EKIF Te Deum 2024

Több száz pedagógus adott hálát az elmúlt tanévért június 24-én a pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve-templomban. A Te Deum szentmise főcelebránsa Gyetván Gábor atya volt, aki a felelősségvállalásról beszélt, hiszen nem mindegy, milyen lesz a jövő nemzedéke.

Az ünnep házigazdai szerepét a Liliomkert Katolikus Óvoda közössége, Lukács Mária igazgató asszony vezetésével, illetve dr. Harmai Gábor plébános atya látta el. A liturgikus szolgálatot az Egyetemi Katolikus Gimnázium tanárai, a könyörgéseket katolikus iskoláink igazgatói és az EKIF dolgozói olvasták fel.

A hálaadó szentmise után huszonkettő pedagógus a Szent Gellért Érdemérem arany fokozatát vehette át. A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. 2024-ben a Szent Gellért-díj arany fokozatát (oklevelet és érmet) kapták: Arday Andrea, Csósza Tamás, Langné Urbán Erzsébet, Mucsiné Montvai Anna és Rády Judit (Szent János Apostol Általános Iskola és Óvoda), Fanczal Mihályné Ildikó és  Pap Gabriella (Liliomkert Katolikus Óvoda), Dávid Zsuzsanna, Szegedi Lászlóné Szigetvári Mária, Kovács Andrea (Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola), Nagy Nóra, Pölcz Attila Lajos és Suhainé Herczeg Judit Erzsébet (Salkaházi Sára Katolikus Iskola), Bencsik Mária Magdolna, Paltán Ágnes és Szőkéné Halász Éva Csilla (Kanizsay Dorottya Katolikus Középiskola), Bognár Zsuzsanna (Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola), Tremmelné Hudik Katalin és Andó-Tóth Beáta (Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), valamint Keszler Árpád (Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda).

Több évtizedes kiemelkedő pedagógiai és vezetői szolgálata, valamint intézménye katolikus iskolává válásáért végzett tevékenysége elismeréseként Udvardyné Pásztor Ágnes igazgatónőnek (Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola) és Zádoryné Leiner Margit Erika igazgatónőnek (Salkaházi Sára Katolikus Iskola) szintén a Szent Gellért díj arany fokozatát adományozta a fenntartó.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye legrangosabb pedagógiai elismerését, – a Knauz Nándor-díjat – Mészáros Lászlóné kapta, aki több mint három évtizede áll a Weiner Leó Katolikus Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium élén, de zongora és kamaratanárként negyvenhat éve oszlopos tagja a tanári karnak. Szakmai tevékenységével, az egyházhoz való hűségével mind a nevelőtestület, mind a gyerekek számára példaképpé vált. A növendékek életútját és szakmai fejlődését mély empátiával segíti, a felmerülő problémáikat odaadó törődéssel kezeli.

Knauz Nándor-díjjal tüntették ki Käfer Györgyöt is, a negyedszázados újpesti Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatóját. Az egykori klarinétművész vezetése alatt az intézmény az első tanév harminchét fős létszáma – a 2016-tól az iskolához tartozó óvodával együtt – mára már 400 körülire bővült. Käfer György mindvégig szem előtt tartotta a környék keresztény családjainak összefogását. Pályi László atyával kápolnát alakított ki az iskola épületében, amely állandó misézőhelyként funkcionál. A katolikus intézményi közösség kialakítása, fenntartása a huszonöt év alatt mindig kiemelt cél volt az igazgató számára. Türelmes, kitartó, határozott, rendet követelő, de mégis megértő, és bizalommal teli légkört teremtett a dolgozói közösségben, így nem jellemző az intézményre a pedagógusok elvándorlása.

Videós beszámoló tekinthető meg a az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Kardinális  médiacsatornáján: https://www.youtube.com/watch?v=zsE2ToI5Vek 

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01