A Regensburger Domspatzen budapesti programja

Friedrich Attila igazgató úr összefoglalót küldött a testvériskolások budapesti látogatásáról: “Idén is nagyon jól sikerült regensburgi testvériskolánk, a Regensburger Domspatzen április 18-22. közötti budapesti programja. A diákokat René Grünbauer tanár úr és Katrin Roider tanárnő vezette. Vasárnap a Szent István-bazilikában vettek részt szentmisén, majd ismerkedtek Budapest nevezetességeivel. Sok élménnyel gazdagodtak a Zene Háza, a Szent István-terem és a Citadella meglátogatásával. A tudományos workshop mellett egy részt vettek egy kürtöskalács készítő foglalkozáson. Látogatást tettek a testvériskolai együttműködést immár 10 éve támogató Budavári Önkormányzatnál, nagy örömet szerezve énekükkel Fodor Artúr alpolgármester úrnak, aki fogadott bennünket és bemutatta az önkormányzat épületét. Végzőseink is énekszóval köszöntötték a Regensburger Domspatzen növendékeit. Köszönjük a regensburgi diákokat befogadó családok vendégszeretetét.”
A facebookra fényképes posztot tettünk fel: https://www.facebook.com/korusiskola

Forrás: Friedrich Attila igazgató úr, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01