Iskolatej ajánlattételi felhívás eredmény: Iskolatej eredmény
Iskolatej ajánlattételi felhívás itt olvasható : Iskolatej ajánlattételi felhívás EKIF
Iskolatej ajánlattételi felhívás eredmény: Iskolatej eredmény
Iskolatej ajánlattételi felhívás itt olvasható : Iskolatej ajánlattételi felhívás EKIF
Iskolagyümölcs ajánlattételi felhívás eredmény: Iskolagyümölcs eredmény
Iskolagyümölcs ajánlattételi felhívás itt olvasható: Iskolagyümölcs ajánlattételi felhívás EKIF
A Magyar Művészeti Akadémia weboldalán Egyensúlyos nevelés címmel olvasható a Sapszon Ferenccel készített interjú: https://www.mma.hu/muve…/-/event/10180/egyensulyos-neveles
Fotó: Nyirő Simon
Forrás: Friedrich Attila igazgató, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Üzemeltetési Osztálya és Pályázati Osztálya munkatársai április 7-én a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumban segítettek az intézmény környezetének szépítésében.
Immár hagyománynak mondható, hogy az egyetem üzemeltetési osztálya egy társosztállyal közösen minden évben zarándoklat keretében egy-egy katolikus intézményt keres fel, ahol lehetőségeikhez mérten a környezetet és az épületet is igyekeznek kicsit megújítani, hogy a gyermekek barátságos, rendezett körülmények között tanulhassanak. Az EKIF intézményei közül legutóbb a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskolában segítettek.
A nem mindennapi szolgálatról a PPKE weboldala, valamint a Kurir is beszámolt:
https://ppke.hu/kiemelt/a-pazmany-munkatarsai-ujabb-katolikus-intezmenyben-vegeztek-kozossegi-munkat
https://www.magyarkurir.hu/hirek/ismet-onkenteskedtek-pazmany-dolgozoi
Forrás és fotó: PPKE és Mészáros Lászlóné igazgató, Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium

A Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium április 4-én először rendezte meg Örömhang népdalversenyét, mely a népi és egyházi hagyományőrzés, a tehetséggondozás mellett azzal a szándékkal jött létre, hogy azok az egyházi iskolák találkozhassanak, ahol az ének-zene tantárgyat alapóraszámban tanítják, és az énekből kiemelkedő diákok megmutathassák tehetségüket.
A házigazdák mellett a Boldog Adolf Kolping Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Sportgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola; a József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola; a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola diákjai léptek színpadra.
A szervezők, az iskola ének-zene szakos pedagógusai, Jamriskó Mária és Laczó-Luty Johanna szerint ez az alkalom lehetőséget teremtett a katolikus iskolák közötti összetartozás erősítésére. A távolabbi cél pedig a hagyományteremtés, az elkövetkezendő években a jó hangulatú, tartalmas verseny ismételt megrendezése.
A Magyar Kurír hírportál részletes tudósítása itt olvasható: https://www.magyarkurir.hu/hazai/eloszor-rendeztek-nepdalversenyt-budapesti-egyhazi-iskolak-tanuloinak
A helyi média is tudósított a sikeres eseményről: https://www.youtube.com/watch?v=o3ZmTLuwpmY
Szöveg: Laczó-Luty Johanna
Forrás és fotó: Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – Horváthné Vincze Judit igazgató
Magyar Kurír




Április 7-én, hétfőn a Salkaházi Sára Katolikus Iskola katolikus osztályainak részvételével két csoportban keresztúti ájtatosságot tartottak az újpalotai Boldog Salkaházi Sára templomban.
Jézus keresztútjának állomásait a tanulók Hajdu Dalma nővér vezetésével járták végig, közben egy-egy ének, imádság kíséretében.
Forrás: Zádoryné Leiner Erika igazgató, Salkaházi Sára Katolikus Iskola

Az elmúlt hétvégén a Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulói (15 fő) békamentésen vett részt a Garancsi-tónál, amely Piliscsaba és Tinnye között található.
Fenntaróként örömmel tesszük közzé Kőhidi Tímea tanárnő rövid beszámolóját a mentésről:
“Ahogy helyi vezetőnktől (Weiperth András- Dr. Puky Miklós Varangy Akciócsoport Egyesület) is megtudtuk a kétéltűeknek nagyon erős ösztöne, hogy az év megfelelő szakában felkeressék azt a szaporodóhelyet és telelőhelyet, ahol ők maguk is születtek, illetve először teleltek. A békákban akkor is él ez az erős késztetés, ha ezt a két területet pl.: egy több sávos, forgalmas autóút választja el egymástól. Ilyenkor a vonulás során több száz egyed pusztul el a forgalomnak köszönhetően.
Ezt a tömeges pusztulást csökkentendő önkéntesek terelő kerítéseket építenek az út szélére, a kerítések mentén pedig földbe ásott vödrökben ejtik csapdába a vonuló kétéltűeket. Naponta ellenőrzik a vödrök tartalmát, és a bennük talált egyedeket átszállítják a közeli szaporodóhelyre, általában egy tóhoz.
Iskolánk lelkes csapata is ehhez az akcióhoz csatlakozott önkéntesként, még a folyamatosan szitáló eső ellenére is. A gyerekekkel már a vonaton is beszélgettünk a kétéltűekről, a kisebbek békás szinezőket szineztek, a nagyobbak cikket olvastak, keresztrejtvényt fejtettek.
Amikor megérkeztünk, vezetőnk irányításával először átvizsgáltuk a vödröket, ahol sajnos csak néhány békát találtunk. Őket mindenki közelről szemügyre vehette, és aki akarta meg is foghatta. Voltak akik akkor fogtak életükben először békát.
Majd átmentünk a szemközt lévő tóhoz, ahol elengedtük a talált egyedeket. Ezután gumicsizmában végigmentünk a tó melletti, a közelmúltban leégett nádason, újabb kétéltűek után kutatva. Találtunk is néhányat, akiket szintén eljuttatunk a vízhez, illetve sajnos találtunk még itt szemetet is bőven, ezt összeszedtük, elszállítottuk.
A gyerekek nagyon lelkesek és ügyesek voltak, mindenki csinálta, amit kértünk, szerencsére minimális volt a nyafogás még a sárban és a folyamatosan szitáló esőben is. Kicsit tartottam attól, hogy csalódottak lesznek a viszontagságos időjárás és a kevés béka miatt, de szerencsére mindenki nagyon lelkesen újságolta a szülőknek az élményeket. Illetve több szülőtől is kaptam emailt a program után, amiben megköszönték a szervezést, és megírták, hogy nagyon tetszett a gyerekeknek 🙂
Én magamban a programot sikeresnek könyveltem el, annak ellenére, hogy nem találtunk több száz békát. Szerintem az üzenetet átadtuk: megéri az állatokon segíteni, akkor is, ha ehhez korán kell kelni hétvégén és esik az eső, mert utána a jóleső fáradtság, az elégedettség és a szabadban együtt töltött idő élménye minket is feltölt.”
Forrás: Horváthné Vincze Judit igazgató, Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola meghívást kapott az EWTN katolikus televízióba. Április 1-jén Marossy Hanga, Plavecz Dominik, Paul Nimród 1. b osztályos, Kató Alexandra, Pacher Zoltán 2. a osztályos rózsafüzér társulatos tanulók élő adásban, a stúdió kápolnájában, imádkozták a fájdalmas rózsafüzér imádságot Kiss Attila hitéleti munkaközösség-vezető és Kuti Margit igazgató asszonnyal együtt.
Az iskola weboldalán részletes beszámoló olvasható: https://www.sztlorinc.hu/rozsafuzer-imadsag-kepernyon-innen-es-tul-ewtn-katolikus-televizioban/
“Továbbra is minden nap imádkozzátok a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére, hogy a világ számára a békét és a háború befejezését kieszközöljétek!” (Szűzanya, Fatima 1917. júl.13.)
Forrás: Kuti Margit igazgató, Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola















Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda óvodájában zajlott Víz világnapja eseményről kaprunk cikket és képeket az intézmény igazgatójától.
A március 22-i víz világnapja célja, hogy felhívja a figyelmet az édesvíz fontosságára és szorgalmazza az édesvízkészlettel való fenntartható gazdálkodást.
Kovács Róbert Jánosné óvodapedagógus, mesterpedagógus összefoglalója itt olvasható: Víz világnapja
Forrás: Aradi László igazgató úr, Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda




ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu
a
HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01