Karácsonyi szentmise és ünnepség

A  Salkaházi Sára Katolikus Iskola az idei karácsonyi ünnepségét ismét az újpalotai  Boldog Salkaházi Sára templomban tartotta. Köszönjük Fehér Zoltán plébániai kormányzó atyának, hogy befogadta az iskola diákjait, pedagógusait, valamint a nagyszámú érdeklődő szülőt és nagyszülőt, és azt is, hogy bemutatta az ünnepi Karácsonyi Szentmisét. Az Úr Jézus születését megünneplő színes, lelkesen előadott és mélyen átélt műsorukban szerepelt az iskola apraja-nagyja.

Hála és köszönet az intézmény vezetőjének, Zádoryné Leiner Erika igazgatónak és a műsor előkészítésében és előadásában részt vállaló minden pedagógusnak. Köszönjük, hogy meghívottként a fenntartó képviselői idén is ámulattal vehettek részt ezen a lélekemelő ünnepen.

Áldott, békés Karácsonyt kívánunk a Salkaházi iskola minden dolgozójának, diákjának és Családjaiknak! Adjon az Örökkévaló Isten egészséggel teljes, békés, áldásával kísért 2025-ös új esztendőt!

Forrás: Zádoryné Leiner Erika igazgatónő, Salkaházi Sára Katolikus Iskola

Fotó: Illés Erika, EKIF

 

 

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01