Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 1 óra 35 perc

2019. augusztus 23. – Péntek (Mt 22,34-40)

3 óra 18 perc
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,34-40

Elmélkedés

Egy törvénytudó a legfőbb parancsról kérdezi Jézust a mai evangélium szerint. Máté evangélista „alattomos szándékúnak” nevezi a kérdezőt, ami vélhetően arra utal, hogy a farizeusok sokszor a vitatkozás szándékával fordultak Jézushoz, és azt remélték, hogy olyat fog mondani, ami miatt vádolhatják, elítélhetik. Ebben az esetben a kérdező próbára akarhatta tenni a tanítóként fellépő Jézust, hogy valóban ismeri-e a törvényeket, kiigazodik-e a több száz előírás között. Jézus nem jön zavarba a kérdéstől, hanem rögtön válaszol. Feleletében az Isten iránti szeretetet teszi az első helyre, majd pedig rögtön utána az embertárs felé megnyilvánuló szeretetet. Az Isten iránti szeretetre vonatkozóan idézi a Második Törvénykönyvet (vö. MTörv 6,4-5), majd pedig a felebaráti szeretetet illetően a Leviták könyvét (vö. Lev 19,8). Nincs semmi új a válaszban, hiszen mindkettőt tartalmazta az ószövetségi törvény.

Újdonságot inkább abban vélünk felfedezni, hogy ezt a kettő Jézus egymáshoz kapcsolja. Valójában tehát egyetlen törvény nevezhető a legfőbb parancsnak, mégpedig a szeretet törvénye, s ez a szeretet két irányba, Isten felé és a felebarát felé mutatkozik meg. Ha Isten bennünk él, akkor bennünk él a szeretet is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te Fiadban, Jézus Krisztusban újjáteremtetted az embert. Amikor pedig arra hívsz minket, hogy éljünk veled, éljünk a te szeretetedben, akkor meghívást kapunk az újjászületésre. Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Neked köszönhetjük létünket, a te teremtményeid és a te képmásod vagyunk.

2019. augusztus 22. – Csütörtök (Mt 22,1-14)

2019, augusztus 22 - 12:00de
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22,1-14

Elmélkedés

A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd után Jézus egy másik képet mond a királyi menyegzőről, amelynek témája szintén az üdvösség. Kik jutnak el az örök életre? Kiket hív meg Isten az üdvösségre? Kik méltóak arra, hogy eljussanak az örök boldogságra? Ezeket a kérdéseket veti fel Jézus hasonlata.

Az ószövetségi választott nép jól tudta, hogy a mindenható Isten legnagyobb ajándéka az üdvösség. Az üdvözülhet, aki hűséges marad az Istennel kötött szövetséghez és megtartja Isten parancsait, azaz a törvényt. A nép azonban letér erről az útról, megszegi a törvényt és hűtlenné válik Istenhez. Hiába várakoznak hosszú időn, évszázadokon keresztül a Megváltóra, végül nem ismerik fel. Hiába küldi Isten időről időre a prófétákat, a nép nem hallgat a szavukra. Hiába ismétli el Isten visszavonhatatlanul újra és újra az ígéreteit, a választott nép értetlen szívű marad. Ezt a tapasztalatot foglalja össze Jézus így: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.” A példázat második részében már mindenkihez szól a meghívás, ami előrevetíti a krisztusi közösséget, az Egyházat, amely az Úr akarata és rendelése szerint a világ végéig az üdvösség közvetítője lesz. Keresztényként, az Egyház tagjaiként, az újszövetség népeként ne legyünk túlzottan magabiztosak, mert akár mi is ugyanarra a sorsra juthatunk, mint az ószövetségi nép! Legyünk hűségesek Jézushoz, aki elvezet minket az üdvösségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek és egyre hívebben kövesselek! Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

2019. augusztus 21. – Szerda (Mt 20,1-16a)

2019, augusztus 21 - 12:00de
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!” Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók! Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Egy dénár. Ennyi egy munkás napi díja Jézus korában, amiért egész nap keményen dolgozni kell. Egy dénár. Nem nagy összeg, éppen elég a napi létfenntartáshoz. Egy dénárokból meggazdagodni nem lehet. Egy dénár. Ekkora összegben állapodik meg a mai evangéliumi példabeszédben a gazda azokkal a szőlőmunkásokkal, akik korán reggel munkába állnak. Egy dénár. Ezt az összeget kapják a munkások este, a munka befejeztével. Azok is, aki csak nemrég, alig egy órája álltak munkába, azok is, akik fél napot dolgoztak és azok is, akik egész nap dolgoztak a szőlőben.

Így aztán az egy dénár lesz a vita tárgya a kifizetéskor, mert a reggeltől dolgozók látván, hogy a náluk kevesebbet dolgozók egy dénárt kaptak, többre számítottak. Napközben, munka közben, nem gondoltak ilyesmire. Végig az járhatott a fejükben, hogy este majd egy dénárt fognak kapni munkájukért. Csakhogy hirtelen meggondolták magukat, többre számítottak. Igazságtalannak tartják a dolgot, pedig valójában igazságosan bánt velük a gazda, hiszen pontosan annyit fizetett nekik, amennyiben megállapodtak. Az igaz, hogy a gazda bőkezű volt a többiekkel, a kevesebbet dolgozókkal, de miért kell ezt rossz szemmel, másokra irigykedve nézni? Miért kell a gazda nagylelkűsége miatt rögtön igazságtalanságot kiáltani?

Egy dénár. A példabeszédben ez az egy dénár jelképezi az örök életet, az üdvösséget. Ezt adja jutalmul Isten mindenkinek, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig élt. Hogy más ember miért kapja, azzal nekem nem kell törődnöm. Legyen elég számomra az, ha megkapom, nem is biztos, hogy életem, szolgálatom jutalmaként, hanem inkább Isten nagylelkűségének köszönhetően.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazom igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz számomra a Szentírás szavai által. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

2019. augusztus 20. – Kedd, Szent István király (Mt 7,24-29)

2019, augusztus 20 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Mt 7,24-29

Elmélkedés

Égre emelt tekintettel

A mai napon magyar nemzetünk első királyát, Szent Istvánt ünnepeljük. E napon nem csupán emlékezünk egy 1000 esztendővel ezelőtt élt államférfira, családapára, apostoli lelkű keresztény emberre, hanem kifejezzük hálánkat Istennek, hogy a Szent István által megkezdett mű hatása ma is érezhető, az általa lerakott alapokra az évszázadok során felépült építmény, amit Magyarországnak nevezünk, ma is áll, fejlődik, tovább épül. A folyamatos fejlődést elődeinknek köszönhetjük, a további épülés pedig remélhetőleg a mi munkánk, szorgalmunk és igyekezetünk eredménye is, mert felelősséget érzünk hazánkért és annak jövőjéért, valamint azokért a nemzedékekért, amelyek ezen a földön fognak születni, élni és meghalni.

Szent István királyt nem az irányíthatatlan sors vagy a történelmi helyzet vezette, hanem határozott célja volt. A keresztény hitben felismerte azt az örökérvényű igazságot, amelyre építeni lehet. Az volt a célja, hogy országa biztonságban legyen. Tudta, hogy a biztonság, a rend, a béke megteremtéséhez nem elegendő a kard ereje, hanem meg kell teremtenie az erkölcsi értékek tiszteletben tartását. Tudta, hogy nem elég a férfias bátorság, amelyre bizony nagy szükség van a külső fenyegetések és veszélyek sikeres elhárítása érdekében, hanem szükség van arra is, hogy a hazát védelmező férfiak tudjanak olykor letérdelni és imádkozni. Mert az tud bátran nézni az ellenség szemébe, aki bizalommal tud feltekinteni Istenre.

A biztonság megteremtése mellett István királynak az volt a célja, hogy magasabb életeszményt állítson népe számára. Ez az életeszmény, a keresztény hit és a hit szerinti élet, évszázadokon keresztül megtartó erő volt, és ma is az. Ez segít minket, hogy ne csak az egyéni érdekeket nézzük, hanem a közösség javát is szem előtt tartsuk. Ez adja számunkra az erőt, hogy miközben világszerte terjednek a családok szétesését okozó nézetek, mi továbbra is értéknek tekintsük a családok egységét. Ez ösztönöz minket arra, hogy ne csak hangoztassuk a tudás fontosságát a jövő nemzedékek nevelése és oktatása során, hanem valódi bölcsességgel és élettapasztalattal álljunk a gyermekek és a fiatalok mellé. Tudjuk, hogy értelme és értéke van áldozatvállalásainknak és szolgálatunknak, amelyet mások érdekében teszünk. Tudjuk, hogy a közösség, amelyhez tartozunk, legyen az családi, vallási vagy kulturális, megtart minket. Tudjuk, hogy nem élhetünk csupán a pillanat mulandó örömének, hanem a maradandó boldogság forrását kell keresnünk.

Szent István királynak az is célja volt, hogy Krisztushoz méltóan éljen. Méltósággal viselte fiának, Szent Imre hercegnek a tragikus halálát. Korábban arra számított, arra nevelte fiát, hogy ő fogja majd követni a trónon, ő folytatja majd munkáját a magyar nép javára. Amikor szembesült azzal, hogy nem bízhatja országát fiára, akkor mennyei pártfogót keresett, és Szűz Mária személyében meg is találta népünk védelmezőjét. Neki ajánlotta fel koronáját és országunk jövőjét. Ezt kaptuk örökségként, ezt érdemes megbecsülnünk és továbbadnunk.

Szent István király azért tud ezer év távlatából is egyenes gerinccel állni előttünk, mert tudott meghajolni és leborulni Isten előtt. Ha bennünk is megvan ez az Isten előtti alázat, akkor büszkén húzhatjuk ki magunkat a mai napon, és felemelt fejjel, égre emelt tekintettel ünnepelhetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Magyar népünk első királyunknak, Szent Istvánnak köszönheti, hogy elindult a krisztusi hit és a keresztény életeszmény útján. Szent István lelke mélyéig hívő és keresztény hite szerint élő ember volt, aki népe kormányzásában és cselekedeteiben egyaránt Krisztust követte. Azzal a meggyőződéssel igyekezett egykor a keresztény hitet terjeszteni országunkban, hogy ez a vallás erkölcsi mértéket és értéket ad az embereknek, az ország felemelkedését szolgálja és biztosítja népünk megmaradását a jövőben. Segíts minket, Istenünk, hogy Szent István király példáját követve a földi haza építése közben, égi otthonunk, a mennyország felé törekedjünk!

2019. augusztus 19. – Hétfő (Mt 19,16-22)

2019, augusztus 19 - 12:00de
Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt. Mt 19,16-22

Elmélkedés

Érdekes találkozásról olvasunk a mai evangéliumban. A Jézushoz lépő személyt Máté evangélista egyszerűen csak „gazdag ifjúnak” nevezi, de nem jegyzi le sem nevét sem származását. A találkozás első pillanatától, a bizalomteljes megszólítástól és a bennünket is foglalkoztató kérdéstől folyamatosan érezzük az ifjú jószándékát, buzgóságát és lelkesedését, s emiatt azt várnánk, hogy a találkozásnak pozitív lesz a végkimenetele, de sajnos mégsem lesz az. Az ifjú végül távozik, mert nagy vagyonnal rendelkezik, amiről nem hajlandó lemondani. Mondjuk ki világosan: a vagyonáról még az örök életért cserébe sem hajlandó lemondani. Mert azzal indul a találkozás, az a kérdés foglalkoztatja őt, hogy miként juthat el az örök életre. És amikor ennek módját, ennek útját Jézus feltárja előtte és arra kéri, hogy vagyonát ossza szét a szegényeknek, akkor ő ezt nem akarja megtenni. Sajnos az örök élet vágyánál erősebb volt benne a vagyonban való bizakodás. Úgy gondolhatta, hogy anyagi javai által boldog lesz az élete, s számára a földi élet boldogsága pillanatnyilag vonzóbb volt, mint a túlvilágon, a halál után, az örök élet boldogsága.

Mennyi fiatal és mennyi felnőtt gondolkodik manapság is hasonlóan! Jól ismerik az emberi élet nagy kérdéseit, azt is tudják, hogy ki tud ezekre a kérdésekre hiteles és mindenkor érvényes választ adni, sőt, még a helyes választ is megtudják, mégsem indulnak el a krisztusi úton, nem vállalják a lemondásokat.

Bízom-e abban, hogy Isten minden lemondásomat százszorosan fogja megjutalmazni? Bízom-e abban, hogy Isten legnagyobb ajándéka számomra az örök élet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

2019. augusztus 18. – Évközi 20. vasárnap (Lk 12,49-53)

2019, augusztus 18 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Elmélkedés

Az ellentmondás jele

Negyven nappal Jézus születése után, a jeruzsálemi templomban való bemutatás alkalmával, jelen volt egy Simeon nevű idős férfi, aki Istent magasztalta azért, hogy megláthatta és karjába vehette a világ Üdvözítőjét, Jézust. Simeon ezt mondta ekkor Máriának, Jézus anyjának: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak” (Lk 2,34). E jövendölés beteljesedése végighúzódik Jézus nyilvános működésének egész idején, kezdve a názáretiek elutasításától, amikoris a zsinagógában mondott beszéde miatt le akarják őt taszítani a hegyről (vö. Lk 4,14-30), egészen elítéléséig és keresztre feszítéséig. Bár az evangélisták igyekeznek mindvégig a jó példával szolgáló találkozásokat bemutatni, nem hallgatnak azokról az esetekről sem, amikor Jézus megtapasztalja a visszautasítást. További példa erre, hogy az élő kenyérről, az ő testéről, mint az örök élet kenyeréről mondott beszéde után sokan elhagyják tanítványai közül, mondván: „Kemény beszéd ez! Ki hallgatja!” (Jn 6,60). És ott vannak az írástudók és farizeusok, akik vitákat kezdeményeznek vele, próbára teszik törvényismeretét és helytelennek tartják törvényértelmezését, számon kérik cselekedeteit. A meg nem értés és hamis várakozások legszomorúbb példája Júdás esete, aki elárulja Mesterét. Árulása után pedig Jézus halálra elítélésében és keresztre feszítésében éri el csúcspontját az emberi gonoszság, Isten Fiának elutasítása. A Messiás elutasítását Szent János evangélista egyébként rögtön írásának bevezetésében előrevetíti: Jézus az igazi világosság, aki a világba jött, de „a világ nem ismerte fel őt, a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,10-11).

Ezek a példák megvilágítják annak a jézusi kijelentésnek a helyes értelmét, amit a mai evangéliumban olvasunk. Jézus ezt mondja saját küldetéséről: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.” Majd azzal folytatja, hogy nem békét, hanem szakadást hoz a földre. Nem úgy kell ezt értenünk, mintha a szakadás volna Jézus szándéka és azt akarná, hogy egymással szembeforduljanak a nemzetek, az emberek és a családtagok, hanem sajnos ezt eredményezi az ő személye. Tanítását egyesek elfogadják, mások elutasítják. Vannak, akik jó szívvel hallgatják, mások hitetlenül elengedik a fülük mellett. Így volt ez a bibliai időkben és ugyanez ismétlődik meg a történelem folyamán számos esetben. Ha az Egyház történelme folyamán nem tapasztalná meg az elutasítást, az üldözést és a gyűlöletet, ez annak volna a biztos jele, hogy letért a krisztusi útról. Ha az igehirdetők nem találkoznának azzal, hogy szavaik süket fülekre találnak, akkor ez annak volna a biztos jele, hogy eltértek attól az igazságtól, aminek hirdetésére megbízást kaptak. Ha nem volnának üldözések és nem volnának vértanúk Egyházunkban, akik hitükért készek életüket is feláldozni, ez annak volna a biztos jele, hogy valójában nem az igaz és üdvözítő hit, hanem valamilyen más, hamis eszme szolgálatában állnak.

Tudomásul kell vennünk, hogy nem csak Isten, hanem a gonosz is hatással van az emberek életére, és mindenki szabadságának és felelősségének tudatában dönt arról, hogy kinek akar engedelmeskedni. A világban a búzával együtt növekszik a konkoly, a gyomnövény is. Nem feladatunk annak megítélése, hogy ki melyik oldalon áll, hanem Isten országát, a szeretet közösségét kell építenünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

2019. augusztus 17. – Szombat (Mt 19,13-15)

2019, augusztus 17 - 12:00de
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult. Mt 19,13-15

Elmélkedés

Jézus gyermekekkel foglalkozik a mai evangéliumban. Nem tanítja őket, hiszen bizonyára még kicsik ehhez, hanem megáldja őket, imádkozik értük. A tanítványok értetlenül nézik Mesterüket, ők úgy érzik, hogy jobb volna, ha a gyermekek nem zavarnák Jézust tevékenységében. Gondolkodásuk azonban helytelen. Jézus szava helyre teszi őket: „Ne akadályozzátok meg a gyermekeket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”

Gyermekekkel foglalkozva, őket tanítva vagy velük játszva sokszor rácsodálkozom arra, hogy milyen jól működik a lelkiismeretük, azonnal felismerik, hogy mi a jó, amit megtehetnek, és mi a rossz, amit kerülniük kell. Sajnos azonban a jó és a rossz megkülönböztetésének ilyen természetes képessége idővel tompul, vagy akár el is múlik. Felnőttként pedig sokszor komoly értelmi megfontolásra van szükségünk, hogy bizonyos helyzeteket helyesen ítéljünk meg. Talán azért van ez, mert engedünk a gonosz kísértésének és inkább hallgatunk az értelmünkre, mintsem a szívünkre. A gyermeki lelkület megőrzése azt is jelenti, hogy a lelkiismeretünk helyesen működik. Ehhez talán elég volna szüntelenül arra gondolnunk, hogy Isten áldó keze kitárul a fejünk, az életünk fölé. Ő védelmez és irányít minket, hogy mindig az ő útjain, a jó úton járjunk, és miénk legyen a mennyek országa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A keresztény ember hivatása a szolgálat. A szolgálat nem jelenthet senki számára olyan kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. Ahhoz, hogy valaki a szolgálatot krisztusi értelemben tudja végezni, elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt önmagán uralkodjon, azaz gyakorolja az önuralom erényét. Urunk, te arra tanítottad apostolaidat és minket is, hogy tevékenységünket tekintsük szolgálatnak, és legyünk mindenkinek a szolgái. Segíts minket, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsuk életünket! Segíts, hogy az emberek közti kiengesztelődés és az Egyház szolgájává váljunk!

2019. augusztus 16. – Péntek (Mt 19,3-12)

2019, augusztus 16 - 12:00de
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.” Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!” Mt 19,3-12

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletben farizeusok járulnak Jézushoz és a válásról, a feleség elbocsátásáról kérdezik őt. Lehet-e jogos indok arra, hogy a férj elbocsássa feleségét? A szentírástudósok szerint Jézus korában komoly vita folyhatott a kérdésről, ezért megkérdezik Jézus véleményét. Máté evangélista szerint a kérdezők „próbára akarták tenni” Jézust, ami ez esetben azt jelenti, hogy válaszában, kijelentéseiben akartak olyat találni, ami kifogásolható. Jézus tulajdonképpen kissé kikerüli a közvetlen válaszadást, mégpedig azért, mert nem a mindennapi viták szintjén kereste a megoldást. Feleletében világosan rámutat az embert megteremtő Isten eredeti szándékára. Isten akarata szerint a férfi és a nő egységet alkot a házasságban, s ezt az egységet nem szabad megsérteni, hanem védelmezni szükséges.

Lehet, hogy a házastársak követnek el hibákat, amelyek sértik a másikat, az évek és évtizedek során ez elkerülhetetlen, de ezek megoldása nem a házastársi kapcsolatból való kilépés, hanem a megbocsátás, az egymással való teljes kiengesztelődés. Egyedül ez lehet az alapja a házastársi kapcsolat megújításának. Ez az igazság az évszázadok során nem változott. Régen is és ma is a család alapja a férfi és a nő felbonthatatlan szeretetén alapul, ez biztosítja tartós közösségüket és ad számukra erőt a hűség megtartásához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

2019. augusztus 15. – Csütörtök, Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) (Lk 1,39-56)

2019, augusztus 15 - 12:00de
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába. Lk 1,39-56

Elmélkedés

A remény jele

A templomi ábrázolásokon, festményeken és szobrokon sokféle formában találkozunk Jézus édesanyjának, Máriának alakjával. Egyházunk liturgikus életében megemlékezünk életének eseményeiről, szeplőtelen fogantatásától kezdve mennybevételéig, s ezek az események Jézushoz kötődnek, s ezért rá irányítják figyelmünket. Jézus édesanyja iránti tiszteletünk megmutatkozik a májusi Mária-litániákban, a rózsafüzér imádkozásában és sok más vallási cselekedetben. Mária személye itt áll tehát a szemünk előtt, hozzánk lép, megfogja kezünket, hogy fiához, Jézushoz vezessen minket. Valahányszor felé irányul tiszteletünk, nem imádjuk őt, hiszen a tiszteletnek ez a legmagasabb formája egyedül Istent illeti meg, hanem védelmét kérjük jelen életünkre és segítségét kérjük, hogy a mennyországba jussunk.

Sajnos korunkban is megtapasztalható bizonyos tartózkodás, távolságtartás a máriás imamódoktól, mert napjaink állandóan siető embere hosszúnak tartja ezeket az imádságokat. Reménykeltő viszont az a tapasztalat, hogy az idősek mellett a fiatalok is megérzik a máriás lelkület lényegét és rátalálnak például a rózsafüzérre, mint az imádkozás tiszta forrására. Mária személyében mindannyian felfedezhetjük emberi törekvéseink előképét: szeretnénk megnyílni Isten akarata előtt, életünket az Isten és az emberek szolgálatába állítani és földi életünk végén szeretnénk eljutni a mennybe, az örökkévalóságba. Mária élete erre mutat nekünk példát és személye ehhez nyújt segítséget. Egész életében, annak kezdetétől végéig megmutatkozik a mindenható Isten különleges áldása.

A mai napon Mária mennybevételét ünnepeljük, amelyet a magyar hagyomány Nagyboldogasszonynak nevez. Isten az ő földi létezésének végét különleges módon szentelte meg, amely olyan kiváltság, amelyben rajta kívül senki sem részesült. A katolikus tanítás így fogalmazza meg ezt a hittitkot, hitigazságot: Mária földi életének befejezése után testével, lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe. Ez a megfogalmazás nem akarja eldönteni azt a kérdést, hogy milyen módon fejeződött be Mária földi élete, azaz halállal vagy más módon, de kifejezi, hogy a megdicsőülés Jézus anyjának lelkére és testére egyaránt vonatkozik. Hitünk szerint Mária eljutott oda, ahová törekedni minden ember kötelessége, Isten kegyelméből eljutott a mennyországba, ahová reményünk szerint mi is eljuthatunk földi életünk és halálunk után. Mária elveszíthetetlenül birtokolja az üdvösséget, amelyre Isten minden embert meghív, s amelyet nem a magunk érdeméből, hanem Krisztus megváltó kereszthalálának és irgalmának köszönhetően nyerünk el az üdvözítő Isten szándéka szerint. A szóhasználat nagyon fontos: Jézus esetében mennybemenetelről beszélünk, ezt ünnepeljük a húsvét utáni negyvenedik napon, Mária esetében viszont mennybevételt mondunk, mert őt Isten vette fel a mennyország dicsőségébe.

Mária megdicsőülése erősíti bennünk a bizalmat: ha Máriához hasonlóan mi is megnyílunk Isten kegyelme és üdvözítő akarata számára, akkor eljutunk az üdvösségre. A mennybe felvett Szűzanya a remény jele, a remény csillaga, amely azt üzeni nekünk, hogy elérhető a mennyország örökké tartó boldogsága.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te Szűz Mária lelkét fogantatása pillanatától kezdve megóvtad a bűnöktől, és földi élete befejeztével megóvtad testét a romlástól azáltal, hogy testét és lelkét a mennyország dicsőségébe emelted. Irgalmadban bízva kérlek: segíts, hogy le tudjam győzni a rosszat magamban, s elhagyjam a bűnös élet útját! A te kegyelmeddel képes vagyok a menny felé törekedni, ahová Fiad édesanyja eljutott. Mária, égi édesanyám, oltalmazz anyai szeretettel az égből, hogy hivatásomat beteljesítve Isten elé állhassak a mennyben, ahol ő irgalmas szeretettel vár minden embert. Tekints rám az égből és segíts megtalálnom az utat, a hit és a szeretet útját, amelyen a mennybe juthatok.

2019. augusztus 14. – Szerda (Mt 18,15-20)

2019, augusztus 14 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Mt 18,15-20

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a megbocsátás, az egymással való kiengesztelődés fontosságáról beszél. Ne felejtsük, hogy ebben a beszédében az Úr a közösség tagjaihoz intézi szavait! A keresztény közösség egyik alappillére, hogy tagjai készek megbánni a mások ellen elkövetett bűneiket, készek azért bocsánatot kérni, illetve a másik oldalról megbocsátani. A neheztelés, a harag, a sértések megmérgezik a közösség tagjainak viszonyait és belülről képesek rombolni magát a közösséget. Az egymással való kibékülés és kiengesztelődés helyreállítja a tagok egymáshoz fűződő kapcsolatát, amelyet ettől kezdve újra a szeretet erősít meg.

Érdemes arra is odafigyelnünk, hogy ez a kibékülés Isten ajándéka. Ő ébreszti fel bennünk a bűnbánatot és ő ösztönöz minket arra, hogy ne forduljunk önmagunkba, hanem igyekezzünk előtte feltárni hibáinkat, gyengeségeinket és fogyatékosságainkat. Ő késztet minket arra, hogy újra felé forduljunk, felé induljunk, aki kész mindenkor megbocsátani nekünk. Az irgalmas Istenre kell tehát szegeznünk tekintetünket, aki folyamatosan megújítja bennünk szeretetét, hogy aztán ez a szeretet kapcsoljon minket a krisztusi közösség valamennyi tagjához. Ha megvan bennünk a jóakarat és a jószándék, hogy békében éljünk embertársainkkal, akkor Isten meg fogja ehhez adni a kegyelmi segítséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

2019. augusztus 13. – Kedd (Mt 18,1-5. 10. 12-14)

2019, augusztus 13 - 12:00de
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” Mt 18,1-5. 10. 12-14

Elmélkedés

A következő napokon – az ünnepeket leszámítva – Jézusnak a tanítványokhoz intézett beszédét olvassuk az evangéliumban. E tanító beszéd témája a közösség, a közösség vezetőinek és tagjainak lelkülete és magatartása. A tanítás azzal a jelenettel kezdődik, hogy Jézus egy gyermeket állít példaképül a tanítványok elé, akik nagyságra, elismerésre, dicsőségre vágyakoznak. Meglepő cselekedetét tovább erősíti még meglepőbb kijelentése: „ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Miben lehet egy felnőtt számára példakép egy gyermek? A zsidó törvények szerint a gyermekek nem voltak önállóak, mindenben atyjuk felügyelete alatt álltak. A gyermek szemszögéből ez bizalmat, ráhagyatkozást és engedelmességet jelent.

A keresztény közösség tagjainak, akik mindannyian Isten gyermekei, ezeket a gyermeki tulajdonságokat kell magukban megőrizniük. Ahogyan a gyermek teljes engedelmességgel fordul szülei felé, úgy a krisztusi közösség tagjai engedelmességgel tartoznak Istennek. Ez nem szolgalelkűséget jelent és nem azt, hogy az ember felhagyjon szabadságával, hanem azt, hogy az ember felismeri Istenben az ő Atyját, aki szereti őt és gondoskodik róla, ezért szabadon rábízza életét Istenre. A Krisztus által javasolt gyermeki lelkület annak felismerését is jelenti továbbá, hogy Isten jót akar nekünk, gyermekeinek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

2019. augusztus 12. – Hétfő (Mt 17,22-27)

2019, augusztus 12 - 12:00de
Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!” Mt 17,22-27

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet helyszíne Kafarnaum városa, ahol Jézus többször is tartózkodott, hiszen itt lakott Péter apostol, s bizonyára az ő házában szokott megszállni. A téma a templomadó megfizetése, amit a kafarnaumi adószedők vetnek fel. Nem azokról az adószedőkről, vámosokról van itt szó, akik a rómaiak számára szedték be az adókat, s akiket e tevékenységük miatt a nép megvetett, hanem olyan személyekről, akik a jeruzsálemi templom fenntartására gyűjtötték az adót. Jézus nem akarja kivonni magát e kötelezettség alól, nem akar botrányt okozni az adó meg nem fizetésével, azért a maga módján gondoskodik arról, hogy a templomadó megfizetésre kerüljön. Mestere utasítását követve Péter kifog egy halat, aminek a szájában talál egy pénzdarabot. A pénz két személy templomadójának megfelelő összeg, ebből megfizeti Jézus és maga után a templomadót.

Máté evangélista leírása alapján azonban világossá válik számunkra, hogy nem is az adófizetés miatt érdekes az eset, hanem Jézus ehhez kapcsolódó kijelentése miatt. Az Úr azt állítja, hogy a fiak mentesek az adófizetés alól. A jeruzsálemi templom az Isten háza. Jézus az Isten Fia, tehát őt, a Fiút nem terhelné az adófizetés kötelezettsége, mégis megteszi ezt. Jézus tehát itt tanítást ad arról, hogy ő a mennyei Atya Fia és az istenfiúság határozza meg egész földi életét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözítő Istenünk! El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a te akaratod az volt, hogy szenvedésével és halálával váltson meg bennünket Jézus. Be kell látnunk: félre kell tennünk emberi gondolatainkat, hogy megérthessük a te szándékaidat! Azt az isteni szándékot, amely megengedte az emberi gyűlölet tombolását, megengedte a keresztre feszítést azért, hogy a szeretet legnagyobb jelét adja. A te irántunk való szereteted legnagyobb tanújelét láthatjuk abban, hogy Fiad, Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg a keresztfán. Segíts felismerni Jézusban Megváltónkat!

2019. augusztus 11. – Évközi 19. vasárnap (Lk 12,35-40)

2019, augusztus 11 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Lk 12,35-40

Elmélkedés

Isten szavára várva

A mai vasárnap evangéliuma adventi érzéseket kelt bennünk. Az adventi készület során szoktuk hangsúlyozni az Úr érkezésére való várakozást, és annak jellemzőit, a figyelmet, a felkészültséget és az éberséget. Mivel azonban még messze van a karácsonyi előkészület, az advent, ezért mai elmélkedésünk során más irányba vezessük gondolatainkat, amely inkább megfelel az evangéliumi részlet tartalmának.

Isten hozzánk érkezése, ránk találása sokszor úgy mutatkozik meg, hogy megszólal, elmondja üzenetét, ismerteti velünk akaratát és szándékát. Ez a megszólalás sok esetben hosszabb vagy rövidebb hallgatás, némaság után következik be. Életünk bizonyos helyzeteiben Istenhez fordulunk, tőle várunk útmutatást és megoldást, de a válasz nem jön azonnal. Imánkban, kérésünkben nem lankadunk, fohászkodunk és panaszkodunk, de Isten még nem szólal meg, pedig mi már nagyon várjuk, szükségünk volna segítségére. Az emberi lélek sötét napjai, időszakai ezek, melyek próbára teszik hitünket, Istenbe és az imádság erejébe vetett bizalmunkat.

Tapasztalatom szerint a világosság közeledtét, Isten megszólalását sokszor bizony a magunk ügyetlensége késlelteti. Azt hangoztatjuk, hogy Istentől várjuk ügyünk megoldását, de valójában mi akarjuk azokat megoldani. Terveket készítünk, határozott elgondolások vannak a fejünkben, úgy gondoljuk, hogy amit kitaláltunk, az a lehető legjobb megoldás lenne. Látjuk, hogy a feladat messze meghaladja erőinket, de mi kitartóan próbálkozunk, továbbra is ragaszkodunk az igazunkhoz. Ilyenkor valójában magunkkal foglalkozunk és nem Istenre figyelünk. A problémánk lebeg szüntelenül a szemünk előtt, és éppen ez takarja el előlünk a közeledő Istent. Képesek vagyunk arra, hogy vég nélkül rágódjunk a problémáinkon, semmiféle okoskodásunk nem visz minket előbbre, de tovább küzdünk. Mindez teljesen lefoglalja figyelmünket, leköti gondolatainkat és felemészti erőnket. Közben bölcsességnek tűnő ostobasággal erősítjük magunkat: „Ha meg tudom oldani ezt a helyzetet, utána minden rendbe fog jönni.” Aztán mégsem jön rendbe semmi, a gondok és megoldatlan helyzetek tovább szaporodnak. Irányítani szeretnénk ügyeinket, nem akarjuk a vezetést átengedni senkinek, Istennek sem.

Ne csodálkozzunk azon, ha Isten hallgat ilyen helyzetekben. Miért is szólalna meg, ha mi azt okoskodásnak tartanánk? Miért is lépne be életünkbe, ha mi akarjuk irányítani őt? Áttörést csak az hozhat számunkra, ha elnémulunk, letesszük emberi eszközeinket, félretesszük a mi „tervrajzunkat”, amit eddigre már annyiszor átrajzoltunk, hogy magunk sem igazodunk ki rajta. Elhallgatunk, elcsendesedünk, átengedjük Istennek a terepet, most már tényleg tőle várjuk a megoldást. Átengedni neki az irányítást olykor bizony fájdalmas, de megéri. Beismerni, hogy nem mi vagyunk életünk ura, alázatot kíván. Ezen a lelki úton nincs biztosíték és garancia, nincs teljes bizonyosság, itt csak bizalom van és ráhagyatkozás arra, akinek életünket köszönhetjük. Ha valóban így fordulunk Isten felé, akkor valami megváltozik az életünkben, bekövetkezik, amire vártunk: Isten eljön, megszólal, megmutatja arcát. Várjuk türelemmel ezt a pillanatot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre második eljöveteled időpontját, de szavaid alapján biztosak vagyunk benne, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre és türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

2019. augusztus 10. – Szombat, Szent Lőrinc diakónus és vértanú (Jn 12,24–26)

2019, augusztus 10 - 12:00de
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.” Jn 12,24–26

Elmélkedés

A földbe vetett és egy idő után kikelő, kalászt érlelő búzaszem csodájáról olvasunk a mai nap evangéliumában. A búzaszem elhalásáról és újjászületéséről, megsemmisüléséről és újjáéledéséről. A búzaszem csodája az ember életében is megtapasztalható, mindazokéban, akik készek meghalni Krisztus számára, hogy általa új életre támadjanak. Lelki életünk során időnként eljutunk olyan helyzetekhez, határpontokhoz, ahonnan csak úgy lehet továbblépni, akkor lehet fejlődni, magasabb szintre kerülni, ha vállaljuk ezt a „meghalást.” Amikor lemondunk emberi vágyainkról és elképzeléseinkről és átengedjük a terepet, átengedjük magunkat Istennek. Mert kitől mástól várhatnánk a lelki megújulást, újjászületést?

Ha vannak is félelmeink ezzel kapcsolatban, az Úr példája eloszlatja ezeket. Újra és újra elolvassuk, ízlelgetjük szavait: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.” Krisztus a búzaszem, aki kereszthalálával a földbe hull, megsemmisül, meghal, de aztán feltámadásával új életre kel. A búzaszem csodája a teremtő Istennek köszönhető. Az Úr feltámadásának csodája pedig a mindent újjáteremtő Istennek köszönhető. Akkor válunk az Úr barátaivá, ha készek vagyunk búzaszemként mi is a földbe hullani, áldozatot hozni, aminek gyümölcseként újjászületünk Krisztus szeretetében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

2019. augusztus 9. – Péntek, a keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje (Jn 15,9–17)

2019, augusztus 9 - 12:00de
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,9–17

Elmélkedés

Az emberi kapcsolatok egyik legszebb formája a barátság. Talán az önzetlenség és a személyes érdekek háttérbe szorítása miatt értékes számunkra az igazi barát. A barátságban megmutatkozik továbbá a bizalom és a hűség, amelyek hosszú távra megalapozzák két személy ilyen kapcsolatát. Mindezek olyan pozitív tulajdonságok, amelyek nem csupán két ember, két barát kapcsolatára jellemzőek, hanem Isten és az ember kapcsolatára is. Jézus ezért nevezi barátainak a tanítványait, s mindazokat, akik a szeretet parancsa szerint élnek. Szavai nekünk is szólnak: „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.” E kijelentést valójában felszólításként is értelmezhetjük: Legyünk Jézus barátai! Tegyük meg, amit kér tőlünk! Éljünk parancsa, a szeretet törvénye szerint!

Nagyon figyelemreméltó, hogy az Úr nem csak apostolaira, tanítványaira és követőire tekint barátként, hanem a bűnösökre is. Többször hangsúlyozta, hogy küldetése hozzájuk is szól, nekik is hirdeti az örömhírt, a bűnök bocsánatát. Tehát minden embert barátjának tekint, jókat és rosszakat egyaránt. Saját küldetéséről ezt mondja: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Ő mindenkinek a Megváltója, mindenkiért meghalt a kereszten, halálakor igazolódott be szavainak igazsága és jelentősége.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

2019. augusztus 8. – Csütörtök (Mt 16,13-23)

2019, augusztus 8 - 12:00de
Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Ezt válaszolták: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő tovább kérdezte őket: Hát ti, kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás. Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled! Mire ő Péterhez fordult: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére! Mt 16,13-23

Elmélkedés

Jézus a mai evangéliumban arról kérdezi tanítványait, hogy mi az emberek véleménye róla. Már jó ideje járja a városokat és a falvakat, tanítja mindenütt az embereket és természetfeletti erejét is megmutatta már számos csodája alkalmával. Most azt szeretné tudni, vajon mit gondolnak róla, mit érthettek meg abból, hogy a mennyei Atyától származik, az ő nevében tanít és gyógyítja a betegeket. A vélemények meglehetősen sokfélék és arról tanúskodnak, hogy nagy volt a találgatás Jézus személyét illetően a nép körében. A vélemények abból a szempontból egy irányba mutatnak, hogy valamelyik újraéledt prófétának tartják őt, Isten emberének, Isten küldöttének. És bizonyára az is benne van ezekben a vélekedésekben, hogy valamilyen sajátos küldetést tulajdonítanak neki, de nem mondják ki, nem vallják meg azt, hogy ő a Messiás.

Ezt követően Jézus a tanítványok véleményére kíváncsi. Nyilvánvalóan ők állnak hozzá a legközelebb, ők ismerhetik legjobban, ezért elvárható, hogy a tanítványok már jobban megértsék Mesterük mennyei származását és küldetését. A kérdésre Péter apostol válaszol mindannyiuk nevében: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Amikor azonban az ő hitvallása után Jézus a rá váró szenvedésről és halálról, mint küldetésének beteljesedéséről beszél, Péter tiltakozni kezd, ami annak a jele, hogy ő sem értett még meg mindent.

Ha megértem az Úr küldetését, a magamét is fel fogom ismerni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindenkit arra hívsz, hogy részese legyen Isten országának, s ebből az országból senki sincs kizárva származása vagy nyelve miatt. Még a legnagyobb bűnösök is meghívást kapnak, hogy megtérjenek és elfogadják Isten megbocsátó irgalmát. Te senkit sem zársz ki az üdvösségből, azaz mindenki üdvözülhet, hacsak valaki önmagát nem zárja ki. Segíts megértenem, hogy az üdvösségre szóló meghívás nekem is szól és arra hittel válaszoljak! Vezess engem az üdvösség, az örök élet útján!

2019. augusztus 7. – Szerda (Mt 15,21-28)

2019, augusztus 7 - 12:00de
Abban az időben: Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában. Mt 15,21-28

Elmélkedés

Figyelemreméltó és az imádkozó ember számára nagyon tanulságos történetet olvashatunk a mai evangéliumban. A jelenet úgy indul, ahogyan más csodaelbeszélések is. Egy asszony járul Jézus elé, aki segítségét kéri, mégpedig nem a maga, hanem leánya számára, akit megszállt a gonosz szellem. Jézust „Dávid fiának” nevezi, amikor megszólítja, s ezzel kifejezi, hogy attól kér segítséget, akiről hiszi, hogy ő a Messiás. A hit mellett az asszony bizalma is megmutatkozik, bízik abban, hogy Jézus tud és fog segíteni leányán.

Hasonló kérések esetében Jézus rögtön csodát szokott tenni, most azonban más irányt vesznek az események. Láthatjuk, hogy Máté evangélista nem is törődik a csodával, a gyógyítással, hiszen a leány nincs is jelen és gyógyulását csupán tényként közli a jelenet lezárásaként. Az evangélista nem a csodás gyógyulást igyekszik bemutatni, hanem az asszony kitartó kérését, aminek értékét növeli, hogy nem zsidó, hanem pogány származású, mégis nagy-nagy hittel fordul Jézushoz. Az Úr először szóra sem méltatja az asszonyt, de ez csak növeli a kitartását. Jézus ekkor szóban is kifejezi elutasítását, miszerint küldetése nem szól a pogányokhoz, de az asszony megismétli kérését. Jézus továbbra is elutasító, de az asszony még erősebben fordul hozzá, s lám könyörgése meghallgatásra talál.

Tudok-e valóban kitartóan imádkozni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

2019. augusztus 6. – Kedd, Urunk színeváltozása (Lk 9,28b-36)

2019, augusztus 6 - 12:00de
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt, és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak. Lk 9,28b-36

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Jézus színeváltozását ünnepli, ezt az eseményt olvassuk az evangéliumban. A történetet olvasva késztetést érzünk arra, hogy a három kiválasztott apostollal együtt mi is felmenjünk erre a hegyre, erre a lelki magaslatra. Mi is szeretnénk bepillantást nyerni Jézus isteni dicsőségébe és megpillantani legalább egy kis időre azt a dicsőséget, amely ránk vár a mennyországban, ahol teljes boldogságban élhetünk együtt majd Istennel. Hiába is próbálnánk ezt a lelki magaslatot egyedül elérni, az Úr vezetése, segítsége, felemelő kegyelme nélkül nem lehetséges. Jézus az, aki elvezet minket oda, ahol Isten-élményben lehet részünk, ahol megtapasztalhatjuk a mennyei Atya jelenlétét. És azt is jó tudnunk, hogy az élmény elmúltával, a hétköznapok gondjai között is velünk marad, velünk van Jézus. Lejön velünk a hegyről, hogy ne csak az ünnepi pillanatokban érezhessük közelségét, hanem a küzdelmes hétköznapokban is.

Az élményt viszont őrizzük meg szívünkben! Gondoljunk arra, hogy ugyanez a dicsőség vár Jézusra a feltámadás után, és mindannyiunkra, akik hiszünk abban, hogy Isten minket is feltámaszt az örök életre. Krisztus dicsőségében akkor részesedhetünk, ha kitartunk vele a szenvedésekben is. Ha kész vagyok vele együtt meghalni, akkor vele együtt fogok feltámadni is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2019. augusztus 5. – Hétfő (Mt 14,13-21)

2019, augusztus 5 - 12:00de
Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!” Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket. Mt 14,13-21

Elmélkedés

A mai evangéliumban a csodálatos kenyérszaporításról olvasunk. A szükséghelyzetet az teremti meg, hogy az emberek keresik Jézust, elhagyják városaikat és falvaikat annak érdekében, hogy megtalálják. Elsősorban betegeik meggyógyítását szeretnék elérni, de Jézus tanítása is olyannyira lenyűgözi őket, hogy hosszabb ideig hallgatják őt. Talán maguk sem gondoltak arra, hogy ennyire szívesen és sokáig fogják hallgatni, ezért nem visznek magukkal élelmet. A kialakult szükséghelyzetet az apostolok veszik észre, s rögtön van is javaslatuk: az emberek térjenek haza. Jézus viszont mást szeretne. Ő mind a betegek gyógyításával, mind pedig tanításával Isten szeretetét mutatja meg az embereknek. Most pedig újabb módon akarja Isten szeretetét kinyilvánítani: ételt szeretne biztosítani a sok ezer embernek.

A csoda előtt Jézus hangsúlyozza együttérzését a néppel. Ezt írja: „megesett rajtuk a szíve.” Nem szánalomból fakadó sajnálkozás ez, hanem együttérzés azokkal, akik valamiben hiányt szenvednek. Mégpedig nem tétlen együttérzés, hanem cselekedetre indító érzület. Csodát tesz értük, enni ad nekik, hogy megtapasztalhassák az irgalmas Isten jóságát.

Napjaink nehéz helyzetben lévő embereit látva nem elegendő a szánalom vagy a szóbeli vigasztalás. Krisztus példája arra hív, arra ösztönöz minket, hogy legyünk az irgalmas Isten munkatársai!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2019. augusztus 4. – Évközi 18. vasárnap (Lk 12,13-21)

2019, augusztus 4 - 12:00de
Abban az időben valaki odalépett Jézushoz a tömegből és megszólította: Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget. De ő elutasította: Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket? Majd a néphez fordult: Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete. Példabeszédet is mondott nekik: Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék. Lk 12,13-21

Elmélkedés

Kié a szíved?

Amikor azt a forrást keressük, amelyből élni tudunk, akkor valójában mindig Istent keressük, őt szomjazzuk. Ő nem csupán erőt ad nekünk az élethez, hanem ő maga az élet, tehát úgy találhatjuk meg az életet, ha benne élünk, s neki élete van bennünk. Ha ez a találkozás, Istennel való egyesülés létrejön, akkor életünk már nem csak a mennyországba, az örökkévaló Isten felé vezető út lesz számunkra, hanem elővételezése és részbeni birtoklása mindannak, ami majd a mennyországban teljes valóságában lesz a miénk.

Jézus azt ajánlja a mai evangéliumban, hogy ne a gazdagodás, ne a földi javak gyűjtése legyen a legfőbb életcélunk, hanem az Istenben való gazdagodás. Tanításának elmondására az ad alkalmat, hogy valaki kéréssel fordul hozzá, segítséget kér tőle, hogy egy örökösödési vita rendeződjön. A testvérek közti vita tárgya az örökség, a vagyon. Amikor ezt Jézus megtudja, akkor rögtön kijelenti, hogy nem akar foglalkozni az üggyel, nem szeretné megismerni a helyzetet, nem akar ítélőbíró lenni egy olyan ügyben, amelyben emberek esnek egymásnak minél nagyobb vagyon megszerzése érdekében. A kérés elhangzásának pillanatától érződik Jézus ellenállása, meg sem fordul a fejében, hogy ilyen anyagi ügyekkel foglalkozzon. Aki ismeri életmódját és elvárásait tanítványaival szemben, az nem csodálkozik ezen. Ő maga mindig egyszerűen élt, nem volt semmilyen vagyona, nem volt háza vagy földbirtoka. Vándorbotján kívül semmije nem volt. Pénzt nem hordott magánál, mert nem volt neki, még a templomadót is csak úgy tudta megfizetni, hogy csoda révén jutott pénzhez. Arra az esetre gondolok, amikor Kafarnaumba érve a templomadó szedésével megbízottak számon kérik Pétertől: „A ti Mesteretek nem fizeti meg a két drachmát?” (Mt 27,24). A kérdést hallva Jézus utasítást ad Péternek, hogy menjen a tengerhez, vessen horgot vízbe, és az első horogra akadt hal szájában találni fog egy pénzt, ebből fizesse meg a templomadót. Szegénységére jellemző, hogy reggelente, amikor elindul, még nem tudja, hogy este hol fog nyugovóra térni, szállást találni. Egy követésére lelkesen vállalkozónak ezért mondja: „A rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtsa fejét” (Mt 8,20). Szegénységére jellemző továbbá, hogy vándorútjai során mások gondoskodnak róla, főként jószándékú asszonyok, akikről név szerint is megemlékezik Lukács evangélista (vö. Lk 8,1-3).

Ugyanezt az egyszerűséget kívánta meg tanítványaitól is. Amikor útra küldi őket, akkor kifejezetten kéri, hogy semmit ne vigyenek magukkal, ne az anyagi javakban, hanem tőle kapott hatalomban bízzanak. Ezt mondja nekik: „Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut!” (Lk 10,4).

Az evangélium második felében Jézus példabeszédet mond egy gazdagról, aki semmi mással nem törődik, mint vagyona gyarapításával. Az Úr figyelmeztetése azoknak szól, akik ehhez az emberhez hasonlóan élnek: „Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad?”

A vagyonodban bízol vagy Istenre bízod az életed? A gazdagság által nyújtott biztonságban bízol vagy Isten gondviselésében? A vagyon féltése van a szívedben vagy Isten él benne? Kié a szíved?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt ajánlod tanítványaidnak és minden követődnek, hogy az Istenben való gazdagodásra törekedjenek. Ugyanezt tanítod nekünk is. Elismerjük, hogy hiába van rengeteg pénzünk, valójában végtelenül szegények vagyunk, ha a lelki értékeket semminek tekintjük. Hiába gondoljuk magunkat gazdagnak, ha közben nincs szükségünk rád. Hiába gyűjtögetjük és nézegetjük földi kincseinket és javainkat, mert a gazdagság elvakít minket, és nem látjuk meg a szükséget szenvedő embereket. Segíts minket, Urunk, hogy ne az anyagi javakban, hanem az isteni gondviselésben bízzunk! Segíts minket a lelki kincsek gyűjtésében, a jócselekedetek gyakorlásában!

Oldalak