Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 2 óra 23 perc

2019. október 15. – Kedd (Lk 11,37-41)

6 óra 32 perc
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” Lk 11,37-41

Elmélkedés

A mai evangélium szerint egy törvénytisztelő farizeus hívja meg Jézust egy ünnepi étkezésre. Az eset azt jelzi, hogy az írástudók és farizeusok között is voltak olyanok, akik tisztelték Jézusban a tanítót és szívesen látták őt vendégül. Az étkezés előtt Jézus elmulasztja az alapos kézmosást, amit a mózesi törvény kötelezően előír. Az evangélista nem jelöli meg ennek okát. Lehet, hogy figyelmetlenségről van szó vagy csak egyszerűen nem tartotta ezt Jézus fontosnak, de az sincs kizárva, hogy kissé provokálni akarta a vendéglátót, hogy aztán arra tudja őt tanítani, hogy mi a törvények igazi lényege. És ezt meg is teszi, amikor a farizeus látja mulasztását s szóvá teszi azt.

Jézus úgy gondolja, hogy a kézmosásnál fontosabb dolgokat is tartalmaz a törvény, ilyen például az, hogy segíteni kell a szegényeket, a rászorulókat. Aki ezt nem teszi meg, azaz nem teljesíti a törvény erre vonatkozó utasításait, annak nincs joga számon kérni más törvényi előírások betartását. Vélhetően egy tehetősebb, gazdagabb ember volt a vendéglátó, aki talán inkább fukarságáról, mintsem jótékonyságáról volt ismert.

Jézus felszólítása azonban nem csak neki, hanem nekünk is szól. A szegényeknek nyújtott anyagi támogatás a kezdeti időktől szorosan hozzátartozott a keresztény élethez. Érdemes kilépnünk az önzés világából és megosztanunk a rászorulókkal anyagi javainkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik. Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a te országod.

2019. október 14. – Hétfő (Lk 11,29-32)

2019, október 14 - 12:00de
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Az elmúlt héten olvastunk Jézusnak arról a csodájáról, amikor egy néma emberből kiűzte az ördögöt. A gyógyítás után egyesek égi jelet követeltek tőle, amivel bizonyítja, hogy ő a Messiás. A mai evangélium bevezetésében róluk beszél Jézus, s mindjárt helyteleníti is követelésüket, mert az hitetlenségüknek a kifejezése. „Gonosz nemzedéknek” nevezi mindazokat, akiknek nem elég a számos csoda, hanem újabb és újabb bizonyítékokat kérnek.

Hallgatói számára Jézus felidézi Jónás próféta alakját az ószövetségi időkből. Jónás azt a megbízást kapta Istentől, hogy Ninivébe menjen és a város bűnös lakosságát bűnbánatra szólítsa fel. A város lakói megfogadták szavát, bűnbánatot tartottak, aminek hatására Isten visszavonta fenyegetését és nem pusztította el a várost. Jónás próféta fellépéséhez hasonlóan Jézus is megtérést hirdet kortársai számára. A bűntől való elfordulás és Isten törvényeihez való visszatérés a feltétele annak, hogy valaki be tudja fogadni Isten országát. A megtérést hirdető Jézus a jel, de személyét nem fogadja el mindenki.

Prófétai jelként korunkban is elhangzik a bűnbánatra való felszólítás. Odafigyelünk-e Isten küldötteire és az ő szavukra? Megszívleljük-e Isten üzenetét? A bűnbánatra az az Isten kér, akit megbántok bűneimmel és aki kész irgalmasan megbocsátani nekem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

2019. október 13. – Évközi 28. vasárnap (Lk 17,11-19)

2019, október 13 - 12:00de
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged. Lk 17,11-19

Elmélkedés

Szívből jövő hála

A mai evangéliumi történet kapcsán elgondolkodunk a hálán és a hálátlanságon. Mindkettőt megtapasztaltuk már, azaz biztosan voltunk már olyan helyzetben, amikor valaki őszintén fejezte ki köszönetét és háláját valamilyen korábbi jótettünkért vagy segítségünkért. És olyan helyzetben is voltunk már, mikor a hála elmaradt és ez bizony sebet ütött rajtunk. Hála és hálátlanság. Mindkettőt tanúsítottuk már, azaz kifejeztük hálánkat valakinek, aki segítségünkre volt, és kár volna tagadni, hogy olykor bizony elmulasztottuk vagy elfelejtettük a köszönetnyilvánítást, elmaradt részünkről a hála.

A hála nem fizetőeszköz. Nem fizethetjük ki a reggeli kiflinket a boltban hálálkodó szavakkal, és mást sem kapunk hálánkért az üzletekben. Aminek pénzbeli ára van, azt pénzzel kell megfizetni. A kisebb dolgokért és szolgáltatásokért kevesebbet kell fizetnünk, az értékesebb dolgokért többet. A legtöbbet pedig a saját hálátlanságunkért kell fizetnünk, de erre csak sok év múltán döbbenünk rá, ha egyáltalán rádöbbenünk. És ott vannak még a számunkra megfizethetetlen dolgok, amelyeket mégis megkapunk, teljesen ingyen, értük hálával érdemes „fizetni.” A hála nem fizetőeszköz, és ami fizetőeszköz, az nem hála. Ilyen értelemben a „hálapénz” szó önmagában értelmetlen. Talán jó volna, ha akik adják és akik elfogadják, kitalálnának helyette valami más kifejezést, de ezzel nem kívánom minősíteni egyik fél cselekedetét sem.

Nem elég fejben tudni és értelemmel belátni, hogy jó hálásnak lenni, érdemes hálásnak lenni, mindenért köszönetet kell mondani, hanem a szívünkben kell megszületnie a hála érzésének. Ha a szívünkben nem érzünk hálát, de értelmünk azt parancsolja, hogy bizonyos helyzetekben ki kell fejeznünk hálánkat, akkor abban nem sok köszönet lesz. Magyarul: lehet színlelni a hálát, de abból sem én nem épülök, sem a másik személy. A szívbéli hála a létezés, a megajándékozottság öröméből fakad. Kaptam valamit, amit nem érdemlek meg és amire nem vagyok méltó. Mégis megkaptam, mert a másik személy, Isten vagy ember, ki akarta felém mutatni a jóságát. Ingyen kaptam valamit, ami megfizethetetlen számomra. Szépen átgondolt szavakkal és illedelmes módon köszönetet tudok mondani, de ez még nem hála. A hála ott kezdődik, amikor dadogva keresem a szavakat, de bármit is mondok és bármit is teszek viszonzásként, mindent kevésnek érzek.

Nem elegendő az emberektől kapott nagy és értékes ajándékokért és az Istentől kapott csodálatos kegyelmi ajándékokért hálánkat kifejeznünk, hanem a legkisebb dolgokért is hálásnak kell lennünk. Ezeket sajnos sokszor észre sem vesszük, ezért marad el a hálánk. A hála útján nem a nagyobb dolgoktól haladunk a kisebbek felé, hanem éppen fordítva. A legkisebb dolgokat is észre kell vennünk, és ezekért kell először kifejeznünk hálánkat. Ezeket sokszor természetesnek tartjuk, ezek járnak nekünk, ezek hozzátartoznak mindennapi életünkhöz, ezeket már megszoktuk, és sajnos természetesen el is felejtünk értük hálát adni.

Tíz meggyógyult emberről olvasunk az evangéliumban. Kilenc hálátlan, egy hálás. Pesszimista ember azt mondja erre: elég rossz arány, de lehetett volna rosszabb is, ha mind a tízen hálátlanok. Optimista ember örül az egy hálásnak, mert ő egyedül is képes feledtetni vele a kilenc hálátlanságát. Így örül Jézus is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen jóságodból és szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért. Hálás vagyok az örömért és a szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy köszönetemet és hálámat mindig kifejezzem!

2019. október 12. – Szombat (Lk 11,27-28)

2019, október 12 - 12:00de
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Lk 11,27-28

Elmélkedés

Az evangéliumi leírások szerint nyilvános működése során Jézus ritkán találkozott családtagjaival, köztük édesanyjával. Mária személye inkább a megelőző részekben, azaz Jézus gyermekségtörténetében, illetve a szenvedéstörténetben fordul elő. A mai evangéliumi részben nem mint szereplő jelenik meg Jézus édesanyja, hanem mint akit valaki magasztal azért, hogy a Megváltó anyja lehet. Az ismeretlen asszony, aki felkiált a tömegből, Jézus anyját boldognak nevezi. Nem mintha ismerné Máriát személyesen, hanem Jézussal való kapcsolatáért, édesanyai hivatásáért magasztalja őt.

A kiáltásra válaszolva Jézus ezt mondja: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” A felkiáltó asszony és Jézus kijelentésének közös alapja az Úrral való személyes kapcsolat. Aki kapcsolatba kerül és kapcsolatban marad Jézussal, az megtalálta élete boldogságát. Mária esetében ez egy anya-fiú kapcsolat, a mi esetünkben pedig mester és tanítványa kapcsolatról beszélhetünk. Az Úr szavának, tanításának hallgatása és a szentségekben való részesedés jelenti számunkra a vele való személyes, baráti, testvéri kapcsolatot. Hallgassuk mindig figyelmesen és a megvalósítás készségével Jézus szavát, amely kijelöli számunkra a lelki fejlődés útját. Engedjük, hogy Isten szava átformálja gondolkodásunkat és életünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét! Adj nekünk alázatot, hogy mindenben elfogadjuk akaratodat!

2019. október 11. – Péntek (Lk 11,15-26)

2019, október 11 - 12:00de
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.” Lk 11,15-26

Elmélkedés

Az evangéliumban egy kettős csodáról olvasunk a mai napon. Egy ördögtől megszállott és néma embert gyógyít meg Jézus, kiűzi belőle a gonoszt és visszaadja neki a beszéd képességét. A csoda most is, mint más esetekben csodálkozással és nagy lelkesedéssel tölti el az embereket. Ugyanakkor felmerül a kérdés egyesekben, milyen erővel, milyen hatalom birtokában képes Jézus ilyen rendkívüli cselekedetekre? Ez a kérdés azt a vádat eredményezi, amely szerint bizonyára az ördögtől, a gonosz hatalmaktól kapott Jézus erre erőt. Válaszában Jézus egyszerűen és logikusan érvel: a gonosznak az a célja, hogy uralma alá vonja az embert. Nem érdeke, hogy ez az uralom megszűnjön, ezért senkivel, egyetlen emberrel sem fog szövetségre lépni azért, hogy befolyását megszüntesse. Az ördög senkinek nem fog hatalmat adni, aki ellene fordíthatja a kapott hatalmat.

Kérdés marad továbbra is, hogy kitől kapta Jézus a hatalmát. Feleletében egy rövid megjegyzést találunk, ami válasz a kérdésünkre: ő Isten erejével képes ilyen csodákat tenni. Jézus csodái annak a jelei, hogy Isten országa elkezdődött. Ennek megvalósulása folyamán megtapasztalható Isten és a sátán küzdelme az emberekért. Isten a jóra, az életszentségre hív minket, a gonosz pedig szembe akar fordítani Istennel és arra ösztönöz minket, hogy rosszat, bűnt tegyünk.

Melyik hatalomnak engedelmeskedek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2019. október 10. – Csütörtök (Lk 11,5-13)

2019, október 10 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,5-13

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet a tegnapi szöveghez kapcsolódott. Miután Jézus imádkozni tanította tanítványait, megtanította nekik a Miatyánk kezdetű imát, az imádság módjával kapcsolatban ad útmutatást. Nem kéri őt erre senki, mégis jónak látja, hogy az Istenhez intézett kérések és imádságok helyes módjáról is tanítást adjon.

Mondanivalóját egy példával vezeti be, amely egy barátról szól, aki addig ismétli kérését, amíg az nem teljesül, majd pedig újabb példát mond az apáról, aki gyermekének jót ad. E példák tanulsága világos: egyetlen feltétele van kéréseink teljesülésének, feltétel nélkül bízzunk abban, hogy Isten meghallgatja azokat. Ha az emberben felébred a szánalom érzése a másik ember, barátja vagy gyermeke iránt, akkor Istenben is felébred a szeretet érzése az ember iránt. Lényeges, hogy ne követelőzve adjuk elő kéréseinket, hanem legyünk készek elfogadni Isten akaratát. A Jézus által felhozott példákban előkerül az a gondolat, amire a Miatyánk imádsága is épül: úgy fordulunk Istenhez, mint a gyermek az édesapjához. Elképzelhetetlen, hogy egy apa rosszat adjon gyermekének, ezért Istentől is csak jóra számíthatunk. Ha pedig valamelyik kérésünk nem úgy teljesül, ahogyan azt mi elképzeltük, ennek oka az lehet, hogy a mi elképzelésünk nem szolgálta volna lelki javunkat. Bizalommal és türelemmel várjuk kéréseink teljesülését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindannyiunkat meghívsz arra, hogy apostolaid, küldötteid legyünk a világban. Azt kéred tőlünk, hogy hirdessük evangéliumodat és tanúságot tegyünk rólad. Apostoli küldetésünket nem egyedül, hanem közösségben kell teljesítenünk, valódi szeretetközösségben Krisztussal, az Egyházzal és egymással. Csak így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretet érintésére.

2019. október 9. – Szerda (Lk 11,1-4)

2019, október 9 - 12:00de
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Lk 11,1-4

Elmélkedés

A mai evangéliumban azt kéri egyik tanítványa Jézustól, hogy tanítsa őket imádkozni. Nem véletlenül jut eszébe az ötlet, hanem ő és a többi tanítvány nap mint nap látja, amint az Úr félrevonul, hogy imádkozzon, együtt legyen az Atyával. Egy ilyen alkalom után hangzik el a kérés. Válaszul az Úr egy nagyon egyszerű imát mond, amelyet azóta is naponta elimádkozunk. Az ima alaphangulatát a megszólítás adja meg, úgy tekintünk Istenre mint Atyánkra, mert Jézus bátorítása alapján hisszük, hogy ő gondoskodó szeretettel és irgalommal tekint ránk, gyermekeire. Bátran fordulhatunk hozzá kéréseinkkel, mindenkor bízhatunk abban, hogy atyai jóságát megmutatja nekünk.

Amikor Isten nevének megszentelődését és országának eljövetelét kérjük, akkor azért imádkozunk, hogy az üdvösség műve valósuljon meg a világban, az emberiség történetében. Ezután a hívő közösség és az egyén érdekében fordulunk hozzá. A mindennapi kenyérért fohászkodva kifejezzük, hogy Istentől várjuk az élethez szükséges anyagi javak biztosítását, a bűneink bocsánatát kérve pedig azt fejezzük ki, hogy a lelki javakat, a kegyelmi segítséget is tőle várjuk. Azt is tudjuk, hogy életünk küzdelmeiben és a kísértések idején nem vagyunk egyedül. Isten ismeri a gonosz titkait és segít minket a rossz legyőzésében.

Atyánk, hallgasd meg kéréseinket, amikor imáinkban hozzád fordulunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

2019. október 8. – Kedd, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya (Lk 1,26-28)

2019, október 8 - 12:00de
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Lk 1,26-28

Elmélkedés

A mai ünnepen szívünk szeretetét Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya felé fordítjuk, akinek egykor Szent István király felajánlotta koronáját és országát, a magyar népet és annak jövőjét. Első szent királyunk felajánlása óta népünk folyamatosan megtapasztalta Mária segítségét, pártfogását. Elődeink hozzá fohászkodtak a sorsdöntő helyzetekben, s példájukon felbuzdulva mi is ezt tesszük, illetve ezt ajánljuk a következő nemzedékeknek is.

Hisszük, hogy Jézus édesanyja szeretettel fordul népünk és családjaink felé. Hisszük, hogy érdemes a gyermekeket és a fiatalokat a krisztusi igazságra tanítani és nevelni, hogy felnőve örömmel és lelkesedéssel kötelezzék el magukat a keresztény életre. Hisszük, hogy a keresztény családok Krisztus tanításában találják meg azt az értéket, amely számukra a boldogságot és a biztonságot nyújtja, s amelyből erőt meríthetnek nem csupán saját boldogulásuk előmozdításához, hanem a nagyobb közösség, a nemzet építéséhez is. Hisszük, hogy a szülők jó és hiteles példát mutatnak gyermekeiknek keresztény hitük megélésében. Hisszük, hogy felnőve mindenki elutasítja a könnyelmű élet kísértését és felismeri a becsületes munka értékét. Hisszük, hogy az egyházi vezetők és igehirdetők önzetlen szolgálatukkal előmozdítják Isten országának növekedését és a földi haza fejlődését.

Mária, Magyarok Nagyasszonya, járj közben fiadnál, Jézusnál, hogy adja ránk áldását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Nincs szükséged csodálkozókra és bámészkodókra, hanem követésre hívsz minket. Nincs szükséged buzdítókra és lelkes éljenzőkre sem, hanem arra hívsz minket, hogy nyomodban járjunk, tanítványaid legyünk. Segíts, hogy mindig észrevegyem, amikor mellém lépsz! Segíts, hogy a világ zaja közben is meghalljam, amikor megszólítasz! Növeld bennem a készséget, hogy azonnal induljak és kövesselek! Hiszem, hogy indulni, a te követésedre vállalkozni csak szabadon és Istentől vezetve érdemes.

2019. október 7. – Hétfő (Lk 10,25-37)

2019, október 7 - 12:00de
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” Lk 10,25-37

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy törvénytudó beszélget Jézussal. Jószándék van a szívében, hiszen azt szeretné tudni, hogy mit kell tennie az örök élet elnyerése érdekében. Jézus azt válaszolja neki, hogy a mózesi törvény tartalmazza az ember feladatát. A törvénytudó ekkor fel is idézi a következőt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.”

A főparancsról, a legfőbb törvényről Máté és Márk evangéliumában az írástudók faggatják Jézust, és nekik válaszolva mondja az Úr azt, hogy az Isten és a felebarát felé irányuló szeretet a legfontosabb (vö. Mt 22,34-40 és Mk 12,28-31). Az Isten iránti szeretet és az emberek iránti szeretet nincs összekapcsolva az ószövetségi törvényben, két külön helyen szerepel (vö. MTörv 6,5 és Lev 19,18), a kettő egymás mellé állítása vélhetően Jézustól származó újítás. Lukács evangéliumában viszont e helyen a törvénytudó szájából hangzik el, aki valószínűleg megismétli, amit Jézus mondott. Lukácsnál ez a kis eltérés azzal magyarázható, hogy nem hangfelvétel alapján írta le a beszélgetést, hanem a szóbeli hagyomány alapján, amely az évtizedek alatt formálódott.

Jézus ekkor elmondja az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet. A tanítás lényege, hogy nem elég elméletben ismerni a törvényt, hanem azt meg is kell tenni, s ez a szeretet gyakorlását jelenti a mindennapokban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: Igen, uram, tudod, hogy szeretlek. Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

2019. október 6. – Évközi 27. vasárnap (Lk 17,5-10)

2019, október 6 - 12:00de
Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz. Nem ezt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is! S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük. Lk 17,5-10

Elmélkedés

Hitünk jutalma

Az apostolok egykori kérése az idők folyamán újra és újra megismétlődik a Krisztus-követő emberek ajkáról, s ehhez csatlakozunk mi is a mai napon, amikor Jézushoz fordulunk: „Növeld bennünk a hitet.” A hit Isten ajándéka, amelyet azonban nem egy terebélyes fa nagyságában, hanem apró magként kapunk tőle, és ez a mag az ő kegyelme és a mi közreműködésünk által folyamatosan növekszik bennünk.

Az évszázadok igehirdetésében a hittel kapcsolatban talán a „hit kapuja” kifejezés szerepel a legtöbbször, amely kép az Apostolok cselekedetei szentírási könyvben tűnik fel először. Szent Pál apostol első missziós útja végén kísérőjével és munkatársával, Barnabással visszaérkezik Antióchiába, ahonnan elindultak. Itt egybegyűjtötték az egyház tagjait és elbeszélték nekik tapasztalataikat, azt, hogy „milyen nagy dolgokat művel általuk az Isten, és hogy a hit kapuját megnyitotta a pogányoknak” (ApCsel 14,27). Munkájuk gyümölcsét és jelentőségét így foglalhatjuk össze: A hit ajándékát és a hit szerinti élet jutalmát, az üdvösséget Isten nem csak az ószövetségi választott nép, a zsidó nemzet tagjainak adja meg, hanem a pogányoknak is, minden embernek. Isten üdvözítő terve tehát nem korlátozódik egyetlen népre, hanem az egész emberiségre kiterjed, Isten minden ember előtt megnyitja a hit kapuját. Ez a kapu szüntelenül nyitva áll, s rajta keresztül léphetünk életközösségre Istennel, s rajta keresztül léphetünk be az Egyházba.

Valahányszor elhangzik Isten szava és mi engedjük, hogy ez az isteni Ige megérintse és átformálja szívünket, akkor tulajdonképpen már át is léptünk a hit kapujának küszöbén. A földies gondolkodás korlátain és a tapasztalatok bizonyosságán úgy tudunk túllépni, úgy tudunk átlépni Isten természetfeletti világába, amelyet a hit és a bizalom légköre hat át, hogy elfogadjuk Isten szándékát és akaratát. Igen, ebben az értelemben a hit a mi válaszunk a bennünket megszólító, a velünk szeretetközösségre lépni akaró és az üdvösségre meghívó Isten szavára. A hit útjának kiindulópontja a keresztség felvétele, záró pontja pedig a halál, amelyen át az örök életbe lépünk. Az örök életben, a mennyben pedig nem lesz szükségünk a hitre, de ez természetesen nem hitetlenséget jelent, hanem azt, hogy a földi élet során a hit által ismerjük meg az Istent, a mennyországban viszont már színről színre láthatjuk őt. Szent Pál apostol így ír erről a korintusi hívekhez címzett levelében, a szeretet-himnuszban: „Most tükör által, homályosan látunk, akkor majd színről színre” láthatjuk Istent (1Kor 13,12).

Hitünk tartalmát így foglalhatjuk össze röviden: Hiszünk Istenben, aki a szeretet és aki Szentháromság. Hiszünk az Atyában, aki a világot és benne az embert megteremtette. Hiszünk az ő Fiában, Jézusban, aki kereszthalálával megváltott minket. Hiszünk a Szentlélekben, aki az idők végéig jelen van a világban, hogy megszentelje az Egyházat és a Krisztusban hívőket, és a hit útjára vezesse azokat, akik jószándékkal keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre.

Hitünk jutalma az örök élet. Ezt olvassuk az evangéliumban: „Aki hisz a Fiúban, Jézusban, az örökké él” (Jn 3,36). Forduljunk ma és életünk minden napján Jézushoz: Növeld bennünk a hitet, Urunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Add nekünk a hit csodálatos ajándékát! Add, hogy minden kételkedés, hitetlenség, kicsinyhitűség ellenére is felfedezzük magunkban a mustármagnyi hitet! A hit nem élettelen magként hever a lelkünk mélyén, hanem növekedni akar. Ezért most azt kérjük tőled, amit egykor az apostolok: Növeld bennünk a hitet! A te szemeddel akarom nézni a világot, a te szíved szeretetével akarom szeretni embertársaimat. Segíts, hogy hitemből jótettek fakadjanak! Bízom benne, hogy elnyerem majd a hit jutalmát, az örök életet.

2019. október 5. – Szombat (Lk 10,17-24)

2019, október 5 - 12:00de
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,17-24

Elmélkedés

A missziós útról Jézushoz visszatérő tanítványokról olvasunk az evangéliumban, akik nagy lelkesedéssel mondják el tapasztalataikat: „Uram, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Igen, az Úr szavának ilyen ereje van, ha a küldött nem tér el attól, hanem hűségesen hirdeti!

Jézus megváltó küldetésének éppen az a lényege, hogy megtörje a gonosz hatalmát, befolyásoló erejét az ember felett. Isten azt akarja, hogy egyedül neki engedelmeskedjünk és őt szolgáljuk. Azt szeretné, ha ettől nem térítene el minket a gonosz. Az ember azonban sokszor gyengének bizonyul és elbukik ebben a küzdelemben. Jóra való törekvésünkhöz új erőt ad annak tudata, hogy Jézus megváltott minket, megtörte a gonosz hatalmát. Ezt tapasztalták meg egykor azok a megszállottak, akikből kiűzte az ördögöt, illetve akikből a tanítványok űzték ki a gonoszt Jézus nevében.

A szolgálatukat hűséggel teljesítők jutalomra számíthatnak, de itt ne evilági kincsekre gondoljunk. A jutalmat Istentől kapják: „Annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Jézus ígérete alapján tehát a mennyországba jutnak, akik életüket az Úr szolgálatában töltik. Segíthetünk tehát másokat abban, hogy rátaláljanak az üdvösség útjára, de még a mi odaadó szolgálatunknál is nagyobb tett az, hogy Isten üdvözíteni fog minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik!

2019. október 4. – Péntek (Lk 10,13-16)

2019, október 4 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Lk 10,13-16

Elmélkedés

A missziós útra induló tanítványok hatalmat kapnak Jézustól arra, hogy az ő nevében tanítsanak. Ehhez kapcsolódik az Úr bátorítása: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg.” A küldöttekre vonatkozóan ezt úgy kell értenünk, hogy csak azt taníthatják, amit Mesterüktől hallottak. Nincs szükség arra, hogy a maguk okosságát híreszteljék. Korábban már sok esetben megtapasztalták, hogy Jézus szavában csodálatos erő, isteni hatalom rejlik. Szavára mindenütt felfigyelnek az emberek, mert abból bölcsesség sugárzik. A bűnösök megértik az irgalmasságról szóló üzenetet és bűnbánat ébred szívükben. Szavának nem tudnak ellenállni a gonosz lelkek, és azonnal elhagyják az általuk megszállottakat, amint elhangzik az Úr parancsoló szava. Jézus szava gyógyító erővel bír: megnyílik a vakok szeme, megnyílik a süketek füle és a némák szája, megmozdulnak a bénák és visszatérnek az életbe a meghaltak.

Most pedig az ő küldő szavára, megbízására elindulnak a tanítványok, hogy továbbadják az Úr szavát, hirdessék az örömhírt. Jézus feltámadása és mennybemenetele után a tanítványok a Szentlélek segítségével és bátorításával elindulnak, hogy hirdessék mindazt, amit Jézus tett és tanított. Ez a folyamat azóta is tart, az igehirdetők szavára felfigyel a világ, felfigyelnek az igazságot keresők és az üdvösségre vágyók. Meghallom-e a küldöttek szavában az Úr üzenetét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te tudatosan vállaltad a kereszthordozást a mi megváltásunkért és üdvösségünkért. Engedelmes voltál az Atyának, aki ezt az áldozatot kérte tőled. Taníts minket is engedelmességre és kereszthordozásra! Légy velünk, példád segítsen, erősítsen és bátorítson! Segíts minket, hogy sikerrel fáradozzunk a magunk és mások üdvösségén! A legnagyobb boldogság az számunkra, hogy elnyerjük az örök életet.

2019. október 3. – Csütörtök (Lk 10,1-12)

2019, október 3 - 12:00de
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” Lk 10,1-12

Elmélkedés

A mai nap evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus útnak indítja hetvenkét tanítványát. Lukács evangélista leírásából kitűnik, hogy nem az a legfontosabb, hogy milyen feladatot, szolgálatot végeznek majd a küldöttek, hanem az, hogy Jézustól kapnak küldetést, ő bízza meg őket. A feladat pedig nem lehet más, mint amit Mesterük is küldetésének tart: Isten országának örömhírét hirdetni.

A küldést megelőzően Jézus tanácsokat ad, amelyekkel helyes lelkületre tanítja, neveli őket. Nem titkolja el a küldetéssel járó veszélyeket, ezért mondja: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Védtelenek és kiszolgáltatottak lesznek, de bízzanak az őket küldő Mesterben! Lelkükre köti, hogy ne vigyenek magukkal semmit! Bízzanak a gondviselésben! Bízzanak abban, hogy az Úrtól kapott erő és tanítás elég lesz számukra! Bízzanak abban, hogy küldőjük nevében végzett szolgálatuk eredményes lesz! Jézus szavaiból kiderül továbbá, hogy eljött a béke új korszaka. Ezért kéri, hogy békességet kívánjanak mindazoknak, akik befogadják őket házukba. Bízzanak tehát abban, hogy az Istentől jövő békességet jóindulattal elfogadják az emberek! Hatalmat kapnak a betegek gyógyítására és a tanításra, s ennek köszönhetően kiszélesedik Jézus megváltói műve.

Jézus mindannyiunknak megbízást ad, hogy legyünk Isten országának hirdetői. Kész vagyok-e erre a szolgálatra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

2019. október 2. – Szerda (Lk 9,57-62)

2019, október 2 - 12:00de
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,57-62

Elmélkedés

Jézus tudatosan halad célja felé. Tudja, hogy ítélet, szenvedés és halál vár rá Jeruzsálemben, mégsem tér le útjáról, mert mindez küldetésének része. A mai evangéliumban olyan személyekről olvasunk, akik útja során találkoznak vele és csatlakoznának hozzá, felébred bennük a vágy, hogy ők is tanítványok legyenek. Lelkesedésük és buzgóságuk kétségbevonhatatlan. Vélhetően azonban nem tudják, hová vezet Jézus útja, nem értik még, mi a tanítványi élet lényege. Nem tudják még, hogy teljesen az Úrra kell bíznia az életét annak, aki követője szeretne lenni.

Az első személy így szól Jézushoz: „Követlek, bárhová mégy.” Úgy gondolnánk, hogy ilyet csak az mond, aki elszánt, mindenre felkészült, látja a veszélyeket és a nehézségeket, és felkészült ezekre. Amikor azt kapja válaszként, hogy naponta úton kell lenni és sehol nincs számukra biztos szálláshely, akkor megtorpan. Jézus figyelmeztetése rögtön lehűti őt, egyetlen pillanat alatt elszáll lelkesedése. A második személy szívesen lenne Jézus tanítványa, de nem most, majd inkább később, apjának halála után. A harmadik jelölt számára a családtól való elszakadás jelent problémát, úgy látszik még ő sem készült fel. Lukács evangélista nagyon tapintatosan hallgat a végső döntésükről, amely azt jelzi, hogy lemondtak a tanítványságról. Ha lelkesen indultak volna, akkor erről örömmel írna az evangélista. Ők megálltak, nem lettek tanítványok, Jézus pedig tovább halad.

Én vele tartok-e továbbra is?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, feltámadásod világosság a népeknek, fény az embereknek! Hadd legyen életem is fény a sötétségben: szeressek ott, ahol gyűlölnek, megbocsássak, ahol sértegetnek, összekössek, ahol szakadás van, reményt ébresszek, ahol elkeserednek, vigasz legyek, ahol szenvednek, örömet vigyek, ahol szomorúak. Uram, add, hogy fény legyek!

2019. október 1. – Kedd (Lk 9,51-56)

2019, október 1 - 12:00de
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek. Lk 9,51-56

Elmélkedés

A Galileából Jeruzsálembe tartó zarándokok a Szamariának nevezett országrészen haladtak keresztül. Az itt lakó szamaritánusok azonban ellenségesen viselkedtek a zsidókkal, amelynek egyik megnyilvánulása az volt, hogy a zarándokoknak nem adtak szállást. Ezt tapasztalja meg Jézus is, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk. Ő nem veszi ezt személyes sértésnek, nyugodtan továbbindul, két apostola, Jakab és János azonban felháborodnak a dolgon. Bosszúvágy és rosszindulat ébred bennük, és rögtön Istent kérnék, hogy büntesse meg a szamaritánusokat. Jól látszik ebből, hogy még nem sajátították el Mesterük lelkületét. Isteni ítéletet és pusztítást szeretnének látni, mintha nem is értenék, hogy a Megváltó nem az emberek vesztét akarja, hanem meg akarja menteni őket. Jézus tanítványai az évek során csak fokozatosan tanulták meg a nyitottságot, a türelmet és azt, hogy mindenki felé jóindulatúak legyenek, még azokhoz is, akiktől rosszat kapnak.

Keresztény emberként az a célunk, hogy Jézushoz váljunk hasonlóvá. Ezen az úton akadályok vannak, mint például a türelmetlenség, a versengés, a bosszúvágy, a veszekedés, a hatalomvágy. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy távolítsuk el szívünkből ezeket az érzéseket, s helyette alázattal, szelíden, szolgálatkészen és engedelmesen kövessük őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hálát adok, hogy tanítottál, szavaid kísérjék végig napomat, alakítsák életemet! Hálát adok, hogy a te odaadásodhoz, áldozatodhoz kapcsolhattam jószándékaimat s minden gondomat is. Hálát adok, hogy a szentáldozás által bennem élsz, és általam másokhoz is el akarsz jutni. Szentségi jelenléted tegyen teljesen hasonlóvá hozzád.

2019. szeptember 30. – Hétfő (Lk 9,46-50)

2019, szeptember 30 - 12:00de
Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. Lk 9,46-50

Elmélkedés

Jézus tanítványai és apostolai jól ismerték a korabeli elképzeléseket, miszerint a Messiás, a Megváltó királyként, uralkodóként fog eljönni. Ahogyan idővel erősödött bennük a meggyőződés, hogy Mesterük a Messiás, az is megerősödött bennük, hogy a Messiás uralomra kerülésekor nekik valamilyen fontos szerep fog jutni. Vezető helyeket, felelős megbízatást szeretnének valamennyien, ezért versengés alakul ki köztük. Helytelen gondolkodásukat Jézus úgy teszi helyre, hogy közben rámutat arra, hogy tanítványai milyen lelkületet erősítsenek magukban. Egy gyermeket állít közéjük és ezt mondja: „aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.”

Nincs kizárva, hogy abban az időben, amikor Lukács megírja evangéliumát, a keresztény közösségben megjelent a versengés, amely megosztottságot keltett. Az evangélista tehát saját kortársai számára is szeretne útmutatást adni azzal kapcsolatban, hogy a krisztusi közösség tagjai hogyan viszonyuljanak egymáshoz. Inkább egymás szolgálatára törekedjenek, mintsem arra, hogy a másik fölé kerüljenek. És természetesen a későbbi korok egyháza számára is lényeges tanulság ez. Krisztus nem uralomra törekedett, hanem mindenki szolgálatára. Példája meghatározza, hogy milyen legyen a mi lelkületünk: alázat és szolgálatkészség jellemezze keresztény életmódunkat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, arra rendeltél minket, hogy örömben éljünk. A munka egyedül nem töltheti be életünket; add hát, hogy megértsük az öröm mélyebb értelmét, az ünnep, az ünneplés, a játék, az üdülés, a pihenés, a művészet belső gazdagságát és felemelkedettségét, de leginkább add meg a bennünket szerető, ránk váró emberekkel való együttlét örömét. Örömvárásunknak az legyen a csúcspontja, mint ahogyan te is mondottad: öröm nekem az emberek között lenni.

2019. szeptember 29. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja (Lk 16,19-31)

2019, szeptember 29 - 12:00de
Abban az időben: Jézus a következő példabeszédet mondta: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

Az élet könyve

Az egyik szombat egy kis bosszankodással kezdődött. Nagy igyekezetemben, ami valójában a felesleges kapkodás szép megfogalmazása, rosszul nyúltam a mosógép gombjaihoz és bekapcsolt a gyerekzár, aminek következtében nem indult el a gép. A megoldás egyszerű, ki kell kapcsolni a gyerekzárat. De hogyan? Nem használom ezt a funkciót, ezért nem is megy olyan gyorsan. Biztosan hosszan kell nyomni valamelyik gombot. Próbálkozok többel is, de nem sikerül. Akkor egymás után kell kettőt megnyomni. Több verziót is kipróbálok, de ez sem jött össze. Akkor biztosan egyszerre kell kettőt megnyomni. A harmadik ötlettel végzett próbálkozásom is kudarcba fullad, ez sem oldja ki a gyerekzárat. Miért is oldaná, hiszen a készülék tervezői egykor úgy gondolták, hogy egy gyerek éppen így játszana a mosógép gombjaival. Tehát nincs más lehetőségem, előveszem a használati utasítást, ami szinte magától kinyílik a jelzésként betett képnél, a gyerekzár bekapcsolásánál és kikapcsolásánál, mert már máskor is előfordult velem ilyen eset. Innen könnyű a dolgom, elolvasom, kikapcsolom, és már indul is a mosási program. Miközben visszateszem a használati utasítást a helyére, elgondolkodom: Hibáim nem változtak évek óta. És a kis könyv tartalma, üzenete sem változott semmit, ilyen a használati utasítás jellege, akárhányszor olvashatom újra ugyanazt a részt, nem fog többletet adni soha.

Szentírási szövegeink más jellegűek. Érdemes őket újra és újra elővenni, elolvasni, elmélkedni róluk. Bár a szöveg nem változik, ugyanannyi betű és szó írja le a történetet, mégis mindig más kijelentésen akad meg a szemem, más mondat dobbantja meg a szívem. A Biblia nem használati utasítás, nem kézikönyv az élethez, hanem maga az élet könyve. Benne megtalálom az élő Istent, aki életet ajándékoz az embernek és szavával vezeti az embert az élet útján. A Szentírásban megtalálom azt az igazságot, amely túlmutat a földi, látható, megtapasztalható világon, és elvezet a természetfeletti életre, az Isten szerinti életre.

A Szentírás rendszeres olvasása által nem pusztán a hitbeli és vallási ismeretek lehető legteljesebb megszerzésére törekszünk, hanem Istennel szeretnénk kapcsolatba kerülni, aki a Szentírás üzenetében kinyilatkoztatja önmagát számunkra. Szeretnénk együtt lenni vele, szeretnénk figyelni és elmélyülten hallgatni őt, aki személyesen szól hozzánk. Isten megnyitja szívét nekünk, feltárja előttünk szeretetét, és egyúttal arra kér, hogy mi is nyissuk meg szívünket üzenetének befogadására. E két közeledés eredménye lesz a találkozás, Isten tanítása jó magként hull a szívembe és növekedni kezd. Egyszer a próféták szavait olvasom vagy Isten nagy tetteit az ószövetségi időkben, máskor a szüntelenül úton lévő Jézus tömegeket lelkesítő tanítását vagy mindenkiből ámulatot kiváltó csodáit, ismét máskor az apostolok buzgó tanúságtételét és közösségeket megerősítő leveleiket, valahányszor Isten szól hozzám.

A Szentírás iránytűként szolgál keresztény életünk számára. Elég rápillantanunk az evangélium szavaira, Jézus tanítására, és rögtön tudjuk, mit vár tőlünk Isten, mit kell tennünk, milyen irányba kell továbbindulnunk. Elég naponta néhány percig olvasnunk az élet könyvét, s tudjuk, hogy életünk jó irányba, az örök élet felé halad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Hiszem, hogy a Szentírás szavai által te szólsz az emberekhez, te szólsz hozzám. Alázattal és türelemmel olvasom szavaidat, hogy felfedezhessem üzeneted lelki gazdagságát, a benne rejlő lelki kincseket, a te Lelkedet, aki „elvezet a teljes igazságra.” Alázattal olvasom szavaidat, lelkem nyitottságával, hogy igazságod betöltse lelkemet. Türelemmel olvasom, várva, hogy a sötétségben megszólaljon a világosság és utat mutasson számomra. Azzal a szándékkal olvasom szavadat, hogy életemet a benne felismert igazsághoz igazítom. Segíts, hogy a tanítás ne maradjon bennem „holt betű”, hanem életté váljon! Segíts, hogy a szavak mögött meglássalak téged, aki az üdvösség útját mutatod meg számomra!

2019. szeptember 28. – Szombat (Lk 9,43b-45)

2019, szeptember 28 - 12:00de
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől. Lk 9,43b-45

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a rá váró szenvedésekről beszél tanítványainak, de csak röviden és általánosságban. Nincs szó szenvedésről és halálról, nincsenek megemlítve azok, akik miatt mindez történni fog, és a feltámadásra sincs utalás. Jézus csupán ennyit mond: „Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.” Lukács evangélista kiemeli a tanítványok értetlenségét.

Ez az értetlenség majd visszaköszön, amikor a mostani jövendölés beteljesedik. Jézus elfogása és elítélése, majd pedig szenvedése és halála megdöbbenti az apostolokat, akiket úgy fognak érni az események, mintha sosem hallottak volna ezekről Mesterüktől. Félelmükben elmenekülnek az Olajfák-hegyéről, nem maradnak Jézus mellett a szenvedés óráiban és a kereszt alatt, az apostolok közül egyedül János lesz ott. Hitük meginog és értelmetlennek látják az elmúlt esztendők eseményeit. Fordulatot a feltámadás hoz számukra, amikor hirtelen minden megvilágosodik, új értelmet nyer mindaz, amit Jézus mellett megtapasztaltak a nyilvános működése során, miközben tanítványaiként mindenhová elkísérték.

Az apostolok viselkedése talán ránk is jellemző. Olykor lelkesen hallgatjuk az Urat, de a szenvedés próbatételt jelent számunkra, akár minket, akár egy hozzánk közel álló személyt érint. Az Úr szenvedésének és kereszthalálának szemlélése, és a feltámadás eseménye új fényben láttatja szenvedéseinket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kereszten örökre és visszavonhatatlanul odaadtad magadat Istennek és nekünk. Felajánlásod értünk bemutatott áldozat. Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá a szentmisében, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk szent tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük! Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. A te áldozatodhoz odatesszük a mi áldozatunkat is, felajánljuk egész életünket Istennek.

2019. szeptember 27. – Péntek (Lk 9,18-22)

2019, szeptember 27 - 12:00de
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.” Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.” Lk 9,18-22

Elmélkedés

Heródesben a félelem és a nyugtalanság ébresztette fel azt a kérdést, hogy ki lehet Jézus, s nem is kapott választ a kérdésre, ahogyan erről a tegnapi evangéliumban olvastunk. A mai részben Jézus kérdezi tanítványait arról, hogy miként vélekednek róla az emberek. A két jelenet nem közvetlenül követi egymást Lukács művében, hanem a kettő között található még a csodálatos kenyérszaporítás eseménye (vö. Lk 9,10-17). Ennek ismeretében már jobban megértjük, miért is szeretné Jézus tudni azt, hogy mit gondolnak személyéről. A kenyerek megszaporításával és a több ezer ember táplálékkal való ellátásával ugyanis Jézus nem csak csodát tesz, hanem olyan jelet mutat, amely a messiási idő eljövetelét jelzi. A Messiás eljövetelével kapcsolatos korabeli elképzelés szerint a Messiás ugyanúgy fog kenyeret adni a népnek, ahogyan a pusztai vándorlás idején Isten mannával, égből hullott kenyérrel táplálta a választott népet.

A kenyérszaporítás után Jézus arra kíváncsi, hogy vajon cselekedetében felismerték-e az emberek a messiási korszak jelét? Valószínűleg nem, mert a válasz megismétli azokat az elgondolásokat, amelyek korábban Heródes fejében voltak és környezetében terjedtek. Ezután Jézus a tanítványok véleményét szeretné megismerni, s újabb kérdésére Péter ad választ, Isten Fölkentjének nevezi őt.

Ahogyan Péter apostol válasza hitvallás, ugyanúgy az én feleletem is legyen Jézusról szóló személyes hitvallás!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten! Te egyszülött Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust örök főpappá és a mindenség Királyává tetted, hogy szeplőtelen áldozatként a kereszt oltárán engesztelésül odaadja önmagát, és véghezvigye az emberek megváltásának szent művét. Részesíts minket az ő országának lelkületéből, mert az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, az igazságosság, a szeretet és a béke.

2019. szeptember 26. – Csütörtök (Lk 9,7-9)

2019, szeptember 26 - 12:00de
Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust. Lk 9,7-9

Elmélkedés

Az apostolok missziós útra küldését kissé váratlanul követi Heródes töprengése, aki azon gondolkodik, ki lehet Jézus és hogyan tudna vele személyesen találkozni. Uralkodóként mindenről értesül, ami a fennhatósága alá tartozó tartományban történik, ezért annak híre is eljut hozzá, hogy Jézus járja a városokat és falvakat. Tanításának nagy hatása van az emberekre és csodás gyógyításai is nagy feltűnést keltenek. Az uralkodóban e hírek alapján merül fel a kérdés: ki lehet az, aki ilyen rendkívüli dolgokra képes? Heródes nagyon reálisan látja a helyzetet és nem hisz a Jézusról szóló képtelen híreszteléseknek, miszerint például az általa lefejeztetett Keresztelő János feltámadt volna a halálból. A különféle hírek mindenesetre felkeltik érdeklődését, nyugtalanságot ébresztenek benne, és talán lelkiismeretfurdalást is amiatt, hogy a mindenki által prófétának és igaz embernek tartott Keresztelő Jánost kivégeztette.

Ha csak a kíváncsiság vezet minket abban, hogy Jézussal találkozzunk, akkor benne ugyanolyan embert fogunk látni, mint bárki másban. Ha félelmeink és nem bűneink megbánása indít felé, akkor aligha fogjuk megtapasztalni irgalmát. Ha viszont az Istennel való találkozás őszinte vágya miatt keressük, akkor megmutatja nekünk igazi arcát.

Milyen szándék vezet Jézushoz? Mit várok tőle?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, azt parancsoltad nekünk, hogy felebarátunkat úgy szeressük, mint saját magunkat. Szerettél bennünket, ezért nem elégedtél meg azzal, hogy a biztos part felől csak tanácsokkal láss el minket. Nem is hagytál ránk kész receptgyűjteményt, hogy bármely szituációban gondolkodás nélkül kövessük azokat. Azt kívánod tőlünk, hogy téged követve, életünket megosszuk másokkal, mint ahogy te tetted, Királyunk.

Oldalak