Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 44 perc 39 másodperc

2017. október 23. – Hétfő (Lk 12,13-21)

11 óra 29 perc
Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”. Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!” Lk 12,13-21

Elmélkedés

A vagyon és a gazdagság könyörtelen úr. Sokan azt vélik, hogy szabadabban, boldogabban élhetnek, ha gazdagok és nagy vagyonuk van. Valójában azonban a gazdagság könyörtelen módon uralkodik az emberen. Megfosztja attól a szabadságtól, hogy az igazán értékes dolgokra figyeljen. Elfordítja az ember szívét Istentől és a lelki dolgoktól. A vagyon elfojtja az ember szívébe magként vetett isteni szót és megakadályozza annak fejlődését, növekedését. A pénz utáni mohóság, a vagyon utáni vágyakozás, a kapzsiság azért is bűnnek számít, mert ellenkezik a felebaráti szeretet törvényével. Aki a földi gazdagságban bizakodik és minden igyekezetével gazdagodni szeretne, az elzárja szívét a nagylelkű Isten és a szükséget szenvedő ember elől.

Ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet Jézus, amikor azt állítja a mai evangéliumban, hogy „nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” A példázatban szereplő oktalan gazdag nem lehet példakép számunkra. Jézus tanítványainak azért kell mindenről lemondaniuk, azért kell mindent odaadniuk másoknak, hogy szabaddá váljanak Isten szeretetének a befogadására és mindannak elfogadására, amivel Isten ajándékozza meg az embert. Isten nagyobb boldogságot szán nekünk, mint amit bármiféle földi kincs nyújthat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.

2017. október 22. – Évközi 29. vasárnap, Missziós vasárnap (Mt 22,15-21)

2017, október 22 - 12:00de
Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek. Mt 22,15-21

Elmélkedés

Tegyünk tanúságot örömmel!

A mai vasárnap evangéliumában az adófizetéssel kapcsolatban fordulnak Jézushoz. Máté evangélista elárulja a kérdezők szándékát, miszerint bele akarnak kötni Jézus szavaiba, tanításába. A farizeusok nem bízzák a dolgot a véletlenre, hanem félrevonulnak, tanácskoznak, ügyesen kigondolják kérdésüket. A kérdés egyszerű, s látszólag egyszerűen lehet rá majd válaszolni. „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” (Mt 22,17). Az adófizetés az egykori zsidóság körében mindennapos kérdés lehetett, s bizonyára sok vitát eredményezhetett az igennel és a nemmel felelők között. Jézus azonban nem a megszokott módon, nem egyszerű egyetértéssel vagy elutasítással válaszol, s ennek megvan a maga oka. Érdemes ismernünk a kérdés hátterében álló történelmi helyzetet. Jézus korában a zsidók országa a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, az adófizetés elfogadása a római uralom elfogadását jelentette, megtagadása pedig az idegen elnyomás elutasítását. A Jézusnak szegezett kérdés ügyes csapdát rejt. Ha azt válaszolja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, akkor ezzel elismeri az idegen, elnyomó hatalmat, és ez sok zsidó emberből váltana ki megütközést, ellenszenvet, olyanokból, akik hittek a nép szabadságában, függetlenségében. Ők azok, akiknek a fejében erősen élt a Messiás-király gondolata, aki majd meg fogja szabadítani a választott népet az idegen uralomtól. Ha viszont helytelennek nevezi az adófizetést, akkor ez a római császár elleni lázadásnak számítana, s azzal vádolhatnák, hogy fellázítja a népet. A csapda kikerülhetetlennek tűnik, bármit is válaszol a kérdezett, szavaiba könnyen beleköthetnek. Jézus felismeri a csapdát, a kérdezők gonosz szándékát és könnyedén tér ki: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” (Mt 22,21). Ebbe aztán senki nem tud belekötni, senki nem tud hibát találni. E felelettel nem megy bele a politikai vitába, ezért ellenfeleinek később újabb témát kell keresniük, ami vádaskodásuk alapja lehet.

Egyházunk a mai vasárnapon a Missziós Világnapot tartja. Minden megkeresztelt ember meghívást kap, hogy tanúságot tegyen Jézusról és hirdesse az adományként kapott hitet. Jézus követése válasz erre a hívásra. Legyen példa az ő élete! Ahogyan átadta magát az Atyának, ahogyan előttünk járt az alázatos szolgálat és a szeretet cselekedeteivel, ahogyan odaadta életét a kereszten, hogy újra megtalálja azt, ugyanúgy kell nekünk is élnünk, Istennek felajánlva önmagunkat. Jézus egész élete missziós jellegű, a mennyei Atya küldötteként érkezett a világba, majd pedig küldetését befejezvén maga is küldetést adott tanítványainak. A misszió azt jelenti, hogy szenvedélyesen szeretjük Jézust és cselekvő szeretettel fordulunk embertársaink felé. Újra és újra odalépünk a kereszt elé és megállunk imádkozni a keresztre feszített Jézus előtt, hogy felismerve szeretetének nagyságát, támogatást és lelki erőt kérjünk küldetésünk teljesítéséhez. A mennyei Atya az öröm forrása, a Fiú az öröm megnyilvánulása, a Szentlélek pedig az öröm éltetője bennünk. Induljunk és tegyünk tanúságot Krisztusról örömmel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

2017. október 21. – Szombat (Lk 12,8-12)

2017, október 21 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok. Lk 12,8-12

Elmélkedés

A farizeusokról mondott kemény szavak azt eredményezték, hogy még jobban szembefordultak Jézussal. Nem néznek magukba, nem tartanak önvizsgálatot, hanem azt a számukra könnyebb utat választják, hogy elutasítják a figyelmeztetéseket és szembefordulnak azzal, aki kimondja hibáikat. Ezt a részt azzal folytatja Szent Lukács evangélista, hogy az Úr figyelmezteti tanítványait, hogy ők is hasonló szembenállással, visszautasítással fognak találkozni, amikor Mesterük tanítását hirdetik. A figyelmeztetés mellett tanácsokat ad, hogy miként viselkedjenek mindezek bekövetkeztekor.

Fontos, hogy tanúságtételük ezen idején nincsenek magukra hagyva a krisztusi tanítványok, hiszen a Szentlélek velük lesz. „A Szentlélek majd megtanít benneteket, hogy mit mondjatok” – olvassuk Jézus bátorítását. Ez egyrészt arra vonatkozik, hogy Isten Lelke szól azokból, akik az üldözések ellenére is hűségesen tesznek tanúságot Urukról. Másrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek mindenkor ügyel arra, hogy az Egyház tévedéstől mentesen megőrizze és minden embernek hirdesse Krisztus tanítását. A Lélek indít bennünket állandóan, hogy hirdessük az örök élet igéit. Akik e tanítás szerint élnek és erre az igazságra tanítanak másokat, életükkel és szavaikkal is megvallják Krisztust. Legyen mindig velünk a Szentlélek, aki az Igazság Lelke!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

2017. október 20. – Péntek (Lk 12,1-7)

2017, október 20 - 12:00de
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” Lk 12,1-7

Elmélkedés

A mai evangélium első része a farizeusokról szóló beszéd lezárása, amelyben Jézus pontosan megnevezi a farizeusok legfőbb bűnét, amely miatt tanítványainak és az embereknek nem kell követniük példájukat. Ez a bűn a képmutatás. Életvitelük és magatartásuk ugyanis nem egyezik meg azzal, amit hirdetnek és tanítanak az embereknek. A farizeusok saját képmutatásuk miatt veszítették el hitelességüket. Jó tanácsokat ugyanis csak akkor érdemes másoknak adni, ha saját példánkkal igazolni tudjuk, hogy mi is úgy élünk. Keresztény emberként ügyelnünk kell erre, különben a Jézusról szóló tanúságtételünk elveszíti meggyőző erejét.

A folytatásban Jézus rátér arra, hogy tanítványai is ugyanolyan szembenállással fognak találkozni, mint ő. Ez az ellenkezés a tanítványok személyén keresztül elsősorban Jézusnak szól, de mégis sok kellemetlenséget és szenvedést okoz azoknak, akik Jézusról akarnak tanúságot tenni életükkel. Jézus barátainak mondja azokat, akik nem félnek a testi szenvedésektől vagy a vértanúságtól, hanem üdvösségük elnyerése érdekében kitartanak mellette. Egyedül a gonosz léleknek van hatalma arra, hogy kárhozatra juttassa azokat, akik neki adják lelküket. Krisztusnak, aki halálával és feltámadásával örökre legyőzte a gonoszt, ezzel szemben hatalma van arra, hogy üdvözítsen minket. Ajánljuk fel neki lelkünket és életünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2017. október 19. – Csütörtök (Lk 11,47-54)

2017, október 19 - 12:00de
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják. Lk 11,47-54

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus egészen kemény szavakkal beszél arról, hogy nemzedéke felelősséggel tartozik a megölt prófétákért. A felelősséget azonban nem csak a gyilkosságokért kell vállalniuk, hanem azért is, mert nem hallgattak Isten küldötteinek szavára, s nem tértek meg. Felelősséggel tartoznak tehát mind gonosz cselekedeteikért, mind a lelki megtérés elmulasztásáért. Jézus kijelentései a múlt cselekedeteire vonatkoznak. De miért mondja azt, hogy kortársait vonják felelősségre elődeik bűnei miatt? Talán azért, mert Jézus már most előre látja, hogy saját nemzedéke ugyanabba a hibába fog esni, mint a korábban élők. Jézus korának emberei éppúgy megölik Isten Fiát, a mennyei Atya küldöttét, mint elődeik Isten küldötteit, a prófétákat. S Jézus nemzedéke éppúgy elmulasztja a megtérést, mint a korábbiak.

Az evangéliumnak ez a szövegrészlete tehát Jézus küldetéstudatára is rávilágít. Előre látja, hogy sorsa ugyanaz lesz, mint a korábbi idők prófétáinak sorsa. Mégsem tagadja meg küldetését, hanem vállalja a szenvedést és a halált, engedelmeskedik az Atyának.

Én vagyok a felelős azért, hogy hallgatok-e Jézus figyelmeztető szavára vagy sem, a megtérés útjára lépek vagy nem. Nem felháborodni kell azon, amikor Isten figyelmeztet bűneimre, hanem érdemes bűnbánatot tartva kérni bocsánatát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

2017. október 18. – Szerda, Szent Lukács evangélista (Lk 10,1-9)

2017, október 18 - 12:00de
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

Jézus nemcsak tizenkét apostolát küldte missziós útra, hanem más tanítványait is. E tanítványi körhöz tartozott Szent Lukács, a harmadik evangélium és az Apostolok Cselekedetei szentírási könyvek szerzője. Az orvosnak tanult Lukács is azt a küldetést kapja, hogy hirdesse az Isten országának evangéliumát, s ő nem csupán szóban tesz ennek eleget, hanem lejegyzi, leírja az igehirdetésben elhangzottakat és összefoglalja az apostolok működésének első éveit. Evangéliuma alapján Jézus alakja úgy bontakozik ki előttünk, mint aki az irgalmasságot hirdeti. Az Apostolok Cselekedeteiben pedig a Jézus által alapított Egyház áll előttünk, ahol apostolai hirdetik az irgalmasság örömhírét, és leírja, hogy hogyan fogadják azt az emberek.

Az ünnep evangéliuma a tanítványok missziós útra küldését írja le. Üres kézzel, de szívükben Jézus tanításával indulnak útnak a tanítványok, hogy Mesterük kérésére hirdessék Isten országának örömhírét. Az igehirdetés sikeréhez nincs is szükségük másra, hiszen az igazság tanítása olyan belső erővel rendelkezik, amely meggyőzi az embereket.

Lukács evangéliumának több jellegzetessége közül most azt az egyet emeljük ki, hogy csodálatos imákat tartalmaz. Az imádság útján való előrehaladásunkban kiváló eszköz lehet e harmadik evangélium olvasása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

2017. október 17. – Kedd (Lk 11,37-41)

2017, október 17 - 12:00de
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” Lk 11,37-41

Elmélkedés

Az evangéliumokban számos helyen találkozunk a farizeusok és írástudók Jézussal szembeni fellépésével, amikor tanításában és cselekedeteiben próbálnak hibát találni. Ők voltak a vallási élet vezetői, s egyedül önmagukat tartották a törvények helyes magyarázóinak, értelmezőinek. Ellenszenvük elsősorban annak volt köszönhető, hogy Jézus több alkalommal, nagy nyilvánosság előtt bírálta és hamisnak nevezte vallásosságukat, amely inkább csak a külsőségekre terjedt ki. Azt állította róluk, hogy ugyan jól ismerik a törvényeket és látszólag annak megtartására törekszenek, szívük azonban messze áll attól az irgalmas szeretettől, amely minden törvény hátterében meghúzódik.

A mai evangéliumban szereplő farizeus nem ellenséges szándékkal lép fel. Jóindulatáról tanúskodik az a tény, hogy vendégségbe hívja az Urat. Jézus – szintén jóindulatúan – elfogadja a meghívást és betér a farizeus házába. Nézetkülönbség akkor keletkezik köztük, amikor a farizeus elvárja, hogy az ő házában a vendég pontosan tartsa meg a vallási tisztaságra vonatkozó előírásokat. Jézus viszont most is, mint sok más esetben egyértelművé teszi, hogy nem ezeknek a törvényeknek a megtartása a fontos, hanem az irgalmasság gyakorlása és a szegények segítése, mert ezek a jócselekedetek teszik igazzá az embert Isten előtt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, Isten Fia, Akiben az istenség teljessége lakozik, Te hívod a megkeresztelteket, hogy „evezzenek a mélyre”, bejárva az életszentség útját. Szítsd fel a fiatalok szívében a vágyat, hogy a Te szereteted hatalmának a tanúi legyenek a mai világban. Töltsd be őket a lelki erősség és a jó tanács ajándékával, hogy képesek legyenek az önmagukra és hivatásukra vonatkozó teljes igazság felismerésére.

Szent II. János Pál pápa

2017. október 16. – Hétfő (Lk 11,29-32)

2017, október 16 - 12:00de
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Isten szeretetéről tanúskodik az a tény, hogy időnként figyelmezteti a helyes útról letérő embert. Néha egy-egy személyt küld, aki világosan megmondja, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki ragaszkodik bűnös életéhez vagy egyértelműen figyelmeztet, hogy mit kell tenni a jövőben. Máskor a világos emberi szó helyett valamilyen jel szolgál figyelmeztetésként, amelyet már nehezebb észrevenni, felismerni, illetve értelmezni. De ezek az isteni jelek is azt a célt szolgálják, hogy megváltoztassuk életünket. Aki viszont semmibe veszi Istent és törvényeit, annak semmiféle jel sem számít, s mindenféle figyelmeztetést semmibe vesz.

Az evangéliumokban néhány esetben előfordul, hogy a nép jelet követel Jézustól, mégpedig olyan jelet, amely igazolja, bizonyítja számukra, hogy ő az Isten által küldött Messiás. A mai üzenetben is erről olvasunk. Jézus két jelként szolgáló személy alakját idézi fel az ószövetségi időkből. Jónás próféta Isten figyelmeztető üzenetét hirdette az embereknek. Prófétai szavára az emberek odafigyeltek, komolyan vették és bűnbánatot tartottak. Dél királynője pedig azért volt jel, mert az isteni bölcsességre vágyakozott és képes volt hosszú utat is megtenni, hogy hallgathassa a bölcsességéről híres Salamon király szavait.

Jézus személye még a két ószövetségi alaknál is nagyobb jel, aki azért jött el a világba, hogy hirdesse a megtérést. Meghallom-e Isten bűnbánatra szólító szavát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

2017. október 15. – Évközi 28. vasárnap (Mt 22,1-14)

2017, október 15 - 12:00de
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22,1-14

Elmélkedés

Isten ámulatba ejt

A német költő és író, Michael Krüger egyik írásában leírja élményét, amikor az esti szentmise idején betért a Zürichi-tó partján lévő falu templomába. Beült a szűk padba, teljesen ismeretlen emberek közé, majd néhány pillanat múlva maga is mondani kezdte az imát. Úgy érezte, hogy Isten előtt nincs igazán joga szóhoz jutni, de ez sem zavarta és a hely idegensége sem, könnyen tudta mondani az imát. Ima közben megérintette, eltöltötte a jóság. Elől a plébános fekete madárként mondta a magáét, próbált valami mondanivalót keresgélni, valami hasznosat mondani az evangéliumról a jelenlévőknek, de úgy tűnt az író számára, mintha nem találna semmit, neki nem sokat jelentettek a kimondott szavak. Nem mondott sem útbaigazítást, sem vigasztalást, szavaiból nem sugárzott sok lelkesedés, de legalább fenyegetés sem. A szentmise végeztével a templomból kilépve váratlan ragyogás, a tündöklő tó látványa, a lemenő nap csodás fényei fogadták.

Az író élményén érdemes elgondolkodnunk. Látszólag nem érinti meg őt sem a szent hely, sem a szent cselekmény, a mise, mégis valami átalakulás megy végbe benne, amely minden bizonnyal éppen a helynek, a misének, az imádkozásnak köszönhető, s amikor kilép a templomból, világosság ragyog fel előtte, másként látja környezetét. Nem ragaszkodik ahhoz, hogy a szent helyen, a templomban megszólítsa őt Isten, üzenjen neki valamit, nem érez különösebb vágyat, hogy magával ragadja őt az imádkozás, egyszerűen csak engedi, hogy az ima légköre hatással legyen lelkére, engedi, hogy Isten egy kicsit később lepje meg őt, mutasson neki valami szépet, adjon neki maradandó élményt.

Az evangéliumban arról olvasunk, hogy egy király lakodalmi ünnepséget szervez fiának. A meghívottak meglehetősen illetlenül és udvariatlanul viselkednek, többen visszautasítják a meghívást. Mások elmennek, de nem készülnek fel kellőképpen, az ünnephez méltatlanul öltözködnek. Helyesen érezzük, hogy a meghívottak nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent ez a meghívás. A példázat azt szemlélteti, hogy Isten meghív minket az üdvösségre, az örök életre. Helyet készít számunkra a mennyben, azt szeretné, hogy vele legyünk országában, ahol az ünnepség örökké fog tartani. A tanulságot ott kell kezdenünk, hogy érdemes elfogadni a meghívást. Ez talán alapvetőnek, természetesnek tűnik, mégis sokan visszautasítják Isten szeretetteljes hívását. Érdemes úgy tekintenünk földi életünkre, hogy már itt is Isten vendégei vagyunk. Ott ülünk az ő lakodalmas házában, részesei vagyunk az ünnepségnek. Lehet, hogy nincs kedvünk a tánchoz és a mulatsághoz, de ne érezzük azt, hogy elfecsérelt ez az idő. Lehet, hogy nem ragad minket magával az örömteli hangulat és magunkban egyéb teendőinken gondolkodunk, mégis érdemes engednünk, hogy hatással legyen ránk ez az ünneplés. Nem érdemes máshová vágyakoznunk, nem érdemes nyugtalankodnunk, hanem várjunk türelmesen. Várjuk meg, amíg Isten hozzánk lép, meglep minket, felnyitja szemünket.

Ha csak annyit várok az élettől, amit elképzelek, eltervezek és megvalósítok, akkor az önzés korlátai közé zárom magamat. Engedjem, hogy Isten megérintsen, ámulatba ejtsen és felragyogtassa előttem az élet szépségét és felébressze bennem a vágyat az örök élet iránt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten Fiának hitében élek, aki szeret engem és a kereszten feláldozta magát mindenki üdvösségéért. Uram, erősítsd istenségedbe vetett hitemet! Te meghívsz, hogy éljek veled és a te szeretetedben. Meghívsz, hogy éljek a reményben, amely az örök élet felé vezető utat jelöli ki. Meghívsz a lelki újjászületésre és a bűnbánat útjára. Meghívsz az Isten országába, hogy veled éljek földi életem során, és a feltámadás után Istennel éljek az örök életben. Örömmel fogadom el hívásodat, add nekem legalább az utolsó helyet házadban!

2017. október 14. – Szombat (Lk 11,27-28)

2017, október 14 - 12:00de
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Lk 11,27-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a következő kijelentést teszi: „Boldogok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” A Szentírást rendszeresen olvasó embert nem egyszerűen csak az olvasás teszi boldoggá, hanem akkor válik boldoggá, ha ez a tanítás irányítja életét. Ha megelégednénk a puszta olvasással, az könnyen azt jelenthetné, hogy csupán egy szépirodalmi alkotásnak tartjuk a Bibliát, de az olvasottak csak holt betűk maradnának számunkra. Isten szava úgy válik elevenné, hogy megvalósítjuk azt életünkben.

Isten szavának hallgatásához elegendő, ha az ember megnyitja fülét. E szavaknak tettekre váltásához azonban a szívünket is meg kell nyitnunk, s éppen ezt szeretné a mi Urunk. Hittel és engedelmességgel érdemes odafigyelnünk a szóra, az igazságra, amely életünket a helyes irányba állítja, s Isten felé vezet minket. S ha Isten szava szükséges az ember számára, hogy eljusson Istenhez, akkor a hívek részéről jogos az igény, hogy hitelesen eljusson hozzájuk ez az igazság. E jogos igény teljesítéséhez olyan személyekre van szükség, akik az isteni megszólítás, hívás és küldés révén vállalják az igehirdetés feladatát.

Urunk, küldj napjainkban is fiatalokat, akik az Ige szolgálatába állítják életüket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözlégy, szent Úrnő, legszentebb Királynő, Isten Anyja, Mária! Te örökké Szűz, téged a mennyei Atya választott ki, megáldott szeretett Szent Fiad által a Vigasztaló Lélekkel, aki a kegyelem teljessége és a tökéletes jóság. Üdvözlégy, Isten palotája, Üdvözlégy, Isten lakóhelye, Üdvözlégy, Isten sátora, Üdvözlégy, Isten öltözéke, Üdvözlégy, te az Úr szolgálóleánya! Üdvözlégy, Istennek Anyja!

Assisi Szent Ferenc

2017. október 13. – Péntek (Lk 11,15-26)

2017, október 13 - 12:00de
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.” Lk 11,15-26

Elmélkedés

A mai evangélium egy néma emberrel tett csodával kezdődik, akiből Jézus ördögöt űzött ki. A csoda megtörténtét az bizonyítja, hogy a korábban beszédképtelen ember megszólal, beszélni tud. Korábban más csodás gyógyítások, illetve a természeti csodák azt bizonyították, hogy Jézus olyan különleges hatalommal rendelkezik, amellyel más emberek nem. Joggal vetődött fel a kérdés: miféle hatalommal rendelkezik és honnan van ereje e rendkívüli cselekedetek végrehajtására? Most is ez a kérdés, ezt akarják tudni a jelenlévők. Egyesek azt hangoztatják, hogy az alvilági hatalmakkal, az ördögök fejedelmével szövetkezve tud ilyen csodákat véghezvinni. A jelenlévők másik része égi jeleket követel Jézustól, de hiába is mutatna nekik jelet, rosszindulatú előítéleteik miatt úgysem hinnének Jézusban.

A váddal szemben megfogalmazott válaszában Jézus egyértelműen kijelenti, hogy hatalma, rendkívüli csodatevő ereje Istentől származik. A képtelen vádat a gonosz lelkek kiűzésének eseteivel cáfolja, amelyek azt bizonyítják, hogy isteni hatalma megtöri a gonosz erejét, nemhogy a gonosz szándékainak megfelelően cselekedne. Jézus csodái, amelyek a múltban megtapasztalt isteni csodák folytatásai, egyúttal Isten új országa megnyilvánulásának a jelei is. Az a tény, hogy Jézusnak hatalma van a gonosz lelkek felett, bátorítást ad nekünk, hogy az ő segítségével képesek vagyunk mi is ellenállni a rossznak és legyőzhetjük a kísértéseket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.

2017. október 12. – Csütörtök (Lk 11,5-13)

2017, október 12 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,5-13

Elmélkedés

Az előző napokban az imádságra, az imádkozás fontosságára figyeltünk elmélkedéseinkben az evangéliumi részek alapján. Ezt a témát folytatja a mai szöveg is, amelyben Jézus egy rövid példabeszédet mond egy emberről, aki addig könyörög barátjának, amíg az végül teljesíti kérését. A történet jellegzetessége, hogy a kérő ember tisztában van vele, hogy alkalmatlankodik, nem a megfelelő időben fordul barátjához, zavarja őt, mégsem hátrál meg. Istent természetesen soha nem zavarjuk kéréseinkkel, de érdemes kitartóan fohászkodnunk hozzá.

Az előzményekben, amikor Jézus imádkozni tanította tanítványait, arra bátorította őket, hogy Istent Atyának szólítsák. Ennek következménye az, hogy aki hiszi, hogy Isten az ő jóságos Atyja, az minden helyzetben bizalommal fordulhat hozzá kéréseinek teljesítéséért. A gyermek bizalma ez atyja iránt. Istengyermeki bizalmunk ez mennyei Atyánk iránt. Mindazok a kérések, amelyek a Miatyánkban megfogalmazódnak, Isten jóságának köszönhetően teljesülnek életünkben. A kitartóan végzett imádság és kérés mögött természetesen nem valamiféle követelőző lelkület húzódik meg. És nem számíthatunk arra sem, hogy Isten minden kérésünket feltétlenül teljesíti. Ehelyett kettős bizalom él bennünk. Egyrészt reméljük, hogy meghallgat minket, másrészt bízunk abban, hogy a javunkra, a lelkünk üdvösségére váló kéréseink teljesülnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldott legyél, aki azért jöttél, hogy életünk legyen. Köszönöm, hogy tőled semmi nem választhat el; hogy számodra nincs elveszett drachma vagy eltévedt bárány, mert számodra mindenki él, és senki nem szakadhat ki kezedből. Hálát adok neked, hogy a te országod törvénye nem emberi szabály, hanem új szövetség. Köszönöm, hogy első zsengeként feltárod előttünk a feltámadás reménységét!

2017. október 11. – Szerda (Lk 11,1-4)

2017, október 11 - 12:00de
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Lk 11,1-4

Elmélkedés

Márta és Mária története a tegnapi evangéliumban már felhívta figyelmünket arra, hogy életünkben, mindennapjainkban időt kell szánnunk az elcsendesedésre, az imádkozásra, az Istenre figyelésre. Ezt a gondolatot folytatja a mai részlet, amelyben egy tanítvány arra kéri az Urat, hogy tanítsa őket imádkozni. A kérés nem véletlen, hiszen az előzi meg, hogy Jézus imádkozik, éppen befejezi imádságát. Ez a mozzanat felfedi előttünk, hogy tanítványai látták azt, hogy Mesterük időnként félrevonul, keresi az időt arra, hogy imádkozzon, imádságban beszéljen a mennyei Atyával, akinek a küldötte.

Az imádkozással az a célunk, hogy legyőzzük az Isten és az ember közti végtelen távolságot. Azt a nagy különbséget, amely a gyarló ember és a szent Isten között fennáll. Néhány egyszerű szó, néhány apró kérés, amelyekre Jézus tanít minket, alkalmas arra, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel. Létrejöjjön, egy olyan személyes, bensőséges viszony, amely az édesapa és gyermeke között fennáll. A Miatyánkot csak akkor tudjuk őszintén imádkozni, ha életünkben már legalább egyszer rácsodálkoztunk arra, hogy a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Vajon meglátszik-e életünkön, viselkedésünkön, hogy Isten gyermekei vagyunk? Tudunk-e gyermeki bizalommal hozzá fordulni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze vasárnaponként a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!

2017. október 10. – Kedd (Lk 10,38-42)

2017, október 10 - 12:00de
Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

A cselekvő illetve a figyelmesen hallgató ember alakja jelenik meg Márta és Mária személyében a mai evangéliumi elbeszélés szerint. Jézus rendkívüli dolgot tesz, amikor az elfogadott normákkal és szokásokkal ellentétben betér a két asszony házába és tanítja őket. Az Isten országának örömhíre ugyanis nekik is és mindenkinek szól. Követésének alapja, hogy valaki meghallgassa őt és tanuljon tőle. Ezzel természetesen nem értékeli le a munkát és a szolgálatot, s arról sincs szó, hogy azt semmibe venné vagy nem becsülné meg eléggé. A sorrendet mégsem szabad megfordítanunk, nehogy a tevékenységek elvonják figyelmünket a lelkiekről. Imádkozzál és dolgozzál – tanította évszázadokkal ezelőtt Szent Benedek, s a bencés szerzetesek ma is eszerint élnek. Ha életünkben elsődleges helyet kap az imádkozás, akkor minden más munkára is lesz időnk.

Mindennapi életünkben bizonyára sokszor okoz nehézséget a kettő helyes arányának a megtalálása. Az egyik oldalon azt mondják, hogy majd akkor imádkozom és törődök a lelkiekkel, ha elvégeztem a munkámat, aztán valahogy sosem ér véget a munka és nem jut idő Istenre. A másik oldalon meg azok állnak, akik a lelkiekkel való törődésre és a vallási teendőikre hivatkozva elhanyagolják mindennapi kötelességeiket. Egyik sem helyes.

Jusson idő mind az imára, mind a munkára! A sorrend Jézus szerint a lelkiekkel kezdődik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi veled tartottunk a hegyre. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és felfénylett előttünk arcod. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és dicsőséged betöltött minket. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és minket elnyomott az álom. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi azt éreztük, jó nekünk itt lenni. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és félelem szállt le ránk. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi hallottuk hangod. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi elhallgattunk.

2017. október 9. – Hétfő (Lk 10,25-37)

2017, október 9 - 12:00de
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!" Lk 10,25-37

Elmélkedés

Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy az emberek különféle ügyekben fordulnak Jézushoz, s e kérések mögött sokszor egy korábbi tapasztalat található. A legtöbb esetben talán a gyógyulást keresők fordulnak hozzá, akik bizonyára már látták őt gyógyítani, vagy hallottak arról, hogy képes meggyógyítani mindenféle testi bajt. Emellett többször fordulnak hozzá, hogy űzze ki a gonosz lelkeket, mert korábban már láthattak ilyen cselekedeteket. Ellenfelei inkább próbára akarják tenni, mert tudják, hogy jól ismeri a törvényt és az írásokat.

A mai evangélium szerint pedig egy törvénytudó érdeklődik Jézusnál az örök élet felől. A kérdés mögött ott rejtőzik a törvénytudó fejében, hogy ez az ember tud valamit az örök életről, különben aligha fordulna hozzá. Igen, Jézus tud valamit az örök életről. Ő tudja megmutatni az utat számunkra, amelyen eljuthatunk az örök életre. Ha el szeretnénk jutni az üdvösségre nem érdemes máshoz fordulnunk, mert az örök élet tanítása nála van. E tanítás lényege az irgalmasság. Jézus meg van arról győződve, hogy az az istenszeretet, amely nem jár együtt a felebaráti szeretettel, csak képmutatás. Az irgalmas szamaritánus története azt példázza, hogy egyetlen szenvedő, bajbajutott vagy szegény előtt sem szabad bezárnunk a szívünket, hanem szükségüket látván irgalmas szeretettel kell segítenünk rajtuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy kegyes gyermekeidhez, isteni Nevelőnk! Add, hogy parancsaid hűséges követői legyünk, a Te képmásodra hasonlítsunk, és amennyire rajtunk áll, Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk meg. Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba! A kimondhatatlan bölcsességben akarunk élni nappal és éjjel, az utolsó ítélet napjáig dicsérettel Neked hálát adni. Minden jóért, szépért, bölcsért, igazért Neked legyen tisztelet örökké. Ámen.

Alexandriai Szent Kelemen

2017. október 8. – Vasárnap, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya (Lk 1,26-28)

2017, október 8 - 12:00de
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Lk 1,26-28

Elmélkedés

Isten dicsőségére

Jézus születésének hírüladásából a bevezető részt olvastuk az evangéliumban, ma Magyarok Nagyasszonya ünnepén. Gábor angyal köszöntése több, mint egy egyszerű üdvözlés vagy köszöntés, hiszen az általa mondottak Mária iránti mély tiszteletet és megbecsülést fejeznek ki. Mária nagysága elismerésére utalnak a szavak, miszerint „kegyelemmel teljes.” Ez a cím azért illeti meg Jézus édesanyját, mert tökéletesen együttműködött az isteni kegyelemmel, szíve soha nem távolodott el Isten akaratától és mindenben engedelmesnek bizonyult. Bűntelen élete elsősorban nem az ő érdeme, hanem Istené, aki elhalmozta őt kegyelmével. Ugyanakkor mégsem mondhatjuk azt, hogy passzív szereplőként eltűrte, hogy Isten azt tegyen vele, amit akar. Emberi akaratát átengedte Istennek, hogy ne a maga erejéből vagy képességeiből történjen vele bármi, hanem Isten kegyelméből. Isten általunk is nagy dolgokat képes véghezvinni, ha együttműködünk vele, s engedjük, hogy kegyelme hasson bennünk és általunk.

A kezdeti csodálkozás és megdöbbenés után Mária megérti és elfogadja kiválasztottságát, beleegyezik az isteni akaratba, az Úr alázatos és engedelmes szolgálója lesz. Ez a lelkület teszi őt naggyá. Alaptalan a félelem, hogy Jézus anyja iránti tiszteletünk elhomályosítja Krisztus dicsőségét, hiszen soha nem magára akarja irányítani figyelmünket, hanem Fiára és Fiának üdvözítő tetteire. Mária mindig azt mondja nekünk, amit egykor a kánai menyegzőn a szolgáknak is: tegyük azt, amit Jézus mond nekünk!

Szent István király országfelajánlása óta Mária népe, Mária országa vagyunk, és tapasztaljuk az ő szeretetét, oltalmát és közbenjárását. Ugyanakkor érdemes Máriától tanulnunk. Aki Krisztushoz tartozik, annak szeretettel kell fordulnia embertársa felé. Észre kell vennünk az emberi szükséghelyzetet, ahogyan Mária is észrevette azt a kánai házaspár ünnepén. És rögtön cselekednünk kell, fel kell ismernünk, hogy az adott helyzetben mit tehetünk, mire van erőnk, mi az, amivel valóban használni tudunk a rászorulóknak. Készen kell lennünk arra, hogy önmagunkat adjuk a másik embernek, szeretetből tegyük ezt, mert ez a segítségnyújtásnak a leghatékonyabb módja és ez minősül hiteles tanúságtételnek Isten szeretetéről, amely általunk árad ki a segítségre szoruló ember felé. Ha a nem hívők azt látják, hogy a keresztény emberek nem maradnak tétlenek mások nyomorúsága láttán, hanem tudnak önzetlenül segíteni, tudnak valóban jót tenni, tudnak szeretetből cselekedni, akkor cselekvésünk Krisztusról szóló tanúságtétel lesz, amely másokat is tevékeny, cselekvő szeretetre ösztönöz.

Ez a szeretetteljes szolgálat, tevékenység vagy munka, nem csak az egyes személyek életét teszi szebbé, hanem az országét, a nemzetét is. Szolgálatunk során örömmel tapasztaljuk meg, hogy jobbá tudjuk tenni a világot, jobbá tudjuk tenni országunkat. És ha sokan vannak olyanok, akik ezt a szolgálatot felvállalják és a maguk környezetébe, az országnak abba a kis részébe, ahol élnek, egy kis békességet visznek, szeretetet adnak, fényt gyújtanak és reményt ébresztenek, akkor jócselekedeteik fénye távolabbról is látszani fog. Tegyünk minden jót Isten dicsőségére és annak reményében, hogy tőle kapunk majd jutalmat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya! Közbenjárásodat és pártfogásodat nemzetünk oly sokszor megtapasztalta a történelem folyamán. Magyar elődeink példáját követve a mai nehéz időkben most mi is nagy bizalommal fordulunk hozzád, és kérjük, hogy oltalmazó kezedet ne vond vissza tőlünk! Támogass minket, Magyarok Nagyasszonya, hogy fiataljainknak úgy tudjuk hirdetni Krisztus evangéliumát, hogy örömmel kötelezzék el magukat a keresztény életre! Támogasd családjainkat, hogy a változó idők viharaiban ragaszkodni tudjanak azokhoz a családi értékekhez, amelyekre a nagyobb közösség, a nemzet épülhet! Támogasd a szülőket, hogy hitelesen tudják megélni és gyermekeiknek továbbadni keresztény hitüket! Segítsd a gyermekeket és a fiatalokat, hogy ellen tudjanak állni a könnyelmű élet kísértésének, és mindenkor az igaz életet és a becsületes munkát válasszák!

2017. október 7. – Szombat, Rózsafüzér Királynője (Lk 10,17-24)

2017, október 7 - 12:00de
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,17-24

Elmélkedés

Papként gyakran hallom a hívektől, hogy azért nem szeretik imádkozni a rózsafüzért, mert nem látják semmi értelmét az igen hosszú imádkozásnak és unalmasnak tartják. Magam is megtapasztaltam, hogy a céltalan imádkozásnak valóban nem sok értelme van, és sokszor szinte teljesen hiábavalónak tűnik. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy ha egy egészen konkrét szándékért imádkozom, valamiért, amit nagyon fontosnak tartok, akkor észre sem veszem az idő múlását, nem nézegetem az órámat, és nem sajnálom az időmet az imádságra szánni. Ha például lelki beszélgetések vagy szentgyónások alkalmával azt tanácsolom valakinek, hogy imádságát ajánlja fel egy bizonyos szándékra vagy meghatározott személyért, akkor örömmel jönnek vissza, hogy ez valóban működik, könnyebb így imádkozni. Bizonyára sokan átélték már ugyanezt. És mindannyiunknak vannak olyan szándékai, amiért fontosnak tartjuk az imát, mert esetleg már semmi más nem segíthet.

Lehet, hogy Isten nem teljesíti vagy nem úgy teljesíti kéréseinket, ahogyan azt mi elképzeljük. Talán azért lehet ez így, mert ő jobban tudja, mi szolgál lelkünk javára. A rendszeres és kitartó imádkozásnak annyi haszna mindenképpen van, hogy tiszta vízként állandóan átjárva minket, tisztítja lelkünket, gondolatainkat és érzéseinket. Fedezzük fel újra a rózsafüzér imádságot, mint tiszta forrásvizet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

2017. október 6. – Péntek (Lk 10,13-16)

2017, október 6 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Lk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus azzal küldi tanítványait missziós útjukra, hogy adják tovább tanítását. „Aki titeket hallgat, engem hallgat” - mondja a mai evangéliumban. Jézus szava csodálatos erővel bír. Szavára az emberek a bűnbánat útjára lépnek. Parancsoló szavára az embereket megszálló gonosz lelkek távoznak. A betegek nagy számban jönnek hozzá, hogy szava gyógyulást hozzon számukra, az eddig mozdulni sem bíró bénák talpra ugranak és járni kezdenek. Küldő szavára a tanítványok elindulnak, hogy hirdessék az örömhírt.

Istennek az a célja, hogy szavával, csodáival és rendkívüli jelekkel bűnbánatra indítsa az embereket. Így próbálja őket figyelmeztetni arra, hogy hagyják el bűnös útjaikat és térjenek vissza hozzá. Jézus a mai evangéliumban azoknak a városoknak a lakóit figyelmezteti, amelyekben csodákat tett, de ezek nem voltak elegendők. Érdekes, hogy bár Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek megtérjenek, az ember oly sokszor semmibe veszi ezeket a jeleket és mit sem törődik Isten szavával. Sokan szinte menekülnek a megbocsátó Isten elől, mert talán félnek az ítéletétől. Pedig Isten valójában nem elítélni akar, hanem megmenteni, ezért is ajánlja fel szüntelenül bocsánatát. Vajon engem mikor ér utol Isten irgalma?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2017. október 5. – Csütörtök (Lk 10,1-12)

2017, október 5 - 12:00de
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” Lk 10,1-12

Elmélkedés

Az evangéliumokban olvashatunk arról, hogy nyilvános működése idején Jézus missziós útra küldi az általa kiválasztott tizenkét apostolt. Máté és Márk mellett Lukács evangélista is beszámol erről az eseményről (vö. Lk 6,1-6), de ő az egyetlen, aki egy másik misszióba küldést is megemlít, a hetvenkét tanítvány küldését, amelyről a mai evangéliumi részben olvasunk.

A leírás jellegzetessége, hogy nem a tanítványok tevékenységéről, munkájáról, Mesterük nevében végzett szolgálatáról ír, hanem a Jézus általi küldés áll a középpontban. Ezáltal világít rá a misszió, a küldetés természetére és tartalmára, amely egyrészt bepillantást enged abba, hogy az első időkben hogyan indult az evangélium hirdetése, másrészt irányelveket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a későbbi időkben mit érdemes szem előtt tartania azoknak, akik Krisztus követségében indulnak. A küldöttek a bárányok szelídségével indulnak, szinte teljesen védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel szemben, de mindenkor számíthatnak küldőjük segítségére. A missziónak minden korban az a célja, hogy Isten országának jelenléte megtapasztalható legyen az emberek számára. Ezt a célt szolgálja az evangélium üzenetének a hirdetése és a betegek gyógyítása is, amelyre szintén hatalmat kapnak a tanítványok.

Kész vagyok-e az evangélium hirdetésével folytatni Krisztus művét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas és szent Urunk, küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába! Segítsd azokat, akiket arra hívsz, hogy napjainkban kövessenek Téged! Engedd, hogy akik arcodat szemlélik, örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre, amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára. Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

2017. október 4. – Szerda (Lk 9,57-62)

2017, október 4 - 12:00de
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,57-62

Elmélkedés

Három sikertelen kísérletről olvastunk az evangéliumban. Két ember önként jelentkezik, hogy Jézus követője lesz, egy harmadikat pedig az Úr szólít meg. Mindhármuk valami miatt alkalmatlan arra, hogy Jézus tanítványa legyen. Az első jelentkező bizonyára egy kiszámíthatóbb és biztonságosabb életre vágyott, amit Jézus nem tudott volna sem neki, sem bárki másnak biztosítani, hiszen az ő tanítványának késznek kell lennie a mindenkori alkalmazkodásra és a nehézségek elviselésére.

A második személy esetében Jézus nem egy kegyeleti cselekedettel szemben foglal állást, hanem az általános értelmezés szerint inkább a lelki halottak feladata a fizikai halottak eltemetése. Akit Jézus meghív, annak fel kell adnia emberi terveit, hogy Isten útján járhasson. A harmadik ember példája pedig azt mutatja, hogy a tanítványoknak a jövő felé kell fordulniuk, hogy minden erejükkel a Jézustól kapott küldetés teljesítésére koncentráljanak.

A tanítvány ugyanis, aki életét egészen Krisztus követésére szenteli, nem azzal törődik, hogy éppen hol fog aludni, de nem is azzal, hogy eltemesse a halottakat vagy a múltat, s nem a szeretteitől való elbúcsúzás a gondja. A tanítvány egyedül mesterére figyel, aki mellett elkötelezte magát. Úgy tűnik, hogy az talál ki magának mindenféle hirtelen intéznivalót, akiben nem elég komoly az elhatározás Jézus követésére. Kész vagyok-e azonnal indulni, ha engem hív Jézus?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

Oldalak