12. Hadik András Jótékonysági Bál

Az Egyetemi Katolikus Gimnázium jótékonysági bálja régi és az újabb időkben kialakított hagyományrendszerrel működik, így minden évben advent előtt van a jótékonysági bálunk. Immár 12. alkalommal rendeztük meg a sokak által már ismert Hadik András Jótékonysági Bált. A rendezvény névadója Hadik András tábornagy, aki életével adott példát hazafiságból, bátorságból, rendíthetetlen kitartásból, aki huszárjaival megannyi dicsőséget szerzett a magyarságnak. Az előző bálok bevételét az iskola fejlesztésére fordítottuk. Az ukrajnai háború kitörése óta aggodalommal figyelve a helyzetet azon igyekszünk, hogy segítsünk testvériskoIánknak, a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolának. A diákokkal rendszeresen imádkozunk kárpátaljai barátainkért, a tavalyi bál bevételét is nekik adtuk, és az idei bál bevételével is őket támogatjuk…

Az est egyik fénypontja idén is a Hadik-díj átadása volt, ezt mindig olyan személy vagy szervezet kapja, aki sokat tett a nemzeti összetartozásért, hazánkért, valamint az iskoláért. A díjat, egy míves huszárszablyát minden évben Schmittné Makray Katalin adja át. Idén ez különlegesen fontos volt iskolánk életében, hisz ezt a díjat most Jánosa Domokos atya, iskolánk lelki vezetője kapta” – olvasható Endrédi Józsefné igazgató asszony bálról szóló  összefoglalójában.

A teljes krónika itt olvasható: Jótékonysági bál az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban

Forrás: Endrédi Józsefné igazgató asszony, Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium

 

 

 

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01

Magyar Kurír hírei
KaPI hírei
Napi evangélium
    Feed has no items.
  • 2025. április 17. – Nagycsütörtök (Jn 13,1-15)

    Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez […]