Teremtésvédelmi nap

Április 22-én, a Föld napja alkalmából  rendeztük meg az EKIF első Teremtésvédelmi napját, melyen mind a 22 intézményünket 2-2 pedagógus képviselte. Ezen a napon került megalakításra a Fenntartói Teremtésvédelmi Bizottság (FTB). Gyetván Gábor főigazgató atya Dóra Zoltán igazgató urat nevezte ki az EKIF teremtésvédelmi referensének. Gyetván Gábor atya adta át az nevelési-oktatási intézmények Teremtésvédelmi Felelősei kinevezéseit is, amely megbízások 2027. május 31-ig szólnak. A fenntartó EKIF minden felelőst megajándékozott Ferenc pápa Áldott légy (Laudato si) kezdetű, ökológiai témájú enciklikájával.

A rendezvény fővédnöke Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek atya, házigazdája pedig Oláh Gábor Péter tanügyi igazgató volt. A terem gyönyörű háttér-tablóit Lukács Máriának, a Liliomkert Katolikus Óvoda vezetőjének köszönhettük.

A köszöntő gondolatokat a Szentlélek segítségül hívása és közös imádság követte.

Gyetván Gábor atya volt ferences diákként Szent Ferenc életéről és vonzó egyéniségéről beszélt bevezetőjében. Személyes példáin keresztül a természeti szépségekre való rácsodálkozásról és gyermekkora hulladékmentes-körforgásos “tiszta” világára emlékezett, melyben mindennek rendje volt. Főigazgató atya vázolta mindazon elképzeléseket, amelyeket szeretne megvalósítani a következő időszakban, amelyekhez a fenntartó anyagi támogatást is fog biztosítani.

Dr. Szathmáry Eörs egyetemi tanár, az MTA rendes tagja szerzett a hallgatóságnak igazi, természettudományos “kalandtúrát” A Szép, a Rossz és a Fenntartható című előadásával. Professzor úr kiemelte, hogy a változások hirtelensége megdöbbentő a tudósok számára is, ennek ellenpólusaként Mahatma Gandhit idézte – az ökológiai lábnyom kapcsán. A stacionaritás-exponencialitás dilemmáját követően kijelentette, hogy határozott, radikális cselekvésre van/lenne szükség, leginkább helyben és közösségben cselekedve.

Dr. Zlinszky János tudományos főtanácsadó A „mit” vagy a „miért”? című előadásában bemutatta az ökoszociális gazdasági élet megteremtésének szükségességét, szoros összefüggéseket mutatott be Ferenc pápa enciklikája (Laudato si) és a 17 Fenntartható Fejlődési Cél (SDG) között, és megfogalmazta azt az összefüggést is, hogy a hívő ember számára a Teremtésvédelem a fenntartható fejlődés következménye.

Dr. Szilvácsku Zsolt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) adjunktusa, a Főegyházmegye egykori  Teremtésvédelmi referense a II. Teremtésvédelmi Nyári Egyetem egyhetes rendezvényére invitálta a főegyházmegye pedagógusait és az érdeklődő szülőket, amely 2024. június 30 – 2024. július 5. között kerül megrendezésre Esztergomban.

Góz Gábor Zsolt az EKIF műszaki igazgatója Műszaki sikereink – Energiatakarékosság című előadásában összefoglalta mindazokat a már elvégzett és a közeljövőre tervezett fenntartói energetikai beruházásainkat, amelyekkel az EKIF intézményei az idei év végére közel 70%-ban már a saját maguk által előállított elektromos energiát használják fel világításra, fűtésre és hűtésre. Ezzel kb. 100 millió Forintot takaríthatunk meg évente – fenntartói szinten. A jelenlevő pedagógusok nagy tapssal jutalmazták a sikeres fenntartói törekvéseket.

Nyiri Andrea teremtésvédelemért felelős pedagógiai szakértő, a KaPI munkatársa Teremtésvédelem a Katolikus Pedagógiai Intézetben címmel tartott előadást. Az előadó elmondta, hogy a KaPI a szemléletformálásban, az aktív gondolkodás előremozdításában és az eredmények közzétételében is segítséget nyújt  az oktatási intézményeknek. Előadását az MKPK a Föld napja, április 22-e alkalmából kiadott körleveléből vett idézettel zárta: „A Szentatya összefogásra, kapcsolódásra, együttes cselekvésre hív bennünket. Ahogyan az erdő fái együtt, közösen alkotják az erdőt, úgy kell nekünk is együtt dolgoznunk Isten műve védelmezésén.”

A jó hangulatban telt találkozó végén Dóra Zoltán igazgató úr, az EKIF kinevezett teremtésvédelmi referense vázolta jövőbeli terveit, majd vérbeli pedagógusként igazi házi feladatot adott az intézmények teremtésvédelmi felelőseinek.

Teremtésvédelmi napunk zárásaként közösen elénekeltük a Boldogasszony Anyánk kezdetű régi magyar himnuszunkat, mellyel a Szűzanya oltalmába ajánlottuk Földünket, jövőnket és félelmeinket, szemléletformáló kezdeményezéseinket, programjainkat és életünket.

Összefoglaló: Oláh Gábor Péter, EKIF

Fotó: Illés Erika, EKIF

 

Szakmai látogatás a Liliomkert óvodában

Az április 19-i, pénteki nevelési munkanapot a Liliomkert óvodában töltötték a Reménység Katolikus Óvoda óvodai dolgozói. Géczy Árpád igazgató úr a fenntartónk küldött összefoglalóját így kezdte: “Szeretnék röviden beszámolni arról a fantasztikus szakmai munkáról, amelyet Lukács Marika az intézményében végez, és amelynek egy szeletét ma mi is láthattuk.”

A szakmai látogatás igényes meghívója itt tekinthető meg: Meghívó Szakmai nap

A teljes beszámoló itt olvasható: Levél

Fenntartóként is nagy öröm, hogy az idén 30 éves jubileumát ünneplő Liliomkert Katolikus Óvoda vezetője, Lukács Marika és az óvoda pedagógusai szakmai-, pedagógiai- és módszertani tapasztalataikat örömmel osztják meg a harmadik éve működő, kőbányai óvoda pedagógusaival.

Forrás: Géczy Árpád igazgató úr, Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Szavalóverseny a Kolpingban

A Boldog Adolf Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium idén már tizenkettedik alkalommal adott otthont a katolikus iskolák diákjai számára  rendezett szavalóversenynek. Az április 13-i rendezvényen az iskola kápolnájának centenáriuma kapcsán a kötelező vers mellett minden versenyző egy-egy szabadon választott verset szavalt hit- és Istenkeresés témában.

A zsűri tagjai neves szakemberek voltak: Agárdi László színművész, parodista; Bánfalvy Ágnes színész, rendező, drámatanár; Farkas Erik színművész, rendező, színházpedagógus és Pánti Anna operaénekes. Az eseményen a fenntartó képviseletében Illés Erika tanügyigazgatási ügyintéző vett részt.

Gratulálunk a díjazottaknak és az őket felkészítő pedagógusoknak!

Forrás és fotó: Boldog Adolf Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium

Főpásztori látogatás a Salkaházi iskolában

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tavaly decemberben kezdte meg a főegyházmegye iskoláinak felkeresését. Április 10-én a XV. kerületben található Salkaházi Sára Katolikus Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolába látogatott a főpásztor.

Erdő Péter bíborost az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF) munkatársai, köztük Gyetván Gábor főigazgató atya, illetve Fehér Zoltán a Budapest-Újpalotai Boldog Salkaházi Sára templom plébániai kormányzója kísérte el a Salkaházi Sára Katolikus Iskolába, ahol nagyrészt tanulásban akadályozott és értelmileg akadályozott gyerekek, fiatalok oktatását, szakmai képzését végzik – magas színvonalon.

A 65 éve alapított intézmény 8 éve került a katolikus egyház fenntartásába. Zádoryné Leiner Erika igazgató elmondta a főpásztornak, hogy amióta az EKIF fennhatósága alatt működik az intézmény, a gyógypedagógiai munkájuk mellett ép intellektusú tanulók általános iskolai oktatását és szakmai képzését is ellátják katolikus szellemben. Nagy öröm az egyházi fenntartó számára is, hogy az integráció az ép és az akadályozott gyermekek között szépen megvalósult az elmúlt években, az elfogadás maximálisan működik.

Az eseményről a Magyar Kurír oldalán olvasható tudósítás: https://www.magyarkurir.hu/hazai/a-budapesti-salkahazi-sara-katolikus-iskolaba-latogatott-erdo-peter-biboros-kepriport

Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

 

Salzburgi zenei szolgálat

Idén a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Exsultate Cantores kórusa énekelt április 5-én a salzburgi St. Sebastian templom tridenti rítusú szentmiséjén, április 7-én pedig a salzburgi Dómban a fehérvasárnapi nagymisén. Mindkét szentmisén Tóth Márton tanár úr, a kórus vezetője vezényelt. Az énekkart idén is Czifra János karnagy úr látta vendégül. Pénteken a hallstatti sóbánya látogatása, szombaton pedig – csodálatos napsütésben – városnézés volt a program.

Friedrich Attila igazgató úr kedves meghívására a fenntartó részéről Oláh Gáborné főigazgató-helyettes, Oláh Gábor tanügyi igazgató és Illés Erika tanügyi referens is elkísérte a kórust.

Részletes tudósítás az intézmény facebook oldalán található: https://www.facebook.com/korusiskola

Fotó: Szefcsik Boldizsár 11. osztályos növendék, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

A vasárnapi szentmiséről élő közvetítés itt nézhető vissza: https://www.youtube.com/live/iSfkdggo5Ms?si=tsc5fT-djmrbN2GM

        

Húsvéti készület

Hamvazószerdán a Pestszentlőrinci Főplébánián iskolamisével kezdte meg iskolánk a nagyböjti szent negyven napi időszakot” – tudósít a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola weboldala.

A részletes képes beszámoló itt olvasható: https://www.sztlorinc.hu/husveti-keszulet-a-szent-lorinc-katolikus-altalanos-iskolaban/

Fotó: Gorácz József tanár úr

Forrás: Kuti Margit igazgató, Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola

 

 

Különböző kultúrák, közös hit

“Elkészült és felkerült a youtube csatornára a Bajóton működő katolikus óvodánkban készült kampányfilm, amely hűen tükrözi az intézmény szellemiségét, az összetartozást és szeretetet” – tudósít Gagyiné Páldi Hajnalka igazgatóhelyettes, a Prímási Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda óvodavezetője.

A Katolikus Egyház társadalmi szerepvállalását hivatott bemutatni a most indult #nekemazegyhaz sorozat, melynek ebben a filmjében több szülő is tanúságot tesz a hatodik éve katolikus óvoda missziós munkájának gyümölcseiről, de megszólal Ilodigwe Emmanuel szalézi atya és az intézmény vezetője, Espasa Sancho Ramon igazgató úr is.

Forrás: Gagyiné Páldi Hajnalka igazgatóhelyettes

Tőkés Mária Tünde tanárnő kitüntetése

Fenntartóként is osztozunk a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola közösségének abban az örömében, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök úr a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta  Tőkés Mária Tündének, az iskola tanárának, a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia Scholája kórusvezető karnagyának, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképzési Tanszéke oktatójának a gregorián zenei kultúrát hitelesen művelő és továbbadó zenepedagógusi munkája, önzetlen közösségszervezői tevékenysége elismeréseként.

Gratulálunk a tanárnő karnagynak a rangos elismerés alkalmából!

https://www.magyarkurir.hu/hirek/egyhazi-szemelyeket-tuntettek-ki-nemzeti-unnepunk-alkalmabol-137601

Forrás: Friedrich Attila igazgató, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

Magyar Kurír

Erasmus+ a Szent Gellért Gimnáziumban

Az Erasmus+ akkreditáció keretében a Szent Gellért Gimnázium 10 végzős diákja 12 napot töltött Olaszországban, Cefalúban. A helyi iskolával folytatott olasz nyelvű projekt fő témája a felelős állampolgárság volt.

Erhardt Emese kísérőtanárnak az útról készített részletes beszámolója  itt olvasható: Olasz_Erasmus_Honlapra

Forrás: Sándoriné Kovács Petra Erasmus+ koordinátor, Szent Gellért Gimnázium

Békamentés és madárgyűrűzés Farmoson

Idén a Víz világnapjához közeledve hat iskolánkból (Néri, Szent Lőrinc, Reménység, Szent János Apostol, Salkaházi és Kolping), köztük négy ökoiskolából 60 diák részvételével szerveztünk békamentést Farmosra. A víz világnapja célja, hogy tisztában legyünk a víz fontosságával és hogy milyen nagy veszélyben vannak a vízkészleteink. A programot idén már hatodszor szervezte meg Oláh Gábor Péter, az EKIF tanügyi igazgatója.

A barna ásóbékák – az idei, nekik száraz, és néha még fagyos időben – nem vonultak a nádas felé, ezért idén egyetlen békát sem sikerült megmentenünk. Megismerkedtünk viszont néhány rovarral, végigjártuk a Kékbegy tanösvényt, megcsodáltuk a szirmait bontogató tavaszi hérics pompás sárga virágait.  Idén meglepetés programként részt vehettünk a Tápió Natúrpark madárgyűrűzési programján is, amelynek során megismerkedtünk a madárgyűrűzés szépségével és a madarak életének néhány csodás titkával.

Köszönjük a Jó Istennek az áldott szép időt, Németh András természetvédelmi munkatársnak és kollégájának a tartalmas és humoros vezetést és bemutatót. Jövőre talán több béka veszi igénybe a mi mentő lelkesedésünket…

Fotó: Oláh Gábor Péter tanügyi igazgató, EKIF

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01