Grosicsosok Karácsonyváró betlehemes játéka

A Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola 3.a és 2.b osztályának diákjai 2024. december 11-én, szerdán karácsonyváró betlehemes előadással kedveskedtek a Boldog Meszlényi Zoltán Plébániatemplom híveinek. Az ünnepi programon a fenntartó képviseletében Oláh Gábor Péter tanügyi igazgató is részt vett.

Mivel az iskola mindig fontosnak tartotta a hagyományok őrzését, ápolását és átadását, ezért Gaál Virág tanító eredeti szatmári betlehemes játékot tanított be diákjainak. Nagyné Medgyaszai Tímea vezetésével az iskola Kiskórusa régi idők vallásos népi karácsonyi énekeivel fűszerezte meg a játékot.

Megható látvány volt, ahogy a műsor befejeztével a gyerekek meglepték a szép számban összegyűlt nézősereget a saját maguk által készített angyalkákkal, hógömbökkel, dísztárgyakkal. Ám az ajándékozás nem ért véget, mert a plébánia híveinek közössége az ünnep fényét jelképező horgolt mécsestartóval és mézeskalács templomocskával örvendeztették meg a gyermekeket.

Kis Mihály igazgató hálás köszönetét fejezte ki Kelemen László atyának, hogy befogadó szeretetével és szervező munkájával ily módon is otthont adott az ünnepváró hívők közösségének.

Forrás: Kis Mihály igazgató úr, Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola

 

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01