszen eddig nemcsak a neveléssel foglalkoztak, hanem berendezték, díszítgették, otthonossá tették magát az épületet is.

A Magyar Kurír részletesen tudósított az ünnepségről: https://www.magyarkurir.hu/hirek/erdo-peter-uj-ovodat-aldott-meg-budakalaszon-az-intezmeny-egy-csaladi-ereklyevel-is-gazdagodott

Az ünnepség zárásaként Erdő Péter bíboros megáldotta az épületet, majd Göbl Richárd polgármesterrel együtt leleplezték a főbejárat mellett elhelyezett névtáblát.

Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Fábián Attila

 

Igazgatói értekezlet a teremtésvédelem jegyében

A februári igazgatói értekezletünk egy különlegesen szép műsorral kezdődött, melyet a Salkaházi Katolikus Iskola egyik osztálya adott elő. Műsoruk rövid részlete itt látható: Műsor-részlet

Értekezletünk háziasszonya Zádoryné Leiner Erika, e sokszínű intézmény igazgatója volt. A megbeszélést Oláh Gábor Péter tanügyi igazgató vezette.

Szilvácsku Miklós Zsolt, a főegyházmegye teremtésvédelmi referense bemutatkozó előadásával kezdődött  értekezletünk Ökológiai megtérés – átfogó ökológia, azaz teremtésvédelem az iskolában címmel, majd Dóra Zoltán igazgató úr mutatkozott be,  az EKIF újonnan kinevezett teremtésvédelmi referenseként. Mindketten vázolták elképzeléseiket, mellyel a jövőben összefognák és új lendületet adnának az EKIF intézményei eddigi teremtésvédelmi tevékenységeinek. Jelenleg már intézményeink egyharmada Ökoiskola vagy Örökös Ökoiskola kitüntető címmel büszkélkedhet és van Örökös Zöld Óvoda, Madárbarát Óvoda és Állatbarát Iskola címet elnyert intézményünk is. A tanügyi igazgató a következő időszakban átfogó helyzetfelméréssel fogja segíteni a sikeres munkát, melynek eredményeként áprilisban kinevezésre kerülnek az intézmények teremtésvédelmi felelősei az első EKIF Teremtésvédelmi Nap rendezvényen.

Szabó Tímea kolléganő ismertette A Keresztény értékrend a munka világában című első félévi intézményi felmérés összefoglaló eredményeit, majd Gyetván Gábor főigazgató atya értékelte az eredményeket.

Góz Gábor műszaki igazgató a megvalósult és folyamatban levő beruházások adataival és képeivel hozta lázba a hallgatóságot, és kitért a közeljövőben induló fejlesztésekre is. Előadása nagyban kapcsolódott a teremtésvédelem témájához, hiszen 2024. év végére az EKIF-es intézmények napelemes összteljesítménye az aktuális kWh áron számolva évi közel 125 millió Ft megtakarítást fog jelenteni az intézményeknek és a fenntartónak.

Az értekezlet további részében Endrédi Józsefné igazgatónő részletes tájékoztatást adott az Ignáci Pedagógiai Műhely és a Honvédelmi Minisztérium rendezvényén elhangzottakról. Értekezletünket Aradi László igazgató úr Fogolydilemma avagy az együttműködés előnyei előadása zárta, mely további beszélgetések forrásává vált.

Összefoglaló: Oláh Gábor Péter, EKIF

Fotó/ Videó: Illés Erika, EKIF; Géczy Árpád, Reménység

Szalagavató és Rézfúvós találkozó

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium idei szalagavató báljáról és Rézfúvós találkozójáról  kaptunk képes tudósítást, melyet örömmel osztunk meg a fenntartói weboldalon is. A szalagavató ünnepi rendezvényén részt vettek a fenntartó képviselői is. Köszönet Mészáros Lászlóné igazgató asszonynak a kedves invitálásért.

Összefoglaló Weiner

Fotó: Nagy János

Forrás: Bene Balázs zenei igazgatóhelyettes, Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium

 

Ünnepi hangverseny a Zeneakadémián

2024 február 4-én, négy év után ismét telt ház előtt  került sor a Zeneakadémia Nagytermében a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola hagyományos ünnepi hangversenyére. Az iskola nagylétszámú kórusain és furulyaegyüttesein kívül  koncert résztvevője volt a régi diákokból, szülőkből, tanárokból álló negyven fős vegyeskar, valamint a 38 fős nagyzenekar. Muzsikussá vált növendékeink közül Bede Ágoston zongorista és Takátsy-Zaránd Emese karnagy – aki decemberben az iskola kamarakórusával diplomázott.- működött közre. A közönség soraiban helyet foglaló karnagyok, muzsikusok vélemény szerint is magas színvonalú két órás hangverseny vezénylői Blazsek Andrea és Megyesi Schwartz Dóra voltak.

Forrás: Dóra Zoltán igazgató, Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Siker a Teremtésvédelmi Projektversenyen

Nagy örömmel tudatjuk, hogy a Hodobay Eszter, Pusztai Sára, Polgár-Podonyi Lelle, 2.c osztályos tanulók csapata I. helyezést ért el a SZERESD A FÖLDET! Országos Természetvédelmi Projektversenyen. Gratulálunk kiváló teljesítményükhöz!

Fotó: Horváth Mária

Forrás:  Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda Hivatalos Facebook oldala

Don Bosco Nap Budafokon

“Január 31-én ünnepi ruhában és lelkünkben hálával közösen énekeltünk és emlékeztünk meg Don Boscóról. Az ő példájára a Miatyánk imádsággal köszöntük meg a kapott kegyelmeket. A napot megkoronázta a gyermekek által nagyon kedvelt diavetítés.” – írják a Don Bosco Katolikus Óvoda óvodapedagógusai.

Az óvoda első “budafoki” Don Bosco Napjáról készült összefoglaló itt olvasható: Ünnepség

Forrás: Aradi László igazgató, Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Fenntartóként is hálás köszönetet mondunk azért a hitből fakadó szakmai elköteleződésért, mellyel Sikora Anita, az óvoda vezetője, illetve az óvoda nevelőtestülete és dolgozói – immár 22 éve – Bosco Szent Jánoshoz hasonlóan befogadó és Istenhez vezető szeretettel fogadnak minden olyan óvodás korú gyermeket, aki hozzájuk jelentkezik.

 

Udvardyné Pásztor Ágnes igazgatónő kitüntetése

Nagy örömmel és büszkeséggel adunk hírt arról, hogy Udvardyné Pásztor Ágnes igazgatónő, a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola vezetője Babits Mihály-díj „Esztergom Kultúrájáért” kitüntető címben részesült.

Az ünnepi eseményről részletes tudósítás olvasható az intézmény weboldalán: https://esztergomizeneiskola.hu/9-hirek/626-babits-dij-2024-udvardyne-pasztor-agnes-kituntetese

valamint a következő dokumentumban: babits_dij_beszamolo (002)

Forrás: Stipkovits Fülöp igazgatóhelyettes, Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola

Szent Margit ünnepén a Margitszigeten

Január 21-én, vasárnap délelőtt a Margit-szigeten emlékeztek meg a hívek Árpád-házi Szent Margitról, az engesztelő királylányról. Az emlékmisén idén is jelen voltak a Pannonia Sacra Általános Iskola tanárai, tanulói és családtagjaik. IV. Béla lányának egykori kolostora romjai között idén is Dr. Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét.

A Magyar Kurír részletes tudósítása itt található: https://www.magyarkurir.hu/hirek/erdo-peter-biboros-margitszigeten-keresztenyseg-nem-kenyelmes-vallas

Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Csapó Viktória/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

  

Házszentelés a Weinerben

Az elmúlt héten került sor a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium megáldására. A szertartást Piukovics Dániel diákónus atya vezette; megtisztelte jelenlétével a jeles eseményt ezúttal is Oláh Gábor tanügyi igazgató úr. A szertartás alatt imádkoztunk tanárainkért, tanulóinkért és a szülőkért egyaránt, kértük Isten áldását nemcsak a munkánkra, de azt a kegyet is Tőle, hogy az ő szeretetének tanúi lehessünk ebben a világban.

Forrás: Bene Balázs igazgatóhelyettes, Weiner Katolikus Zeneiskola

 

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01