Diákjaink a Barsi – Várszegi beszélgetésen

Február 17-én két jól ismert, sokak által szeretett szerzetest köszönthettek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán: Barsi Balázs ferences szerzetest és Várszegi Asztrik püspököt, nyugalmazott pannonhalmi főapátot. Mindketten nemrég töltötték be 80. életévüket – ebből az alkalomból kérdezte őket Hegyi László, az est ötletgazdája” – kezdte tudósítását a Magyar Kurír Katolikus Hírportál.

A teljes tudósítás itt olvasható: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-parhuzamosok-nem-csak-vegtelenben-talalkoznak-barsi-balazs-es-varszegi-asztrik-sapientian

Forrás és fotó: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Barsi Balázs és Várszegi Asztrik beszélgetésén a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium, illetve a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai és tanárai, valamint az EKIF vezetőségi tagjai is részt vettek. Az intézmények igazgatói visszajelzést küldtek Dóra Zoltán tanügyi igazgatóhelyettes úrnak, aki a szervezésben aktívan vett részt: “Élményekkel gazdagodva tértek haza, hálásak voltak hogy elmehettek.

   

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01