Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 2 óra 47 perc

2019. augusztus 28. – Szerda (Mt 23,27-32)

2019, augusztus 28 - 12:00de
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek! Mt 23,27-32

Elmélkedés

A farizeusokhoz és írástudókhoz intézett vádbeszéde befejezéseként Jézus egészen világosan kimondja, hogy miért kritizálja magatartásukat. Ezt állítja róluk: „kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.” Az Úr ítélete valóban jogos, hiszen ő jól tudja, hogy mi lakik az ember lelke mélyén és jól ismeri még rejtett szándékainkat is. Meglátása szerint a farizeusok törvénytisztelete és vallásossága csupán látszat, megjátsszák magukat, úgy tesznek, mintha az Isten iránti tisztelet volna számukra a legfontosabb, de valójában csak a maguk érdekeit nézik és az emberek elismerésére, dicséretére vágynak.

A farizeusi lelkület ezen negatív vonása mindenkor megkísérti a keresztény embert is. Talán észre sem vesszük, amikor a külsőségekre adunk és nem lelkünk mélyéről fakad az Isten iránti tisztelet. A farizeusi lelkületet úgy tudjuk távol tartani magunktól, ha elfogadjuk mások jogos véleményét, amikor bűneinkre, hibáinkra figyelmeztetnek minket. Mert aki tökéletesnek és bűntelennek tartja magát, az nem képes az alázatra és a bűnbánatra. Be kell látnunk, hogy a jószándékú tanácsok segítenek minket abban, hogy ne gondoljuk magunkat másoknál kiválóbbnak, vallásosabbnak, buzgóbbnak. Isten előtt úgysem a szavaink számítanak, hanem alázatunk és szeretetből fakadó cselekedeteink.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

2019. augusztus 27. – Kedd (Mt 23,23-26)

2019, augusztus 27 - 12:00de
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz! Mt 23,23-26

Elmélkedés

A tegnapi rész folytatásaként Jézus tovább sorolja a farizeusok és írástudók hibáit a mai evangéliumban. Olyannyira törekszenek a törvény betű szerinti megtartására, hogy még a legkisebb mennyiségű fűszernövényekből is megfizetik a tizedet. Nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy eközben a törvény alapelemeire nem figyelnek oda, pedig ezek megtartása volna a legfontosabb. A törvény három legfontosabb elemeként Jézus az igazságosságot, az irgalmasságot és a hűséget nevezi meg. Mindenekelőtt isteni erények, Isten tulajdonságai ezek, de az Isten képére teremtett embernek is arra kell törekednie, hogy e tulajdonságok vezessék életét, magatartását, Istenhez és az emberekhez fűződő kapcsolatát.

Isten igazságos, azaz a jók, az igazak, a törvényei szerint élők mindig jutalomra számíthatnak tőle, a rosszak, a bűnösök viszont büntetésre. Ugyanakkor Isten irgalmas, tehát nem megbüntetni akarja a bűnösöket, hanem meg akar nekik bocsátani, ezért bűnbánatra indítja őket. És Isten mindenkor hűséges, azaz megtartja ígéreteit. Az ember pedig azzal válik hasonlóvá teremtőjéhez, ha ugyanezeket a tulajdonságokat gyakorolja. Akkor vagyunk igazságosak, ha megadjuk Istennek a legfőbb tiszteletet és tiszteljük embertársainkat. Akkor vagyunk irgalmasok, ha felebarátainknak megbocsátunk. A hűség pedig mindenekelőtt Isten szeretetében való megmaradást jelent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

2019. augusztus 26. – Hétfő (Mt 23,13-22)

2019, augusztus 26 - 12:00de
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül, aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül. Mt 23,13-22

Elmélkedés

A farizeusok és az írástudók sokszor keresték a lehetőséget, hogy vitázzanak Jézussal, s az ilyen alkalmakkor az Úr mindannyiszor rávilágított téves gondolkodásukra, helytelen törvényértelmezésükre és vakbuzgó vallásosságukra. A mai evangéliumi részletben nem ők kezdeményeznek vitát, hanem egyszerűen csak kifakad Jézusból az ellenük szóló beszéd. Nem felesleges vádaskodás ez, hanem az a szándék vezeti Jézust, hogy észrevegyék saját hibáikat, látszatra törekvő vallásosságukat. Ezt mondja: „Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.” Csalódottságot és keserűséget érzünk ezekben a szavakban, hiszen a farizeusoknak és írástudóknak éppen az volna a feladatuk, hogy a helyes vallásosságra tanítsák a népet és magatartásukkal jó példát mutassanak. Ehelyett ők beletemetkeznek a törvények szövevényes rendjébe, egyesektől számon kérik még a legkisebb szabályok betartását is, miközben másoknak elnézik törvényszegéseiket vagy könnyedén felmentést adnak.

A farizeusi magatartás mélyén Jézus szerint a képmutatás áll, ami hamisságot, színlelést jelent. Másként tüntetik fel magukat, mint ami a szívük mélyén rejtőzik. Isten azonban belelát mindenki szívébe, ismeri gondolatainkat és szándékainkat. Jézus szavai minket is figyelmeztetnek: a vallásosság ne látszat legyen, hanem hitünk és szeretetünk igaz kifejezése.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az első tanítványok benned találták meg és ismerték fel a Megváltót. Mi is kereső emberek vagyunk. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé utat mutató tanítást. Keressük azokat az embereket, akiknek tanúságtétele hiteles. Keressük azokat az embereket, akik elvezetnek minket hozzád. Mert minden keresésünk mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó Istent. Keressük az irgalmasan felénk forduló Istent. Boldogok vagyunk, ha benned megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzád vezetjük embertársainkat!

2019. augusztus 25. – Évközi 21. vasárnap (Lk 13,22-30)

2019, augusztus 25 - 12:00de
Abban az időben Jézus tanított mindazokban a városokban és falvakban, amelyeken áthaladt. Így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók. Lk 13,22-30

Elmélkedés

A szűk kapu felé haladva

A mai evangélium egy kérdéssel kezdődik: „Uram, kevesen üdvözülnek?” Ez a kérdés minden korban időszerű, ebben vagy hasonló formában újra és újra elhangzik. Bizony, foglalkoztat minket a kérdés, hogy azok, akik eltávoztak már a földi életből vajon eljutottak-e az üdvösségre? Vagy talán a kárhozatra jutottak? Az Egyház által oltárra emelt szentté vagy boldoggá avatott személyekről nagy meggyőződéssel valljuk, hogy eljutottak az üdvösségre, a mennyországba. Életük sok küzdelmet jelentett, őket is próbára tette a kísértő gonosz, megküzdöttek a lelki sötétség napjaival vagy hosszabb időszakaival, de kiállták a próbát, életük beteljesedett azzal, hogy a mennybe jutottak. Ez természetesen nem csupán az ő érdemeik és buzgóságuk eredménye, hanem Isten irgalmasságának és kegyelmének is köszönhető.

Az ő örök sorsukról tehát biztosat tudunk, de vajon elhunyt szeretteink, családtagjaink hová jutottak földi életük után? Erre a kérdésre már nehezebb válaszolni. Ismertük jóra való törekvésüket és gyarlóságaikat. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg jóindulatukat vagy éppen az ellenkezőjét. Vajon mit érdemeltek földi életükért? Jutalmat vagy büntetést? Üdvösséget vagy kárhozatot? Természetesen nem az ítélkezés, mások élete megítélésének szándéka vezet minket, mert jól tudjuk, hogy egyedül Isten lesz minden ember bírája, ő fogja igazságosan és szeretettel megítélni életünket.

És van még egy következő kérdés. Mert tulajdonképpen ez motoszkál a fejünkben, ez a legfontosabb kérdés számunkra. Örömmel gondolunk a megdicsőült szentekre, követendőnek tartjuk hősies életüket, de ez még nem nyugtatja meg szívünket. Bizakodva és aggodalommal gondolunk szeretteinkre, de van lényegesebb is számunkra. Ki kell mondanunk a minket leginkább érintő kérdést: Vajon én hová jutok? Hová tart az életem? Mit fogok majd érdemelni?

Hitünk szerint létezik a túlvilág, ahová halála után jut minden ember. Létezik a mennyország és létezik a pokol, a kárhozat. Önhitt elbizakodottság, ostoba felelőtlenség volna részünkről azt gondolni, hogy a kárhozat nem is létezik. Azt nem tudhatjuk, hogy ki került oda, s egyáltalán került-e oda valaki, de ne gondoljuk azt, hogy nem is létezik! Aki élete végéig megtagadja az engedelmességet Istennek és mindhalálig lázad ellene, az nem képes befogadni Isten irgalmát. Ha valaki nem bízza önmagát és egész életét Jézus Krisztusra, az Üdvözítőre, az tulajdonképpen önmagát ítéli kárhozatra. Aki földi élete során nem törekszik arra, hogy szeresse Istent és embertársai felé sem tud szeretettel fordulni, az miért jutna az örökké tartó szeretet birodalmába? Ha valaki egész életében Isten nélkül élt és mindig elutasította a Teremtő közeledését, arra miért kényszerítené rá magát Isten a mennyországban?

Örök sorsunk nem Isten végzetszerű és főként nem előre meghatározott ítéletétől függ, hanem a mi választásunktól. Mi döntjük el gondolatainkkal, szándékainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel, hogy hová törekszünk. Mi választunk a szűk és a széles kapu között. Útmutatást nyújt és megerősít minket Jézus szava: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” Legyen ebben segítségünkre a szentek példája és közbenjárása!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt tanácsolod nekünk és azt kéred tőlünk, hogy törekedjünk bemenni a szűk kapun. Részünkről küzdelem, igyekezet, törekvés szükséges ahhoz, hogy eljussunk az üdvösségre. Az üdvösségre nem széles, hanem csak egy szűk kapu vezet, azaz feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget. Urunk, hisszük, hogy te vagy minden ember Üdvözítője. Segíts minket, hogy minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy a te vezetéseddel elérjünk mennyei Atyánkhoz, aki örökké tartó boldogsággal ajándékoz meg minket!

2019. augusztus 24. – Szombat, Szent Bertalan apostol (Jn 1,45-51)

2019, augusztus 24 - 12:00de
Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,45-51

Elmélkedés

A mai napon Szent Bertalan apostolt ünnepeljük, akit a keresztény hagyomány azzal a személlyel azonosít, aki az evangéliumban Nátánáel néven szerepel. Az ő Jézussal való első találkozásáról, első élményéről és első hitvallásáról olvasunk az ünnep evangéliumában. Nem magától indul Jézushoz, hanem Fülöp apostol tanúságtétele indítja el őt. Könnyen magunk előtt látjuk Fülöpöt, aki nagy lelkesedéssel mondja el Nátánáelnek, hogy megtalálta Jézust, akiben felismerte a Messiást, akiről a prófétai jövendölések szóltak. Nátánáel elcsodálkozik azon, hogy a Megváltó Názáretből származik, de Fülöp nem akar vele vitatkozni, nem akarja őt szavaival meggyőzni, hanem arra kéri, hogy jöjjön, találkozzon személyesen Jézussal, és majd eldöntheti, hogy valóban igaz-e, amit mond. És ez az egyszerű hívás elindítja őt, s ennek két oka lehet. Egyrészt kortársaihoz hasonlóan az isteni ígéretek alapján ő is várja a Messiást, másrészt nyitott és nem zárkózik be a saját elképzeléseibe. Indul, hogy személyesen találkozzon azzal, akiről Fülöp beszélt neki. És az első találkozás élménye rögtön arra készteti őt, hogy Jézust Isten Fiának és Izrael Királyának nevezze.

Mennyi emberrel találkozunk, akik eltávolodtak Istentől és Jézus szeretetétől. Szívük mélyén ott él a boldogabb élet vágya, az Istennel való lelki közösség vágya, csak éppen nincs, aki megszólítsa és elindítsa őket Jézus felé. Ha ismerünk ilyen személyeket, mondjuk nekik egyszerűen: Indulj Jézushoz, találkozz vele!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

2019. augusztus 23. – Péntek (Mt 22,34-40)

2019, augusztus 23 - 12:00de
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,34-40

Elmélkedés

Egy törvénytudó a legfőbb parancsról kérdezi Jézust a mai evangélium szerint. Máté evangélista „alattomos szándékúnak” nevezi a kérdezőt, ami vélhetően arra utal, hogy a farizeusok sokszor a vitatkozás szándékával fordultak Jézushoz, és azt remélték, hogy olyat fog mondani, ami miatt vádolhatják, elítélhetik. Ebben az esetben a kérdező próbára akarhatta tenni a tanítóként fellépő Jézust, hogy valóban ismeri-e a törvényeket, kiigazodik-e a több száz előírás között. Jézus nem jön zavarba a kérdéstől, hanem rögtön válaszol. Feleletében az Isten iránti szeretetet teszi az első helyre, majd pedig rögtön utána az embertárs felé megnyilvánuló szeretetet. Az Isten iránti szeretetre vonatkozóan idézi a Második Törvénykönyvet (vö. MTörv 6,4-5), majd pedig a felebaráti szeretetet illetően a Leviták könyvét (vö. Lev 19,8). Nincs semmi új a válaszban, hiszen mindkettőt tartalmazta az ószövetségi törvény.

Újdonságot inkább abban vélünk felfedezni, hogy ezt a kettő Jézus egymáshoz kapcsolja. Valójában tehát egyetlen törvény nevezhető a legfőbb parancsnak, mégpedig a szeretet törvénye, s ez a szeretet két irányba, Isten felé és a felebarát felé mutatkozik meg. Ha Isten bennünk él, akkor bennünk él a szeretet is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te Fiadban, Jézus Krisztusban újjáteremtetted az embert. Amikor pedig arra hívsz minket, hogy éljünk veled, éljünk a te szeretetedben, akkor meghívást kapunk az újjászületésre. Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Neked köszönhetjük létünket, a te teremtményeid és a te képmásod vagyunk.

2019. augusztus 22. – Csütörtök (Mt 22,1-14)

2019, augusztus 22 - 12:00de
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22,1-14

Elmélkedés

A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd után Jézus egy másik képet mond a királyi menyegzőről, amelynek témája szintén az üdvösség. Kik jutnak el az örök életre? Kiket hív meg Isten az üdvösségre? Kik méltóak arra, hogy eljussanak az örök boldogságra? Ezeket a kérdéseket veti fel Jézus hasonlata.

Az ószövetségi választott nép jól tudta, hogy a mindenható Isten legnagyobb ajándéka az üdvösség. Az üdvözülhet, aki hűséges marad az Istennel kötött szövetséghez és megtartja Isten parancsait, azaz a törvényt. A nép azonban letér erről az útról, megszegi a törvényt és hűtlenné válik Istenhez. Hiába várakoznak hosszú időn, évszázadokon keresztül a Megváltóra, végül nem ismerik fel. Hiába küldi Isten időről időre a prófétákat, a nép nem hallgat a szavukra. Hiába ismétli el Isten visszavonhatatlanul újra és újra az ígéreteit, a választott nép értetlen szívű marad. Ezt a tapasztalatot foglalja össze Jézus így: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.” A példázat második részében már mindenkihez szól a meghívás, ami előrevetíti a krisztusi közösséget, az Egyházat, amely az Úr akarata és rendelése szerint a világ végéig az üdvösség közvetítője lesz. Keresztényként, az Egyház tagjaiként, az újszövetség népeként ne legyünk túlzottan magabiztosak, mert akár mi is ugyanarra a sorsra juthatunk, mint az ószövetségi nép! Legyünk hűségesek Jézushoz, aki elvezet minket az üdvösségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek és egyre hívebben kövesselek! Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

2019. augusztus 21. – Szerda (Mt 20,1-16a)

2019, augusztus 21 - 12:00de
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!” Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók! Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Egy dénár. Ennyi egy munkás napi díja Jézus korában, amiért egész nap keményen dolgozni kell. Egy dénár. Nem nagy összeg, éppen elég a napi létfenntartáshoz. Egy dénárokból meggazdagodni nem lehet. Egy dénár. Ekkora összegben állapodik meg a mai evangéliumi példabeszédben a gazda azokkal a szőlőmunkásokkal, akik korán reggel munkába állnak. Egy dénár. Ezt az összeget kapják a munkások este, a munka befejeztével. Azok is, aki csak nemrég, alig egy órája álltak munkába, azok is, akik fél napot dolgoztak és azok is, akik egész nap dolgoztak a szőlőben.

Így aztán az egy dénár lesz a vita tárgya a kifizetéskor, mert a reggeltől dolgozók látván, hogy a náluk kevesebbet dolgozók egy dénárt kaptak, többre számítottak. Napközben, munka közben, nem gondoltak ilyesmire. Végig az járhatott a fejükben, hogy este majd egy dénárt fognak kapni munkájukért. Csakhogy hirtelen meggondolták magukat, többre számítottak. Igazságtalannak tartják a dolgot, pedig valójában igazságosan bánt velük a gazda, hiszen pontosan annyit fizetett nekik, amennyiben megállapodtak. Az igaz, hogy a gazda bőkezű volt a többiekkel, a kevesebbet dolgozókkal, de miért kell ezt rossz szemmel, másokra irigykedve nézni? Miért kell a gazda nagylelkűsége miatt rögtön igazságtalanságot kiáltani?

Egy dénár. A példabeszédben ez az egy dénár jelképezi az örök életet, az üdvösséget. Ezt adja jutalmul Isten mindenkinek, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig élt. Hogy más ember miért kapja, azzal nekem nem kell törődnöm. Legyen elég számomra az, ha megkapom, nem is biztos, hogy életem, szolgálatom jutalmaként, hanem inkább Isten nagylelkűségének köszönhetően.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazom igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz számomra a Szentírás szavai által. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

2019. augusztus 20. – Kedd, Szent István király (Mt 7,24-29)

2019, augusztus 20 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Mt 7,24-29

Elmélkedés

Égre emelt tekintettel

A mai napon magyar nemzetünk első királyát, Szent Istvánt ünnepeljük. E napon nem csupán emlékezünk egy 1000 esztendővel ezelőtt élt államférfira, családapára, apostoli lelkű keresztény emberre, hanem kifejezzük hálánkat Istennek, hogy a Szent István által megkezdett mű hatása ma is érezhető, az általa lerakott alapokra az évszázadok során felépült építmény, amit Magyarországnak nevezünk, ma is áll, fejlődik, tovább épül. A folyamatos fejlődést elődeinknek köszönhetjük, a további épülés pedig remélhetőleg a mi munkánk, szorgalmunk és igyekezetünk eredménye is, mert felelősséget érzünk hazánkért és annak jövőjéért, valamint azokért a nemzedékekért, amelyek ezen a földön fognak születni, élni és meghalni.

Szent István királyt nem az irányíthatatlan sors vagy a történelmi helyzet vezette, hanem határozott célja volt. A keresztény hitben felismerte azt az örökérvényű igazságot, amelyre építeni lehet. Az volt a célja, hogy országa biztonságban legyen. Tudta, hogy a biztonság, a rend, a béke megteremtéséhez nem elegendő a kard ereje, hanem meg kell teremtenie az erkölcsi értékek tiszteletben tartását. Tudta, hogy nem elég a férfias bátorság, amelyre bizony nagy szükség van a külső fenyegetések és veszélyek sikeres elhárítása érdekében, hanem szükség van arra is, hogy a hazát védelmező férfiak tudjanak olykor letérdelni és imádkozni. Mert az tud bátran nézni az ellenség szemébe, aki bizalommal tud feltekinteni Istenre.

A biztonság megteremtése mellett István királynak az volt a célja, hogy magasabb életeszményt állítson népe számára. Ez az életeszmény, a keresztény hit és a hit szerinti élet, évszázadokon keresztül megtartó erő volt, és ma is az. Ez segít minket, hogy ne csak az egyéni érdekeket nézzük, hanem a közösség javát is szem előtt tartsuk. Ez adja számunkra az erőt, hogy miközben világszerte terjednek a családok szétesését okozó nézetek, mi továbbra is értéknek tekintsük a családok egységét. Ez ösztönöz minket arra, hogy ne csak hangoztassuk a tudás fontosságát a jövő nemzedékek nevelése és oktatása során, hanem valódi bölcsességgel és élettapasztalattal álljunk a gyermekek és a fiatalok mellé. Tudjuk, hogy értelme és értéke van áldozatvállalásainknak és szolgálatunknak, amelyet mások érdekében teszünk. Tudjuk, hogy a közösség, amelyhez tartozunk, legyen az családi, vallási vagy kulturális, megtart minket. Tudjuk, hogy nem élhetünk csupán a pillanat mulandó örömének, hanem a maradandó boldogság forrását kell keresnünk.

Szent István királynak az is célja volt, hogy Krisztushoz méltóan éljen. Méltósággal viselte fiának, Szent Imre hercegnek a tragikus halálát. Korábban arra számított, arra nevelte fiát, hogy ő fogja majd követni a trónon, ő folytatja majd munkáját a magyar nép javára. Amikor szembesült azzal, hogy nem bízhatja országát fiára, akkor mennyei pártfogót keresett, és Szűz Mária személyében meg is találta népünk védelmezőjét. Neki ajánlotta fel koronáját és országunk jövőjét. Ezt kaptuk örökségként, ezt érdemes megbecsülnünk és továbbadnunk.

Szent István király azért tud ezer év távlatából is egyenes gerinccel állni előttünk, mert tudott meghajolni és leborulni Isten előtt. Ha bennünk is megvan ez az Isten előtti alázat, akkor büszkén húzhatjuk ki magunkat a mai napon, és felemelt fejjel, égre emelt tekintettel ünnepelhetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Magyar népünk első királyunknak, Szent Istvánnak köszönheti, hogy elindult a krisztusi hit és a keresztény életeszmény útján. Szent István lelke mélyéig hívő és keresztény hite szerint élő ember volt, aki népe kormányzásában és cselekedeteiben egyaránt Krisztust követte. Azzal a meggyőződéssel igyekezett egykor a keresztény hitet terjeszteni országunkban, hogy ez a vallás erkölcsi mértéket és értéket ad az embereknek, az ország felemelkedését szolgálja és biztosítja népünk megmaradását a jövőben. Segíts minket, Istenünk, hogy Szent István király példáját követve a földi haza építése közben, égi otthonunk, a mennyország felé törekedjünk!

2019. augusztus 19. – Hétfő (Mt 19,16-22)

2019, augusztus 19 - 12:00de
Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt. Mt 19,16-22

Elmélkedés

Érdekes találkozásról olvasunk a mai evangéliumban. A Jézushoz lépő személyt Máté evangélista egyszerűen csak „gazdag ifjúnak” nevezi, de nem jegyzi le sem nevét sem származását. A találkozás első pillanatától, a bizalomteljes megszólítástól és a bennünket is foglalkoztató kérdéstől folyamatosan érezzük az ifjú jószándékát, buzgóságát és lelkesedését, s emiatt azt várnánk, hogy a találkozásnak pozitív lesz a végkimenetele, de sajnos mégsem lesz az. Az ifjú végül távozik, mert nagy vagyonnal rendelkezik, amiről nem hajlandó lemondani. Mondjuk ki világosan: a vagyonáról még az örök életért cserébe sem hajlandó lemondani. Mert azzal indul a találkozás, az a kérdés foglalkoztatja őt, hogy miként juthat el az örök életre. És amikor ennek módját, ennek útját Jézus feltárja előtte és arra kéri, hogy vagyonát ossza szét a szegényeknek, akkor ő ezt nem akarja megtenni. Sajnos az örök élet vágyánál erősebb volt benne a vagyonban való bizakodás. Úgy gondolhatta, hogy anyagi javai által boldog lesz az élete, s számára a földi élet boldogsága pillanatnyilag vonzóbb volt, mint a túlvilágon, a halál után, az örök élet boldogsága.

Mennyi fiatal és mennyi felnőtt gondolkodik manapság is hasonlóan! Jól ismerik az emberi élet nagy kérdéseit, azt is tudják, hogy ki tud ezekre a kérdésekre hiteles és mindenkor érvényes választ adni, sőt, még a helyes választ is megtudják, mégsem indulnak el a krisztusi úton, nem vállalják a lemondásokat.

Bízom-e abban, hogy Isten minden lemondásomat százszorosan fogja megjutalmazni? Bízom-e abban, hogy Isten legnagyobb ajándéka számomra az örök élet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

2019. augusztus 18. – Évközi 20. vasárnap (Lk 12,49-53)

2019, augusztus 18 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Elmélkedés

Az ellentmondás jele

Negyven nappal Jézus születése után, a jeruzsálemi templomban való bemutatás alkalmával, jelen volt egy Simeon nevű idős férfi, aki Istent magasztalta azért, hogy megláthatta és karjába vehette a világ Üdvözítőjét, Jézust. Simeon ezt mondta ekkor Máriának, Jézus anyjának: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak” (Lk 2,34). E jövendölés beteljesedése végighúzódik Jézus nyilvános működésének egész idején, kezdve a názáretiek elutasításától, amikoris a zsinagógában mondott beszéde miatt le akarják őt taszítani a hegyről (vö. Lk 4,14-30), egészen elítéléséig és keresztre feszítéséig. Bár az evangélisták igyekeznek mindvégig a jó példával szolgáló találkozásokat bemutatni, nem hallgatnak azokról az esetekről sem, amikor Jézus megtapasztalja a visszautasítást. További példa erre, hogy az élő kenyérről, az ő testéről, mint az örök élet kenyeréről mondott beszéde után sokan elhagyják tanítványai közül, mondván: „Kemény beszéd ez! Ki hallgatja!” (Jn 6,60). És ott vannak az írástudók és farizeusok, akik vitákat kezdeményeznek vele, próbára teszik törvényismeretét és helytelennek tartják törvényértelmezését, számon kérik cselekedeteit. A meg nem értés és hamis várakozások legszomorúbb példája Júdás esete, aki elárulja Mesterét. Árulása után pedig Jézus halálra elítélésében és keresztre feszítésében éri el csúcspontját az emberi gonoszság, Isten Fiának elutasítása. A Messiás elutasítását Szent János evangélista egyébként rögtön írásának bevezetésében előrevetíti: Jézus az igazi világosság, aki a világba jött, de „a világ nem ismerte fel őt, a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,10-11).

Ezek a példák megvilágítják annak a jézusi kijelentésnek a helyes értelmét, amit a mai evangéliumban olvasunk. Jézus ezt mondja saját küldetéséről: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.” Majd azzal folytatja, hogy nem békét, hanem szakadást hoz a földre. Nem úgy kell ezt értenünk, mintha a szakadás volna Jézus szándéka és azt akarná, hogy egymással szembeforduljanak a nemzetek, az emberek és a családtagok, hanem sajnos ezt eredményezi az ő személye. Tanítását egyesek elfogadják, mások elutasítják. Vannak, akik jó szívvel hallgatják, mások hitetlenül elengedik a fülük mellett. Így volt ez a bibliai időkben és ugyanez ismétlődik meg a történelem folyamán számos esetben. Ha az Egyház történelme folyamán nem tapasztalná meg az elutasítást, az üldözést és a gyűlöletet, ez annak volna a biztos jele, hogy letért a krisztusi útról. Ha az igehirdetők nem találkoznának azzal, hogy szavaik süket fülekre találnak, akkor ez annak volna a biztos jele, hogy eltértek attól az igazságtól, aminek hirdetésére megbízást kaptak. Ha nem volnának üldözések és nem volnának vértanúk Egyházunkban, akik hitükért készek életüket is feláldozni, ez annak volna a biztos jele, hogy valójában nem az igaz és üdvözítő hit, hanem valamilyen más, hamis eszme szolgálatában állnak.

Tudomásul kell vennünk, hogy nem csak Isten, hanem a gonosz is hatással van az emberek életére, és mindenki szabadságának és felelősségének tudatában dönt arról, hogy kinek akar engedelmeskedni. A világban a búzával együtt növekszik a konkoly, a gyomnövény is. Nem feladatunk annak megítélése, hogy ki melyik oldalon áll, hanem Isten országát, a szeretet közösségét kell építenünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

2019. augusztus 17. – Szombat (Mt 19,13-15)

2019, augusztus 17 - 12:00de
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult. Mt 19,13-15

Elmélkedés

Jézus gyermekekkel foglalkozik a mai evangéliumban. Nem tanítja őket, hiszen bizonyára még kicsik ehhez, hanem megáldja őket, imádkozik értük. A tanítványok értetlenül nézik Mesterüket, ők úgy érzik, hogy jobb volna, ha a gyermekek nem zavarnák Jézust tevékenységében. Gondolkodásuk azonban helytelen. Jézus szava helyre teszi őket: „Ne akadályozzátok meg a gyermekeket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”

Gyermekekkel foglalkozva, őket tanítva vagy velük játszva sokszor rácsodálkozom arra, hogy milyen jól működik a lelkiismeretük, azonnal felismerik, hogy mi a jó, amit megtehetnek, és mi a rossz, amit kerülniük kell. Sajnos azonban a jó és a rossz megkülönböztetésének ilyen természetes képessége idővel tompul, vagy akár el is múlik. Felnőttként pedig sokszor komoly értelmi megfontolásra van szükségünk, hogy bizonyos helyzeteket helyesen ítéljünk meg. Talán azért van ez, mert engedünk a gonosz kísértésének és inkább hallgatunk az értelmünkre, mintsem a szívünkre. A gyermeki lelkület megőrzése azt is jelenti, hogy a lelkiismeretünk helyesen működik. Ehhez talán elég volna szüntelenül arra gondolnunk, hogy Isten áldó keze kitárul a fejünk, az életünk fölé. Ő védelmez és irányít minket, hogy mindig az ő útjain, a jó úton járjunk, és miénk legyen a mennyek országa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A keresztény ember hivatása a szolgálat. A szolgálat nem jelenthet senki számára olyan kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. Ahhoz, hogy valaki a szolgálatot krisztusi értelemben tudja végezni, elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt önmagán uralkodjon, azaz gyakorolja az önuralom erényét. Urunk, te arra tanítottad apostolaidat és minket is, hogy tevékenységünket tekintsük szolgálatnak, és legyünk mindenkinek a szolgái. Segíts minket, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsuk életünket! Segíts, hogy az emberek közti kiengesztelődés és az Egyház szolgájává váljunk!

2019. augusztus 16. – Péntek (Mt 19,3-12)

2019, augusztus 16 - 12:00de
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.” Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!” Mt 19,3-12

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletben farizeusok járulnak Jézushoz és a válásról, a feleség elbocsátásáról kérdezik őt. Lehet-e jogos indok arra, hogy a férj elbocsássa feleségét? A szentírástudósok szerint Jézus korában komoly vita folyhatott a kérdésről, ezért megkérdezik Jézus véleményét. Máté evangélista szerint a kérdezők „próbára akarták tenni” Jézust, ami ez esetben azt jelenti, hogy válaszában, kijelentéseiben akartak olyat találni, ami kifogásolható. Jézus tulajdonképpen kissé kikerüli a közvetlen válaszadást, mégpedig azért, mert nem a mindennapi viták szintjén kereste a megoldást. Feleletében világosan rámutat az embert megteremtő Isten eredeti szándékára. Isten akarata szerint a férfi és a nő egységet alkot a házasságban, s ezt az egységet nem szabad megsérteni, hanem védelmezni szükséges.

Lehet, hogy a házastársak követnek el hibákat, amelyek sértik a másikat, az évek és évtizedek során ez elkerülhetetlen, de ezek megoldása nem a házastársi kapcsolatból való kilépés, hanem a megbocsátás, az egymással való teljes kiengesztelődés. Egyedül ez lehet az alapja a házastársi kapcsolat megújításának. Ez az igazság az évszázadok során nem változott. Régen is és ma is a család alapja a férfi és a nő felbonthatatlan szeretetén alapul, ez biztosítja tartós közösségüket és ad számukra erőt a hűség megtartásához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

2019. augusztus 15. – Csütörtök, Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) (Lk 1,39-56)

2019, augusztus 15 - 12:00de
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába. Lk 1,39-56

Elmélkedés

A remény jele

A templomi ábrázolásokon, festményeken és szobrokon sokféle formában találkozunk Jézus édesanyjának, Máriának alakjával. Egyházunk liturgikus életében megemlékezünk életének eseményeiről, szeplőtelen fogantatásától kezdve mennybevételéig, s ezek az események Jézushoz kötődnek, s ezért rá irányítják figyelmünket. Jézus édesanyja iránti tiszteletünk megmutatkozik a májusi Mária-litániákban, a rózsafüzér imádkozásában és sok más vallási cselekedetben. Mária személye itt áll tehát a szemünk előtt, hozzánk lép, megfogja kezünket, hogy fiához, Jézushoz vezessen minket. Valahányszor felé irányul tiszteletünk, nem imádjuk őt, hiszen a tiszteletnek ez a legmagasabb formája egyedül Istent illeti meg, hanem védelmét kérjük jelen életünkre és segítségét kérjük, hogy a mennyországba jussunk.

Sajnos korunkban is megtapasztalható bizonyos tartózkodás, távolságtartás a máriás imamódoktól, mert napjaink állandóan siető embere hosszúnak tartja ezeket az imádságokat. Reménykeltő viszont az a tapasztalat, hogy az idősek mellett a fiatalok is megérzik a máriás lelkület lényegét és rátalálnak például a rózsafüzérre, mint az imádkozás tiszta forrására. Mária személyében mindannyian felfedezhetjük emberi törekvéseink előképét: szeretnénk megnyílni Isten akarata előtt, életünket az Isten és az emberek szolgálatába állítani és földi életünk végén szeretnénk eljutni a mennybe, az örökkévalóságba. Mária élete erre mutat nekünk példát és személye ehhez nyújt segítséget. Egész életében, annak kezdetétől végéig megmutatkozik a mindenható Isten különleges áldása.

A mai napon Mária mennybevételét ünnepeljük, amelyet a magyar hagyomány Nagyboldogasszonynak nevez. Isten az ő földi létezésének végét különleges módon szentelte meg, amely olyan kiváltság, amelyben rajta kívül senki sem részesült. A katolikus tanítás így fogalmazza meg ezt a hittitkot, hitigazságot: Mária földi életének befejezése után testével, lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe. Ez a megfogalmazás nem akarja eldönteni azt a kérdést, hogy milyen módon fejeződött be Mária földi élete, azaz halállal vagy más módon, de kifejezi, hogy a megdicsőülés Jézus anyjának lelkére és testére egyaránt vonatkozik. Hitünk szerint Mária eljutott oda, ahová törekedni minden ember kötelessége, Isten kegyelméből eljutott a mennyországba, ahová reményünk szerint mi is eljuthatunk földi életünk és halálunk után. Mária elveszíthetetlenül birtokolja az üdvösséget, amelyre Isten minden embert meghív, s amelyet nem a magunk érdeméből, hanem Krisztus megváltó kereszthalálának és irgalmának köszönhetően nyerünk el az üdvözítő Isten szándéka szerint. A szóhasználat nagyon fontos: Jézus esetében mennybemenetelről beszélünk, ezt ünnepeljük a húsvét utáni negyvenedik napon, Mária esetében viszont mennybevételt mondunk, mert őt Isten vette fel a mennyország dicsőségébe.

Mária megdicsőülése erősíti bennünk a bizalmat: ha Máriához hasonlóan mi is megnyílunk Isten kegyelme és üdvözítő akarata számára, akkor eljutunk az üdvösségre. A mennybe felvett Szűzanya a remény jele, a remény csillaga, amely azt üzeni nekünk, hogy elérhető a mennyország örökké tartó boldogsága.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te Szűz Mária lelkét fogantatása pillanatától kezdve megóvtad a bűnöktől, és földi élete befejeztével megóvtad testét a romlástól azáltal, hogy testét és lelkét a mennyország dicsőségébe emelted. Irgalmadban bízva kérlek: segíts, hogy le tudjam győzni a rosszat magamban, s elhagyjam a bűnös élet útját! A te kegyelmeddel képes vagyok a menny felé törekedni, ahová Fiad édesanyja eljutott. Mária, égi édesanyám, oltalmazz anyai szeretettel az égből, hogy hivatásomat beteljesítve Isten elé állhassak a mennyben, ahol ő irgalmas szeretettel vár minden embert. Tekints rám az égből és segíts megtalálnom az utat, a hit és a szeretet útját, amelyen a mennybe juthatok.

2019. augusztus 14. – Szerda (Mt 18,15-20)

2019, augusztus 14 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Mt 18,15-20

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a megbocsátás, az egymással való kiengesztelődés fontosságáról beszél. Ne felejtsük, hogy ebben a beszédében az Úr a közösség tagjaihoz intézi szavait! A keresztény közösség egyik alappillére, hogy tagjai készek megbánni a mások ellen elkövetett bűneiket, készek azért bocsánatot kérni, illetve a másik oldalról megbocsátani. A neheztelés, a harag, a sértések megmérgezik a közösség tagjainak viszonyait és belülről képesek rombolni magát a közösséget. Az egymással való kibékülés és kiengesztelődés helyreállítja a tagok egymáshoz fűződő kapcsolatát, amelyet ettől kezdve újra a szeretet erősít meg.

Érdemes arra is odafigyelnünk, hogy ez a kibékülés Isten ajándéka. Ő ébreszti fel bennünk a bűnbánatot és ő ösztönöz minket arra, hogy ne forduljunk önmagunkba, hanem igyekezzünk előtte feltárni hibáinkat, gyengeségeinket és fogyatékosságainkat. Ő késztet minket arra, hogy újra felé forduljunk, felé induljunk, aki kész mindenkor megbocsátani nekünk. Az irgalmas Istenre kell tehát szegeznünk tekintetünket, aki folyamatosan megújítja bennünk szeretetét, hogy aztán ez a szeretet kapcsoljon minket a krisztusi közösség valamennyi tagjához. Ha megvan bennünk a jóakarat és a jószándék, hogy békében éljünk embertársainkkal, akkor Isten meg fogja ehhez adni a kegyelmi segítséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

2019. augusztus 13. – Kedd (Mt 18,1-5. 10. 12-14)

2019, augusztus 13 - 12:00de
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” Mt 18,1-5. 10. 12-14

Elmélkedés

A következő napokon – az ünnepeket leszámítva – Jézusnak a tanítványokhoz intézett beszédét olvassuk az evangéliumban. E tanító beszéd témája a közösség, a közösség vezetőinek és tagjainak lelkülete és magatartása. A tanítás azzal a jelenettel kezdődik, hogy Jézus egy gyermeket állít példaképül a tanítványok elé, akik nagyságra, elismerésre, dicsőségre vágyakoznak. Meglepő cselekedetét tovább erősíti még meglepőbb kijelentése: „ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Miben lehet egy felnőtt számára példakép egy gyermek? A zsidó törvények szerint a gyermekek nem voltak önállóak, mindenben atyjuk felügyelete alatt álltak. A gyermek szemszögéből ez bizalmat, ráhagyatkozást és engedelmességet jelent.

A keresztény közösség tagjainak, akik mindannyian Isten gyermekei, ezeket a gyermeki tulajdonságokat kell magukban megőrizniük. Ahogyan a gyermek teljes engedelmességgel fordul szülei felé, úgy a krisztusi közösség tagjai engedelmességgel tartoznak Istennek. Ez nem szolgalelkűséget jelent és nem azt, hogy az ember felhagyjon szabadságával, hanem azt, hogy az ember felismeri Istenben az ő Atyját, aki szereti őt és gondoskodik róla, ezért szabadon rábízza életét Istenre. A Krisztus által javasolt gyermeki lelkület annak felismerését is jelenti továbbá, hogy Isten jót akar nekünk, gyermekeinek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

2019. augusztus 12. – Hétfő (Mt 17,22-27)

2019, augusztus 12 - 12:00de
Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!” Mt 17,22-27

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet helyszíne Kafarnaum városa, ahol Jézus többször is tartózkodott, hiszen itt lakott Péter apostol, s bizonyára az ő házában szokott megszállni. A téma a templomadó megfizetése, amit a kafarnaumi adószedők vetnek fel. Nem azokról az adószedőkről, vámosokról van itt szó, akik a rómaiak számára szedték be az adókat, s akiket e tevékenységük miatt a nép megvetett, hanem olyan személyekről, akik a jeruzsálemi templom fenntartására gyűjtötték az adót. Jézus nem akarja kivonni magát e kötelezettség alól, nem akar botrányt okozni az adó meg nem fizetésével, azért a maga módján gondoskodik arról, hogy a templomadó megfizetésre kerüljön. Mestere utasítását követve Péter kifog egy halat, aminek a szájában talál egy pénzdarabot. A pénz két személy templomadójának megfelelő összeg, ebből megfizeti Jézus és maga után a templomadót.

Máté evangélista leírása alapján azonban világossá válik számunkra, hogy nem is az adófizetés miatt érdekes az eset, hanem Jézus ehhez kapcsolódó kijelentése miatt. Az Úr azt állítja, hogy a fiak mentesek az adófizetés alól. A jeruzsálemi templom az Isten háza. Jézus az Isten Fia, tehát őt, a Fiút nem terhelné az adófizetés kötelezettsége, mégis megteszi ezt. Jézus tehát itt tanítást ad arról, hogy ő a mennyei Atya Fia és az istenfiúság határozza meg egész földi életét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözítő Istenünk! El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a te akaratod az volt, hogy szenvedésével és halálával váltson meg bennünket Jézus. Be kell látnunk: félre kell tennünk emberi gondolatainkat, hogy megérthessük a te szándékaidat! Azt az isteni szándékot, amely megengedte az emberi gyűlölet tombolását, megengedte a keresztre feszítést azért, hogy a szeretet legnagyobb jelét adja. A te irántunk való szereteted legnagyobb tanújelét láthatjuk abban, hogy Fiad, Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg a keresztfán. Segíts felismerni Jézusban Megváltónkat!

2019. augusztus 11. – Évközi 19. vasárnap (Lk 12,35-40)

2019, augusztus 11 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Lk 12,35-40

Elmélkedés

Isten szavára várva

A mai vasárnap evangéliuma adventi érzéseket kelt bennünk. Az adventi készület során szoktuk hangsúlyozni az Úr érkezésére való várakozást, és annak jellemzőit, a figyelmet, a felkészültséget és az éberséget. Mivel azonban még messze van a karácsonyi előkészület, az advent, ezért mai elmélkedésünk során más irányba vezessük gondolatainkat, amely inkább megfelel az evangéliumi részlet tartalmának.

Isten hozzánk érkezése, ránk találása sokszor úgy mutatkozik meg, hogy megszólal, elmondja üzenetét, ismerteti velünk akaratát és szándékát. Ez a megszólalás sok esetben hosszabb vagy rövidebb hallgatás, némaság után következik be. Életünk bizonyos helyzeteiben Istenhez fordulunk, tőle várunk útmutatást és megoldást, de a válasz nem jön azonnal. Imánkban, kérésünkben nem lankadunk, fohászkodunk és panaszkodunk, de Isten még nem szólal meg, pedig mi már nagyon várjuk, szükségünk volna segítségére. Az emberi lélek sötét napjai, időszakai ezek, melyek próbára teszik hitünket, Istenbe és az imádság erejébe vetett bizalmunkat.

Tapasztalatom szerint a világosság közeledtét, Isten megszólalását sokszor bizony a magunk ügyetlensége késlelteti. Azt hangoztatjuk, hogy Istentől várjuk ügyünk megoldását, de valójában mi akarjuk azokat megoldani. Terveket készítünk, határozott elgondolások vannak a fejünkben, úgy gondoljuk, hogy amit kitaláltunk, az a lehető legjobb megoldás lenne. Látjuk, hogy a feladat messze meghaladja erőinket, de mi kitartóan próbálkozunk, továbbra is ragaszkodunk az igazunkhoz. Ilyenkor valójában magunkkal foglalkozunk és nem Istenre figyelünk. A problémánk lebeg szüntelenül a szemünk előtt, és éppen ez takarja el előlünk a közeledő Istent. Képesek vagyunk arra, hogy vég nélkül rágódjunk a problémáinkon, semmiféle okoskodásunk nem visz minket előbbre, de tovább küzdünk. Mindez teljesen lefoglalja figyelmünket, leköti gondolatainkat és felemészti erőnket. Közben bölcsességnek tűnő ostobasággal erősítjük magunkat: „Ha meg tudom oldani ezt a helyzetet, utána minden rendbe fog jönni.” Aztán mégsem jön rendbe semmi, a gondok és megoldatlan helyzetek tovább szaporodnak. Irányítani szeretnénk ügyeinket, nem akarjuk a vezetést átengedni senkinek, Istennek sem.

Ne csodálkozzunk azon, ha Isten hallgat ilyen helyzetekben. Miért is szólalna meg, ha mi azt okoskodásnak tartanánk? Miért is lépne be életünkbe, ha mi akarjuk irányítani őt? Áttörést csak az hozhat számunkra, ha elnémulunk, letesszük emberi eszközeinket, félretesszük a mi „tervrajzunkat”, amit eddigre már annyiszor átrajzoltunk, hogy magunk sem igazodunk ki rajta. Elhallgatunk, elcsendesedünk, átengedjük Istennek a terepet, most már tényleg tőle várjuk a megoldást. Átengedni neki az irányítást olykor bizony fájdalmas, de megéri. Beismerni, hogy nem mi vagyunk életünk ura, alázatot kíván. Ezen a lelki úton nincs biztosíték és garancia, nincs teljes bizonyosság, itt csak bizalom van és ráhagyatkozás arra, akinek életünket köszönhetjük. Ha valóban így fordulunk Isten felé, akkor valami megváltozik az életünkben, bekövetkezik, amire vártunk: Isten eljön, megszólal, megmutatja arcát. Várjuk türelemmel ezt a pillanatot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre második eljöveteled időpontját, de szavaid alapján biztosak vagyunk benne, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre és türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

2019. augusztus 10. – Szombat, Szent Lőrinc diakónus és vértanú (Jn 12,24–26)

2019, augusztus 10 - 12:00de
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.” Jn 12,24–26

Elmélkedés

A földbe vetett és egy idő után kikelő, kalászt érlelő búzaszem csodájáról olvasunk a mai nap evangéliumában. A búzaszem elhalásáról és újjászületéséről, megsemmisüléséről és újjáéledéséről. A búzaszem csodája az ember életében is megtapasztalható, mindazokéban, akik készek meghalni Krisztus számára, hogy általa új életre támadjanak. Lelki életünk során időnként eljutunk olyan helyzetekhez, határpontokhoz, ahonnan csak úgy lehet továbblépni, akkor lehet fejlődni, magasabb szintre kerülni, ha vállaljuk ezt a „meghalást.” Amikor lemondunk emberi vágyainkról és elképzeléseinkről és átengedjük a terepet, átengedjük magunkat Istennek. Mert kitől mástól várhatnánk a lelki megújulást, újjászületést?

Ha vannak is félelmeink ezzel kapcsolatban, az Úr példája eloszlatja ezeket. Újra és újra elolvassuk, ízlelgetjük szavait: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.” Krisztus a búzaszem, aki kereszthalálával a földbe hull, megsemmisül, meghal, de aztán feltámadásával új életre kel. A búzaszem csodája a teremtő Istennek köszönhető. Az Úr feltámadásának csodája pedig a mindent újjáteremtő Istennek köszönhető. Akkor válunk az Úr barátaivá, ha készek vagyunk búzaszemként mi is a földbe hullani, áldozatot hozni, aminek gyümölcseként újjászületünk Krisztus szeretetében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

2019. augusztus 9. – Péntek, a keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje (Jn 15,9–17)

2019, augusztus 9 - 12:00de
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,9–17

Elmélkedés

Az emberi kapcsolatok egyik legszebb formája a barátság. Talán az önzetlenség és a személyes érdekek háttérbe szorítása miatt értékes számunkra az igazi barát. A barátságban megmutatkozik továbbá a bizalom és a hűség, amelyek hosszú távra megalapozzák két személy ilyen kapcsolatát. Mindezek olyan pozitív tulajdonságok, amelyek nem csupán két ember, két barát kapcsolatára jellemzőek, hanem Isten és az ember kapcsolatára is. Jézus ezért nevezi barátainak a tanítványait, s mindazokat, akik a szeretet parancsa szerint élnek. Szavai nekünk is szólnak: „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.” E kijelentést valójában felszólításként is értelmezhetjük: Legyünk Jézus barátai! Tegyük meg, amit kér tőlünk! Éljünk parancsa, a szeretet törvénye szerint!

Nagyon figyelemreméltó, hogy az Úr nem csak apostolaira, tanítványaira és követőire tekint barátként, hanem a bűnösökre is. Többször hangsúlyozta, hogy küldetése hozzájuk is szól, nekik is hirdeti az örömhírt, a bűnök bocsánatát. Tehát minden embert barátjának tekint, jókat és rosszakat egyaránt. Saját küldetéséről ezt mondja: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Ő mindenkinek a Megváltója, mindenkiért meghalt a kereszten, halálakor igazolódott be szavainak igazsága és jelentősége.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

Oldalak