Iskolaszentelés a Weinerben

Január 8-án, csütörtökön 10:30-kor Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan ünnepélyes iskolaszentelés volt a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumban. A szertartást Gyetván Gábor főigazgató atya végezte Piukovics Dániel káplán atyával. Az iskola vezetői, tanárai és diákjai az EKIF vezetőségével közösen kérték Isten áldását az előttünk álló esztendőre és az iskolára, valamint az ő közbenjárásáért fohászkodtunk azért is, hogy minden ide betérő ember megérezze tanúságtételüket, ezáltal hitet, örömöt és derűt tapasztaljanak.                                                                        „Szűz Mária, iskolák védőszentje, könyörögj értettünk!”

Forrás: Bene Balázs igazgatóhelyettes úr, Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium

Fotó: Nánay-Aba Emese

Vízkereszt üzenete ma is időszerű: Isten belép emberi életünk valóságába, és jelenlétével megszenteli mindennapjainkat – otthonunkat, munkánkat, kapcsolatainkat. Fenntartóként is kívánjuk, hogy Urunk megjelenésének ünnepe és annak áldása végig kísérje az iskola mindennapjait, és segítse közösségüket a Jézustól tanult szeretet megélésében! 

 

ELÉRHETŐSÉGEINK
Cim: 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Központi telefonszám: +36 1 453 27 23
E-mail: ekif@ekif-bp.hu







a

HIVATALI ADATOK
Fenntartó azonosító: 11018040
Adószám: 18611674-1-42
KSH számjel: 18611674-9491-552-01